MOLNÁR LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

MOLNÁR LÁSZLÓ
MOLNÁR LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A Parlament jelen lévő Képviselői! A költségvetési és pénzügyi bizottság ma délelőtti ülésén megtárgyalta a törvénytervezetet, és többségi szavazással általános vitára alkalmasnak tartotta.
A bizottságban kifejtett vélemények, azt hiszem, egybehangzóan arra irányultak, hogy az európai uniós csatlakozás kapcsán szükség van egyfajta jogharmonizációra. Ezt a jogharmonizációt, amelyet az államtitkár úr az expozéjában is jelzett, szám szerint a 2001/65. EK-irányelv és az 1606/202. EK-rendelet szabályozza. Az alapvető módosításokat a magyar számviteli rendszerben a 2000. évi C. törvény már 2000-ben a nemzetközi sztenderdekhez igazította, ennek megfelelően kialakult az alapelvi átrendeződés. Mint ismeretes, a valódiság elvét mint alapkövetelményt már ez a törvény is első helyre helyezte, és ennek megfelelően a szabályozás most történik részleteiben.
A társaságok, a törvény hatálya alá tartozó szervezetek a számvitel-politikájukban határozták meg azokat az átértékelési szabályokat - az eszközökre, forrásokra vonatkozó leltározási szabályzatot, a pénzügyi eszközökre s a többire vonatkozókat -, amelyek alapján az átértékelés elvégezhető, és az átértékelési különbség érvényesíthető a könyvekben. Az EU-előírásoknak megfelelően most jogszabályban, törvényben is rögzítenénk ezt. Fontos, hogy egységes szerkezetben, szemléletben és tartalmi elvek mentén valósuljon meg az összehasonlíthatóság, hiszen ahogy az expozéban is elhangzott, a tőke szabad mozgása, a vállalkozások tevékenysége értékelésének, a könyvek értékelésének összehasonlíthatósága ezt a kérdést alapelvként rögzíti.
A tőzsdei és tőzsdén kívüli cégekre különböző időpontot vezet be, a tőzsdei konszolidált mérlegre - elhangzottak az időpontok - 2005, a többiekre, általánosságban a kettős könyvvitelt vezetőkre 2004. január, de ebben van egy átmeneti időszak, egy felkészülési időszak.
Hogy a jelenleg hatályos 2000. évi számviteli törvény összesen egy paragrafusban, öt sorban fogalmazza meg a valódiság elvét követően az értékre, az értékelési mechanizmusra, egyáltalán az elvárhatóságra vonatkozó passzust, ez jelzi, hogy mennyiben foglalkozott a korábbi számviteli törvény, csupán csak elveiben, ki kell mondjam: a valódiság elvével, míg most ez a jogszabálytervezet az 59. § módosításával nagyjából nyolc oldalon keresztül taglalja a valódiság elvét az értékeléssel, az átértékeléssel szemben, a piaci forgalmi viszonyokat érintően. Ebben rendkívül sok vita lesz még. Az a véleményünk, hogy a módosító indítványok, de azt hiszem, a nemzetközi szervezetek, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara és a kapcsolódó társaságok jelenleg is vitáznak az értékről, a valódi értékről és a piaci értékről. Ezzel még elég sokat fogunk, véleményem szerint évek múltán is foglalkozni. Most egy jó alapot kell arra teremteni, hogy az európai uniós elvárásoknak megfeleljünk.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem