HORVÁTH CSABA
HORVÁTH CSABA
HORVÁTH CSABA (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! Házelnök Úr! Képviselőtársaim!
A mai nap a méltóságteljes főhajtás és tisztelgés napja. A főhajtásé a hősök előtt, akik 47 évvel ezelőtt megpróbálták a lehetetlent: megkísérelték a világ legerősebb hadseregétől megvédeni az országot. Néhány ezer forradalmár, nemzetőr és honvéd vette fel a harcot négyezer páncélos, több tízezer megszálló katona, a nehéztüzérség és a harci repülők ellen.
A tisztelgés napja ez; tisztelgés az erő előtt, amely bátorságot adott ezeknek a fiatalembereknek. Ez az erő a nemzeti egység volt. Azok a forradalmárok, akik életüket áldozták a november közepéig tartó harcokban, tudták, hogy az ország lakossága egy emberként áll mögöttük. A nemzet egyet akart; voltak alapelvek, amelyekkel mindenki egyetértett: szabadság, függetlenség, jólét, békés fejlődés, többpárti demokrácia.
Egy platformon volt ebben a nép által követelt koalíciós kormány minden tagja, a demokrata, kommunista miniszterelnök Nagy Imre, a kisgazdák sokat megélt vezetője, a második köztársaság államfője, Tildy Zoltán, a harcos szociáldemokrata Kéthly Anna vagy a magyar utat kereső, demokrata gondolkodó, Bibó István. Az a Bibó, akit egykor egy piciny politikai csoport példaképének tekintett, de ma már erre nem akarnak emlékezni. Talán bűntudatuk van, hogy a hatalom közelében minden elfelejtettek és megtagadtak, amit a Nagy Imre kormány államminisztere vallott a nemzeti egységről és a demokráciáról.
De egyet akartak ekkor a csepeli, angyalföldi, újpesti munkások, az írók, az egyetemisták, a magyar értelmiség. Egyet akart a hitéhez és nemzetéhez mindig hű Mindszenty bíboros, a sokat megélt katonaember, a Nemzetőrség parancsnoka, Király Béla tábornok. Azt akarták, hogy november 5-én, hétfőn már egy szabad országban indulhasson el a munka. Azt akarták, hogy hosszú idő óta először a maga útját járhassa a magyar nemzet. Hitték, hogy nem lehet semmi baj, hogy aki látja ezt a nemzeti egységet, az megérti: maga akarja formálni a sorsát a magyar nemzet.
Angyal István, az Auschwitzot is megjárt, kommunista érzelmű, Tűzoltó utcai felkelőparancsnok november 3-án a kétkedőknek azt mondta: másnap munka lesz, nem repülőtámadás. Ekkor szombat volt. A vasárnap hajnal nem a nyugalmat, hanem az elkeseredett harcot, a feláldozott életeket, a rommá lőtt Budapestet és a megtorlást hozta el. A hősök, a mártírok közt nem volt és nincs különbség: kommunisták, kisgazdák, szociáldemokraták, konzervatívok, miniszterelnök, miniszter, írók, színészek, munkások, egyetemisták középiskolások.
Minden halál iszonyatos és fájdalmas, legyen bár szó a harcok közepette elesett fiatalról vagy a kivégzett, a halált maga választó baloldali miniszterelnökről. Minden elveszett magyar a jövő egy elveszett lehetősége. Ezt a mérleget vonhatjuk meg szomorúan.
Az áldozat azonban nem volt hiábavaló. '89-ben a rendszerváltozás vértelen és békés volt, és nemcsak nálunk, hanem majd' minden kelet-európai országban is. A mai lehetőségeinket '56-ban alapozták meg. Ma azért élhetünk nyugodtan, biztonságban, szabadon, mert '56 hősei meghozták értünk a legdrágább áldozatot.
Nekünk, utódoknak a méltó megemlékezés, a hála, a tiszteletadás erkölcsi kötelességünk. A tisztes megemlékezéshez hozzátartozik az, hogy úgy hajtjuk meg fejünket, ahogy '56 szellemiségéhez méltó. Legalább ekkor képeseknek kell lennünk arra, hogy együtt emlékezzünk, amikor a hősök emléke előtt tisztelgünk. A mai nap ilyen.
Az a politikus, az a politikai erő, amely ilyenkor nem a nemzet egységének érdekében cselekszik, nagyon hasonlít azokra, akik a forradalom elárulói voltak '56-ban. A diktatórikus törekvések ismérve az egységbontó politika, ahol egyes politikai erők és pártvezérek azt hangsúlyozzák, ami elválaszt, és nem azt, ami összeköt minket. A diktatúra nem ideológiafüggő; a diktatúra egyes politikusok beteges hatalomfüggősége. Ezt tudták az '56-os forradalom hősei és vezető politikusai. Ezért fontos a nemzeti egység.
Ezért remélem azt, hogy minden párt - még a legnagyobb ellenzéki párt is - együtt fog emlékezni velünk ma este a Széna téren. Legyen ez az első lépés a nemzeti egység helyreállításában!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
(9.10)
