JÁRVÁS ISTVÁN
JÁRVÁS ISTVÁN
JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, a szövetkezeti törvény módosításánál is abból kell kiindulni, hogy jó szándék van, és ezt a jó szándékot a magam részéről megelőlegezem, habár vannak negatív tapasztalatok - gondolom, a patkó mindkét oldalán - a szövetkezeti törvény módosítása kapcsán.
Egyet szeretnék elmondani, mégpedig magával a szövetkezetek megalakulásával kapcsolatban, mégpedig 1958-ban történt Kisújszálláson. Annak idején az akkori főtitkár ott vadászott, és délután nem fórumot, akkor úgy mondták, nagygyűlést tartott, ott kérdezni nem lehetett. A nagygyűlésre elmentek a környékbeli parasztok, gazdálkodók, mert mégiscsak érdekelte őket, milyen is lesz az a szövetkezet, mit is fog ez jelenteni. Az akkori főtitkár azt mondta, hogy a szövetkezetbe csak annak kell belépnie, aki be akar. Óriási tapsot kapott, mondanom sem kell. Aki be akart lépni, az azért tapsolt, aki nem akart belépni, az meg azért tapsolt. Csak azt elfelejtette elmondani, hogy akarni viszont muszáj lesz, így azután 1959-ben megalakultak a szövetkezetek a mezőgazdaságban is.
Tehát ez így indult útjára, és valamikor a '60-as években született is szövetkezeti törvény, amely működött, működtette a mezőgazdasági vagyont, és eljutott a fejlődésben arra a fokra, amelyre eljuthatott. Más lehetőség nem nagyon volt, hiszen lehetett egyéni gazdálkodónak is lenni, de egyébként nem lehetett egy holdnál nagyobb földje, nem vehetett 15 lóerősnél nagyobb traktort. Tehát lehetett egyébként, csak eszközöket nem rendelhetett hozzá, illetve az ipar és a kereskedelem területén is voltak magániparosok, magánkereskedők, tehát ezeken a területeken is működött a szövetkezet.
Valójában azt azért látni kell, hogy a '80-as évek végére, a rendszerváltás idején nagy változások történtek, és ezek a nagy változások a szövetkezeteket sem hagyták érintetlenül. Rendezni kellett a tulajdoni viszonyokat, a tulajdonosok körét és rengeteg dolgot.
A '90-es évek elején már az első intézkedés, amely egyébként befolyásolta a szövetkezeteket, az, hogy a kötelező foglalkoztatás jogintézménye megszűnt, és onnantól fogva a szövetkezetnek nem volt kötelező foglalkoztatnia azokat a tagjait, akik egyébként sokáig, évtizedekig a szövetkezetben dolgoztak. A keleti piac összeomlott, ennek következtében megéltük ezt az időszakot, rengeteg embert munkanélküli-segélyre kellett elküldeni a szövetkezetek esetében is, illetve megpróbáltak más munkahelyet keresni. Ilyen viszonyok alakultak ki 1992-re, és akkor született meg az I. és a II. törvény az átmeneti időszakról, illetve az új szövetkezetről.
Az 1992. évi szövetkezeti törvény, amelyet valójában az Antall-kormány hozott - itt már valaki említette -, egyébként rendkívül demokratikus törvény volt e tekintetben is, amely arról szól, hogy az érdekképviseleteket be kell vonni a szövetkezetitörvény-alkotással kapcsolatban. Ez valójában igaz. Az 1992. évi törvény azt is kimondta, hogy a szövetkezetek átalakulhatnak gazdasági társaságokká, ha ezt a tagok kétharmada egyébként akarja, akik viszont nem akarják, azokkal el kell számolni. És itt van a lényeg: elszámolni, nem pedig leszámolni, mint ahogyan ez a későbbiekben történt.
Az 1992. évi törvénynek egyetlenegy negatívumát tudom felhozni: különbséget tett az úgynevezett külső üzletrész-tulajdonos és a belső üzletrész-tulajdonos között. Nem tudom, ez milyen körülmények között született meg, de biztos, hogy nagy hátrány, hiszen ha magát az átalakulás pillanatát metsszük ki a történelemből, akkor azt láthatjuk, hogy van olyan szövetkezeti tag, aki két éve tagja a szövetkezetnek, és belső üzletrész-tulajdonos lesz, illetve van olyan, akit a 1990. évi kötelező foglalkoztatási előírások megszűnése miatt elküldtek a szövetkezetből, megszüntették a tagsági viszonyát, külső üzletrész-tulajdonos lett, annak ellenére, hogy esetleg 20-25 évig a szövetkezetben dolgozott. Tehát valahonnan innen indult el a dolog.
Az is érdekes és nagyon fontos momentum, hogy 1992 után kialakult az a helyzet, hogy a szövetkezetből 6-7 százalék üzletrészt vittek ki, a földtulajdon 40 százaléka pedig magántulajdonba került, és egyébként ezeknek a tulajdonosoknak, akik elkezdték művelni, egy része - nem mondom, hogy jelentős része - valamikor szövetkezetben dolgozott, hiszen az átalakulás folyamán csak három hónap volt az az időszak, amikor jelentkezhetett, hogy a szövetkezetből ki akar lépni, és az üzletrészét valamilyen tárgyiasult formában vagy pénz formájában szeretné kivinni.
Ez a felismerés feszítette egyébként a szövetkezeteket, és a gazdasági társasággá való átalakulást nehezítette, hiszen az emberek megtanulták, hogy azok, akik kivitték az üzletrészüket, tudtak valamerre elindulni, akik nem, azoknak szinte bezárt ez a szövetkezet, ezért féltek gazdasági társasággá alakulni vagy ezeket az alakulásokat levezényelni, hiszen vagy a kétharmada nem akart meglenni azoknak, akik az átalakulást akarták, vagy egyesek olyan átalakulást akartak, hogy a végén hozzájussanak az üzletrészükhöz valamilyen formában. Erre találta ki 1995-ben vagy 1996-ban az akkori kormányzat, hogy legyen részleges átalakulás, amelyet talán szándékában - közhatalmi eszközök nélkül - még pozitívnak is lehet nevezni: legyen részleges átalakulás, azaz ha öt fő jelentkezik, hogy a szövetkezetet fenn akarja tartani, akkor nem kell kiadni az üzletrészt, akik maradnak, azok szövetkezeti tagok maradnak, akik nem, azok mennek a gazdasági társaságba.
Ez a dolog egy kicsit jónak mondható, tehát ezt is pozitív oldalról kell megközelíteni, mint mindent. Igen ám, de a gyakorlatban ezt a visszájára fordították. Elsősorban az érdekképviseletek voltak azok - és itt kitüntető szerepe volt a MOSZ-nak, illetve a területi szövetségeknek -, amelyek kifordították ezt a törvényi szándékot, nevezetesen úgy, hogy az átalakult szövetkezeteknél ugyanazon vezető vagy ugyanazon személy lett a szövetkezet elnöke is és a részvénytársaság elnöke is. A vagyonmegosztásnál hátrányosan érintették, megkülönböztették azokat, akik nem léptek át a részvénytársaságba. Ennek következtében egyébként mintegy begyarmatosították a szövetkezetek jelentős részét. Ez megtörtént az áfészeknél is, tehát a fogyasztási szövetkezeteknél is megtörtént a gazdasági társasággá való alakulás. Tehát aki nem akart gazdasági társaságba menni, az sem tudott egyébként szabadulni. Ez már magában is nehéz dolog, hogy nem adjuk meg azoknak a lehetőséget, akik ott maradtak, szétosztottuk a vagyont, hogy válasszanak maguknak vezetőt; nem, rátukmáljuk. A rátukmálás pedig úgy történt, hogy aki átvitte a vagyonát a részvénytársaságba, az 20 ezer vagy 10 ezer forint erejéig, egy részjegy erejéig bent maradt a szövetkezetben is, ezért ott szavazati joggal bírt, ennek következtében a szövetkezet nem tudott működni, mert a másik oldalról mindig kontroll alatt tartották, fékezték. Nagyon sok esetben egyébként kényszerfelszámolásokat, végelszámolásokat indítottak el a részvénytársasági akaratból a mezőgazdasági és egyéb szövetkezeteknél.
(Az elnöki széket dr. Szájer József, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Tehát ezek azok a közjátékok, amelyek arra intenek minket, hogy az érdekképviseletek jelentős része - nem mind - egyébként szövetkezetellenes politikát folytatott 1995-től vagy 1996-tól, a szövetkezeti modell lebontásában vett részt, és egyébként abban is részt vett, hogy a szövetkezet tagjait, akik még továbbra is a szövetkezetben akartak volna maradni, minél nagyobb kár érje. Ezért azt a 2000. évi módosítást, hogy a szövetkezeti érdekképviseletek ne vegyenek részt a szövetkezeti törvény módosításában, erről az oldalról látom egy picit igazolva.
Egyébként most vissza lehet adni ezt a lehetőséget akár a MOSZ-nak vagy más érdek-képviseleti szervezeteknek, de én itt feketén fehéren ki merem jelenteni, hogy a szövetkezetek és a szövetkezeti tagok érdekében soha, semmilyen intézkedést nem fognak hozni, hiszen ma már a MOSZ-t a gazdasági társaságok, a vagyonosodás, a részvénytársaság érdekképviseletének lehet nevezni, nem pedig szövetkezeti érdekképviseletnek. A tevékenysége, legalábbis az én szemszögemből nézve mindenféleképpen szövetkezetellenesnek minősíthető.
Egy kicsit azt is előminősítésnek tartom, hogy a Szövetkezetpolitikai Kollégium megalakulásánál egyébként azt mondják jogilag: akinek benne van a bírósági határozatában, hogy szövetkezeti érdekképviselet, azt meghívták erre a Szövetkezetpolitikai Kollégiumra, és a későbbiekben részt vehet a szövetkezeti törvények alakításában, módosításában.
(15.10)
Lehet, hogy jogilag egyébként megáll, de hogy az elmúlt nyolc évben néhány érdekképviselet egyébként szövetkezetellenes tevékenységet folytatott, megcsonkította a szövetkezeteket, részt vett annak a törvényi passzusnak a kifordításában, amelyet itt '96-ban hoztak a részleges átalakulásnál, és ezzel nagyon sok szövetkezeti tagnak okozott egyébként anyagi kárt is, és ezek az érdekképviseletek azt gondolják, hogy ők a következő időben majd képviselni fogják egyébként a szövetkezeti tagokat és a szövetkezeteket, én azt hiszem, hogy ez hiú remény. Úgy hiszem, hogy erre semmi esély nincs. Valójában azon gondolkoznak még, hogy ami nagyon kicsike vagyon ott megmaradt, azt hogyan és mint lehetne más gazdasági társaságokba átvinni.
Még csak egyet, habár már a tíz percem letelt: az, hogy 63 milliárd forint értékű üzletrész tizen-egynéhányat ér, gyakorlatilag ennek a megosztási politikának az egyik kézzelfogható, tetten érhető eredménye. Így osztottak meg gazdasági társaságok szövetkezeti vagyont, hogy az egyik helyen ennyi maradt, a másik helyen pedig gyakorlatilag nem maradt semmi.
Köszönöm szépen.
