KÖRÖMI ATTILA
KÖRÖMI ATTILA
KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr.
Kedves lányom és Misám, a jó Isten kegyelméből kívánom, ezen soraim a legjobb egészségben találjon mindnyajótokat. Tudatom, hogy én most nem érzem jól magam, mert a kedves Gyuszi fiamat 13-án valami feljelentés folytán letartóztatták, és fogdába vitték, és 15-én el is vitték Csaba felé. De nem tudjuk, hova, és hiába érdeklődök bárhol, nem adnak felvilágosítást, hogy miért tartóztatták le. Nagy bűne van, csak azt mondták. Olyan szorgalmasan dolgozott szegény fiam, kiment géphez, egy kis búzát akart keresni, és egy napot sem engedtek neki meg dolgozni, a géptől hozták el. És tudatom azt is, 14-én olyan óriási vihar volt nálunk és nagy jég, mindent teljesen elvert, kukoricának is csak kopasz szára maradt.
Az előző sorokat anyai dédnagyapám írta egyik levelében, melyben arról értesíti szeretteit, hogy fiát 1945. augusztus 15-én a szovjet titkosrendőrség letartóztatta. Nagybátyámat két hónappal huszadik születésnapja előtt, a hódmezővásárhelyi leventefogdából, a levélben említett jégverést követő napon deportálták. Szekeres Imre Gyula, a Kokron József és Fiai Kötöttárugyár felszabadult inasa, gépihurkoló-segédje a munkáját és megélhetését biztosító gyár folyamatos költöztetése, majd az üzem ellehetetlenülése után egy új, demokratikus független Magyarországért, a magyar népért, a magyar hazáért Rábafüzesen, 1945 januárjában beállt katonának. Augusztusban katonai szerelvényen Békéscsabán és Temesváron keresztül hurcolták el, hogy rabtársaival együtt a szovjet gulág egyik táborába, az északi sarkkörön túli Vorkutába érkezzen meg. Nyolc év rabmunka és Sztálin halála után, 1953. december 2-án a túlélők egyikeként ért haza Hódmezővásárhelyre, Németh László városába. Ők éppen ötven éve jöttek haza.
Október 23-án M. Kiss Sándor ritkán hallható rendszerezettséggel tartott előadást Pécsett a forradalomról, a Németh László által leírt, vezér nélküli forradalom gondolatának megalapozottságáról, a néplélek igazságba vetett hitének törvényszerűségéről, az erkölcsnek, a társadalmat átfogó tiszta erkölcsnek ’56 októberében bizonyítást nyert szervezőképességéről.
(18.50)
A tiszta forradalomról hallhattunk, amely az erkölcsre támaszkodva az önkormányzatiságot 1947 után néhány napon belül újólag életre hívja; a tiszta forradalomról, amely ha kell, egyedül vívja meg harcát, de tiszta és igaz kormánynak kész az engedelmességre.
A forradalom az adott pillanatban spontán volt, az erkölcs spontán megnyilvánulása, de az idő érlelte meg. A különböző rabtáborokba 1945 után elhurcoltak tragédiáinak lappangó és fojtogató keserűsége és a kékcédulás választások után kilenc év diktatúrája és hazugságai érlelték meg. De győzelmét követő bukása után ismét a megtorlások következtek.
A Gulág táboraiba, a magyar gyűjtő- és rabtáborokba elhurcoltak és az ’56-osok nemzedékei akkor ugyanúgy legszebb éveiket élték szeretteikben, terveikben és munkájukban, mint a mai fiatalok. De amikor kellett, a hazáért és a szabadságért, a családjukért és az igazságért készek voltak kizárólag a legbelsőbb és legtisztább hangra figyelni, harcba szállni, félelmeikben és gyengeségeikben is megalkuvás nélkül és hittel képviselni az ügyet. Ha kellett, életüket is odaadták. És tűrtek, és külső kapaszkodók helyett gondolkodás nélkül a legbelsőbb igazodási pontot keresték: az emberséget, az erkölcsöt, mert tudták, hogy különösen vészes és nehéz időkben nincs más iránymutatás.
A mi szabadságunkért életüket áldozók legszebb éveiket, legszebb álmaikat veszítették el itt a földön.
Emlékezzünk hősi halottainkra! Csak az ő útjuk járható számunkra is. Tudom, nagybátyám is azért írta meg a könyvét, mert a szovjet rabságból szerencsésen hazatértként kötelességének érezte, hogy a hó alatt maradt áldozatok, elpusztultak emlékének erejéből telhetően és a maga eszközeivel mementót állítson; hogy a tiltott ismertté váljon, hogy az ottmaradtak legalább békében nyugodhassanak.
Köszönöm a tisztelt Országgyűlés figyelmét. (Taps.)
