DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ma nem ünnepelünk, hanem emlékezünk és gyászolunk. Emlékezünk arra, amit ünnepelni jó lélekkel aligha lehet, gyászolni pedig csak a személyes halottaink elsiratásán túlmenő fájdalommal. Igen, ma gyászolunk.
Gyászoljuk az 1956. november 4-én elhunytakat, gyászoljuk a kegyetlen fordulat áldozatait, és azokat is, akik a következő évek koncepciós pereinek, a véget még egy évtized múltán sem érő megtorlásoknak az áldozatai lettek. De gyászoljuk a túlélők megkeserített életét is, mint ahogy gyászoljuk az elnémított gondolatokat, a legszebb remények porba hullását.
Tisztelt Ház! Az első szabadon választott kormány feje, Antall József 1991. október 23-án, a nemzeti ünnep estéjén az Operaházban a következőképpen fogalmazott: “1956-ról szólni felelősség, nagy felelősség, és ügyelni kell arra, hogy ne mondjunk közhelyeket, ne mondjunk olcsó politikai, történelmi fordulatokat. Mert 1956 olyan szellemi, erkölcsi tőkéje ennek a nemzetnek, amelynek be kell vonulnia évszázadokra a magyar történelmi mitológiába, ahonnan nehéz időkben is erőt lehet meríteni.”
Tisztelt Képviselőtársaim! 1956-ra nem november 4-e miatt kell emlékeznünk, hanem azért, mert október 23-án azt hitte el magáról Dávid, hogy legyőzheti Góliátot. Azt hitte el a világról, hogy a kezdet, október 23-a nemcsak a világ gondolkodó értelmiségét, nemcsak a lelkiismeretben élő embereket eszmélteti az első és a második világháború után elkövetett bűnökre, hanem a hatalmi erőket is. Valljuk meg, ebben az esetben Dávidé volt az igazság, és Góliáté az erő. Ha végiggondolunk a magyar történelem nagy eseményein és azoknak a mában őrzött képén, látnunk kell ezen a képen, hogy ma is közöttünk vannak azok a képfestők, akik a szabadságharcok vége felől szeretik szemléltetni az eseményeket. Az a jó nekik, ha Görgey áruló, az a jó nekik, ha Kossuth pénzügyekkel gyanúsítható, ha Batthyány gyenge. Egy hősi elszánású nemzet így lehet kicsi a legnagyobb elszánásaiban is. 1956-ot elgondolkodtató buzgalommal tuszkolják ebbe a sorba azok, akik november 4-e kapcsán áldozatként szeretnének megemlékezni azokról is, akik - bár lehet, hogy megtévesztve - a fegyvert a forradalmárokra irányították. Akik szerint az is áldozat, aki besorozott katonaként nem tudta, hogy rossz oldalon áll.
Tisztelt Országgyűlés! Keresztény ember soha nem vonhatja kétségbe a megtévesztett emberek tisztességét. A mai napnak számunkra, keresztények számára nem az a kérdése, hogy a magyar nép fiai közül kik ismerték fel a történelmi igazságot, és kik voltak azok, akik ha ismerhették volna ezt az igazságot, nem fogtak volna fegyvert a saját testvéreikre. A napnak az a fő kérdése, hogy a megtévesztetteket kik tévesztették meg. Az a fő kérdés, hogy ennek a megtévesztésnek miképpen támadnak fel újra és újra a mai védelmezői, azok, akik 1956. november 4-ének az előkészítői voltak, azok, akik később évtizedeken át Magyarország vezetői voltak. Ez az, amiben szinte semelyik korábbi eseménnyel, például a bő száz évvel korábbi polgári forradalommal és szabadságharccal nem hasonlítható össze az, ami 1956. november 4-e után történt. A megtorlás csak a kiontott vér és a tönkretett sorsok mennyiségében azonos a korábbi rémtettekkel. A hazaárulás mértéke azonban egyedi és, reméljük, megismételhetetlen. Magyar árult el magyart. És ennek kapcsán hadd idézzem ismételten Antall Józsefet: “Ügyeljünk arra, hogy bűnösök ne maradjanak büntetlenül. Még ha megbocsátanak is a bűnösöknek, akkor is tudniuk kell azt, mit jelent egy nemzet megvetése, mit jelent egy nemzet megbocsátó kegyelme.” Ehhez még annyit lehet hozzátenni, hogy reméljük, a hazaárulás reálpolitikai bölcsessége, a kádári kompromisszumkészség és a nemzetépítő demokrácia hazafisága és megbocsátó képessége között egyre világosabb lesz a különbség.
Tisztelt Képviselőtársaim! November 4-e egy ország, egy nemzet gyásza. A remény világosabb színét a rendszerváltoztatás hozta el. Nem kívánhatunk mást magunknak, mint türelmet annak az időnek a kivárásához, amely elhozza a teljes tisztulást, hangoskodás és radikális ökölrázások nélkül, hogy békességgel tudjunk hazamenni, oda is, ahol szüleink és nagyszüleink várnak.
Köszönöm, hogy ezt elmondhattam önöknek. (Taps.)
