KARAKAS JÁNOS

Teljes szövegű keresés

KARAKAS JÁNOS
KARAKAS JÁNOS (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Vincze László azt mondja, hogy csődhalmaz volt a szövetkezet, a szövetkezeti mozgalom a nyolcvanas években.
Én nem tudom, hogy azok a nyugdíjasok, akiknek az ipari vagy a mezőgazdasági szövetkezet konyháján főztek és ellátták őket, azok a gyerekek, akiket ugyanezen szövetkezetek buszai szállítottak kirándulni, azok az ott lakó polgárok, akiknek az útjait hómentesítették, ha nehéz helyzetben volt a térség, ugyanezen szövetkezetek elvégezték, vagy azok az állattenyésztők, akiknek nem kellett állandóan ott lenni a tehén faránál, hanem három műszakban dolgozva elmehettek szabadságra, és ne adj' isten, nyugdíjba is, sőt voltak üdülőik ezeknek a szövetkezeteknek, ahol még meg is pihenhettek... - ez mennyire csődhalmaz.
Csődhalmazzá tulajdonképpen az akkori gazdaságpolitika tette olyan formában, hogy a támogatások és adóelvonások egyenlegét tekintve a nyolcvanas években nettó befizető volt ez a terület, illetve igazán csődhalmazzá a rendszerváltás tette, amikor nem azt próbáltuk vagy próbálták végigvinni a rendszerváltók, hogy a szövetkezet tagságára bízzuk, hogy mit akarnak csinálni a szövetkezetükből, hanem nagyon keményen beleszólt a politika. És ha most megnéznénk szigorúan, megkérdeznénk a résztvevőket, a mostani szereplőket, hogy mit tartanak fontosabbnak, azt, hogy mondjuk, egy szövetkezet fejlesztési pénzekhez juthasson, vagy pedig fizessék ki az üzletrészeket, akkor valószínű, hogy még az üzletrészesek egy része is azt mondja, hogy inkább fejlődjön a szövetkezetük.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem