ELNÖK (dr. Szili Katalin)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Szili Katalin)
ELNÖK (dr. Szili Katalin): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszöntöm önöket mai ülésünkön. Köszöntöm valamennyi jelen lévő képviselőt, a kormány tagjait, vendégeinket, és mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai ülésünket.
Az Országgyűlés őszi ülésszakának 12. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Nagy Nóra jegyző asszony és Balogh László jegyző úr lesznek segítségemre.
Tisztelt Képviselőtársaim! Emlékeztetem önöket, hogy a múlt héten az Országgyűlés öt ülésnapra fogadta el napirendjét, így ma erről már nem kell határoznunk.
Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottsági elnöki értekezlet alapján tárgysorozatba-vételre, illetve ajánlás készítésére kijelöltem a bizottságokat. Az érdeklődők az Országgyűlés informatikai hálózatán kaphatnak erről tájékoztatást.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem