GŐGÖS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN, a mezőgazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A mezőgazdasági bizottság az egyes földművelésügyi ágazati törvények módosításáról szóló T/5833. számú törvényjavaslatot megtárgyalta, és azt többségi szavazással általános vitára alkalmasnak tartotta.
Elhangzott a bizottsági ülésen, hogy a törvénymódosítás több ágazati törvényt érint, többek között a halászatról és horgászatról, a vadászatról, az állattenyésztésről, a növényvédelemről szóló törvény módosítását célozza meg; ezen túlmenően egy paragrafus érinti a földtörvény módosítását is. Az is egyértelmű, és ezt megerősítette a bizottság is, hogy a jogszabály-változtatásokat elsősorban az uniós jogharmonizáció teszi szükségessé.
Az ülésen polémia alakult ki arról, hogy a horgászjegy kiadásához a jövőben fenntartsuk-e a kötelező egyesületi tagságot, amelyet ez a jogszabály-változtatás eltörölne. Abban egyetértés volt, hogy a szabályozás változtatásra szorul, mert kezelni kell az uniós állampolgárok jogosítványait. Valóban megfontolandó, hogy tartsuk-e meg a nagyobb szigorítást a magyar horgászok tekintetében. Az is tényszerű, hogy ugyan van a kötelező egyesületi tagság ügyében alkotmányossági felülvizsgálati igény, de még döntés ebben a kérdésben nem született.
Vita alakult ki a kötelező fogási napló kezelésével kapcsolatban is. Az világossá vált, hogy ez nem jogharmonizációs kérdés, hiszen az Unió országaiban sincs egyértelmű szabályozás ezekben a kérdésekben. A fogási napló azért fontos eleme a horgászatnak, mert ezen adatok ismeretében végzik az egyesületek a vizeiken a haltelepítést, továbbá a szabályok betartásának is egyik kontrolleszköze.
A felmerülő gondok nem egyértelmű kezelése egyes vélemények szerint a halutánpótlást tehetik kérdésessé, és az egyesületek jövőbeni létét veszélyeztethetik. Ezért kell a kérdést az érintettek véleményének ismeretében eldönteni. Az az álláspont, hogy a vita során alakítsunk ki ebben az ügyben minden érintett számára megnyugtató megoldást, találkozott a bizottság többségének véleményével.
A vadászati törvény módosítása is kiváltott némi polémiát.
(12.30)
Elsősorban a külföldi állampolgárok vadászati engedélyének tervezett kiadási gyakorlata, a vadászati engedély visszaadásához kapcsolódó módosítások; e témákban várhatóan lesznek módosító indítványok a törvényekkel kapcsolatban.
Az egyéb törvények változtatása a bizottsági ülésen vitát nem váltott ki, a bizottsági szavazás is azt bizonyítja, hogy néhány módosító indítvánnyal a törvényjavaslat konszenzusossá tehető, és valamennyi érintett számára elfogadhatóvá válik.
A fentiek alapján kérjük az Országgyűlést, támogassa a törvényjavaslat elfogadását.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem