KÉKESI TIBOR
KÉKESI TIBOR
KÉKESI TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttünk fekvő törvényjavaslat a számviteli törvény módosítására irányul, és ahogy ez többször már elhangzott az általános vita során, elsősorban döntően az európai uniós jogharmonizáció a mozgatórugója. Ugyanakkor természetesen a vita szempontjából az a lényeges körülmény, hogy majd mi lesz ennek az uniós jogharmonizációs kötelezettségnek a továbbhatása, a magyar jogrendszerre - és megint csak hivatkozva az elhangzottakra -, a vállalkozások működésére milyen hatásokkal bír. Ebből néhány alapvetően elméleti problémát szeretnék kiemelni és hangsúlyozni.
A jelen pillanatbeli számviteli törvény már tartalmazza a valódiság elvét, amely gyakorlatilag magában foglalja a most kiemelt, az új számviteli sztenderdnek megfelelő elvet, a valós értéken történő értékelés elvét. Mit is jelent ez a fogalom? Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a vállalkozás eszközeit valós, tehát piaci értéken kell számba venni, ennek megfelelően kell majd a mérlegekbe integrálni. Néhány eszközzel végiggondolva ezt a folyamatot, azt látjuk, hogy viszonylag egyszerűen végig lehet gondolni ezt a folyamatot, ha egy konkrét vagyontárgyról, megfogható eszközről van szó, hiszen annak a piac nagyjából ismeri a forgalmi értékét, amiért eladható, megvehető, könnyen bemérhető ennek az értéke.
Azonban már itt felmerül az a kérdés, hogy amikor ez az érték csorbát szenved, akkor természetesen a leértékelésnek, és eddig a felértékelésnek is megvolt a lehetősége, azonban részben az amortizációs szabályokon keresztül bizonyos mértékig korlátot szabott ennek a számviteli, illetve az adótörvény, a felértékelés pedig egyértelműen annak a vállalásnak a kimondása volt a vállalkozó részéről, hogy az adózással kapcsolatos konzekvenciákat teljesíteni fogja.
Milyen vagyoni elemekre terjedhet ki még ez a valós érték? Elhangzott a hozzászólásokban az értékpapírok köre. Nos, az értékpapírok tekintetében egy diszkont kincstárjegy, egy vállalati kötvény tekintetében nagyon könnyen kiszámolhatók, ismerhetők azok az éves hozamok, amelyek rendelkezésre állnak, viszonylag könnyen belőhető az a tőkemegtérülési mutatószám, ami alkalmas a diszkontálásra, tehát az értékpapír jelen pillanatbeli értékének, jelen értékének a kiszámítására. De már itt természetesen egyfajta kockázat megjelenik a valós érték tekintetében.
De vegyünk egy harmadik kört, a részvényeket, amikor az árazásnak már megvannak a tőzsdén, a tőzsde melletti bevált sztenderdjei szintén, amelyek jól-rosszul a vevők részére valószínűsítik, megállapítják ennek az értékpapírnak, részvénynek az értékét. Tehát még itt is a kockázat bizonyos korlátok közé szorítható.
Azonban egyre inkább megjelennek majd olyan vagyoni jellegű értékek a cégek mérlegeiben, amelyek, ha messzebbről indulok, akkor a goodwillnek, a piaci jó hírnévnek az értékét reprezentálják, amit nagyon nehéz számszerűsíteni, de lehetséges... - a cégvételkor ennek az értékét meg lehet jeleníteni a mérlegben, de például egy-egy, a cég által menedzselt projekt értéke, a jövőbeli hozamok szintén diszkontálhatók a jelenre; megállapítható a jelen értéke, és így a jövőbeli várakozások a cég jelenlegi értékébe beépülhetnek.
Nos, ezek jelentős kockázatok, és itt szükséges is kiemelni egy másik, jelen pillanatban is létező számviteli elvet, az óvatosság elvét, ami azt követeli meg tőlünk, hogy a vállalkozás folytatása, az összemérés és az egyéb fontos számviteli elvek alkalmazása tekintetében is, magának a gazdálkodásnak, így aztán az eszközök értékelésénél is, óvatosan kell eljárni, csak a biztosat, csak a más által is ellenőrizhető, megállapítható értéket szabad a mérlegnek visszatükröznie.
Ezért én nagyon jó szívvel vettem, amikor érzékeltem, hogy a törvény ma még csak a konszolidált mérleggel kapcsolatban fogja javasolni kötelezően bevezetni ezt az elvet, ami lényegében nem von maga után olyan konzekvenciákat sem az adózás tekintetében, mint az egyedi mérleg. Így a hároméves terminus alatt van idő kihordani, van idő rájönni ezeknek a gyakorlati alkalmazásbeli problémáira, van idő a számviteli törvényt adott esetben ezekhez a kérdésekhez hozzáigazítani, és ezeket a kérdéseket eldönteni.
Ugyanakkor ennek a kérdéskörnek a másik fele, hogy így a mérlegek milyen mértékben lesznek hitelesek, és a mérleghitelesség szempontjából mennyire tudnak a hitelezővédelem kérdésének, ami a vállalkozási, a gazdálkodási szegmensben egy alapkérdés, megfelelni. Ebből a szempontból egy jó megoldásnak tűnik a könyvvizsgálóval való ellenőrzés előírásának a kötelezettsége. Ugyanakkor természetesen köztudott, hogy kétféle gazdálkodó szervezet van: amely kötelezően alkalmaz, és amely kötelezően nem, esetleg választott módon mégis alkalmaz könyvvizsgálót.
Itt az a gyakorlat folytatandó, szerintem helyesen, ha még ahol kötelezően előírt könyvvizsgáló tevékenykedik, hasonlóan az apportálásnál előírt független, tehát a cég egyébként valóban független könyvvizsgálójától is független könyvvizsgálóval kellene ezeket az értékeléseket elvégezni, és így egy kettős szűrőn keresztül már semmiképpen nem volna a hitelezők számára lehetőség vagy a hitelezőkkel szemben lehetőség vagyonelvonásra vagy olyan vagyoni alap képzésére, ami torzítja, és túlságosan kockázatos mezőbe helyezi vagy a hitelezőt, vagy éppen az adott cég gazdálkodását.
Komoly hiánynak tartottam eddig, és remélem, most már nem túl hosszú ideig, a számviteli törvényben a tőzsdei műveletek hiányát, egész pontosan a tőzsdei szokványokról beszélek, amelyek az értékpapír-kereskedésben megjelennek.
(19.20)
Ismertük a polgári törvénykönyvből a vételi jogot, az elővásárlási jog intézményét, de nem ismertük az eladási jogot. Látjuk, most az adótörvények kapcsán megjelennek ezek az opció kategóriába tartozó szavak egyelőre, de látjuk, a törvénymódosításban megjelenik a swapügyletre vonatkozó fogalom, tehát a devizacserére vonatkozó művelet, szokvány is része lesz a számviteli jogszabálynak, és említést tesz a fedezeti, tehát a határidős műveletekről, a derivatív műveletekről is szó van a jogszabályban. Én úgy gondolom, hogy ha ez a számviteli törvényben és majd innen más jogszabályokban is polgárjogot nyer, akkor kiteljesedik azon gyakorlati műveleteknek a köre, amiket azért, ha nem is hivatkozva, de körülírva, szerződésekben, egyéb ügyletekben - a gazdálkodás kapcsán elég sokszor találkozunk ilyenekkel - a gazdálkodók már sokszor alkalmaznak is.
Úgy gondolom tehát, hogy ennek az uniós jogharmonizációnak a továbbhatása egy belső jogharmonizáció kell hogy legyen. Gondolom elsősorban itt a polgári törvénykönyv jelen pillanatban előkészítés alatt lévő kodifikációját, ahol az anominált és az atipikus szerződések közé lassan-lassan beszüremkednek azok a szerződéstípusok, amelyeket ma még más jogszabályok, vagy ahogy mondtam, ilyen parketten lévő szokványok helyettesítenek. Szükség van természetesen a gazdasági társaságokról szóló társasági törvény módosítására is, és ahogy elhangzott, a számviteli törvény mellett az adótörvényeknek is azon módosítására, hogy ezek az értékelések, a valós értéken történő számbavétel a gazdaság szereplői számára ne egy választási kényszer vagy lehetőség legyen, az adózunk vagy nem adózunk, hanem együtt mozogjon a valós érték és a hitelképesség, a hitelezővédelem kérdése.
Ezzel együtt általános vitára alkalmasnak és elfogadásra alkalmasnak találtam a jogszabályt, és támogatva javaslom az Országgyűlésnek is azt elfogadni.
Elnök Úr! Köszönöm a szót. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
