DR. HORVÁTH JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés általános vitáinak egyik nagy előnye, hogy különböző dimenziókból szemléljük a témát. Lezsák Sándor képviselő úr hozzászólását - a történelmi perspektívát nyitva meg - igen hasznosnak ítélem, mert olyasmiket hoz elénk, amiből okulni lehet.
Én talán éppen arról vagyok nevezetes, hogy a jelenről és a jövőről szólok többnyire, de most mégis engedtessék meg, hogy néhány mondattal aláhúzzam a történelmi példák jelentőségét, azt, hogy hogyan csinálták a horvátok, a dánok és sok más nemzetség, de mindezt csak azért mondom, hogy hozzáadjam, amihez talán Lezsák képviselő úrnak már egy másik hozzászólása lett volna, a magyar példákat, azokat a rendkívül érdekes magyar jelenségeket, amelyekről olyan keveset tudunk, hogy majdnem pirul az orcám. Már a múlt századfordulón, száz évvel ezelőtt, azután a 30-as években, a múlt század 30-as éveiben a népfőiskolák, a Magyar Parasztszövetség, a KALOT szervezetei szerte az országban, száz és sok száz helyen népfőiskola néven olyasmit tettek, amit most nevezhetünk felnőttképzésnek - szemantikus, másféle szinonima -, amikor olyan tudásra tettek szert emberek, olyan perspektívák nyíltak ki emberek előtt, amik másképp nem lettek volna. Legyen szabad említenem neveket: Kovács Bálint, a népfőiskolák egyik atyja, még most is él, láttam valahol, közel százéves, ezt egyszer meg kell ünnepelnünk; aztán Kiss Sándor, Vörös Vince, és így tovább, hosszú listái azoknak, akik sokat tettek ebben a témában.
Köszönöm, elnök úr. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem