VINCZE LÁSZLÓ
VINCZE LÁSZLÓ
VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Azért érdemes egy kicsit visszatekinteni, hogyan is alakultak az ügyek. A nyolcvanas évek elejére, derekára bizony a szövetkezetek - én mondom inkább: kolhozok, mert az egy más téma volt a mostanihoz képest, ha a mostaniakat demokratikus dolognak tekintjük, tételezzük fel - 80-90 százaléka bizony szanálás előtt állt. Két lehetőség volt: vagy beléjük pumpálnak hatalmas állami pénzt, vagy pedig a magánpénzt, az emberek pénzét is beleölve ebbe a csődhalmazba, valamilyen módon ki lehet hajánál fogva rángatni az egész agráriumot.
Ez volt a nagy kérdés a rendszerváltás első éveiben, hölgyeim és uraim. Mi volt a reakció? A reakció nem volt más, mint a szövetkezeti vezetők jó része - tisztelet a kivételnek, aki nem - kirúgta a tagság jó részét, kiszorította a tulajdonlásból és egyebekből. Ezek az emberek szeretnének szövetkezeti üzletrészhez jutni. Törvények születtek, jöttek, és elkezdődött valamilyen módon a szövetkezeti üzletrészek visszafizetése. Voltak, akik ezt pártolták, mellé álltak, ezek voltak a jobboldali gondolkozású kormányok, volt, aki ezt kontrázta, és ma is kontrázza. De hála istennek… - és én itt kifogásolom, hogy nincs az agrártárcából valaki ezen a ponton, amit most fogok mondani: például Szatymaz településen, de több helyen az országban, ahol már megkötött szerződések voltak az üzletrészek kifizetésére, a kifizetett pénzt is visszakövetelték. Utána lehet nézni, kedves államtitkár úr. Németh Imre miniszter úrnak tettem fel egy írásbeli kérdést, jeleztem ezt a problémát, de hála istennek, a bíróság malmai őröltek, és nem kellett visszafizetni a már kifizetett és megkapott üzletrész utáni javadalmat. Én úgy tettem fel akkor a kérdést, hogy érdemes-e perelni a gazdákat az államnak, költeni kell-e perekre. Én azért hiányolom, nem az ön személyével van kifogásom, nagy tisztelettel.
