CZERVÁN GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

CZERVÁN GYÖRGY
CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az ön egyik minisztertársa nemrégiben azt nyilatkozta, hogy a jövő évi költségvetésből minden ötödik forint a gyermekeké lesz, mert a szocialista kormány a gyermekek kormánya. Viszont ha megnézem az agrártárca fejezeti előirányzatait, szomorúan kell tapasztalnom, hogy ez is csak egy újabb semmitmondó szocialista ígéret, ami jól hangzik ugyan, de nem igaz.
Ha visszaemlékeznek, a polgári kormány elkezdte az iskolatejprogram működtetését és finanszírozását. Fontosnak tartotta, mert így a gyermekek minden nap tejhez juthattak, és ez meghatározó a későbbi tejfogyasztási szokások kialakításában. Fontosnak tartotta azért is, mert kedvező piacszabályozó eszköz. És fontosnak tartotta azért is, mert ez a program az Európai Unióban is működik, támogatják. A gyermekbarát szocialista kormány tavaly leállította az iskolatejprogramot. A gyermekbarát szocialista kormány akkor sem tartotta fontosnak az iskolatejprogramot, amikor egy fideszes határozati javaslat keretében újra kezdeményeztük az elindítását.
(14.50)
Elutasították, sőt, mivel nem a megfelelő bizottság elé került megvitatásra, a javaslat a parlament elé sem került. Szerencsére néhány szocialista képviselőben felébredt a gyermekek szeretete, mert hamarosan ők is hasonló javaslattal álltak elő, amit a mezőgazdasági bizottság is támogatott. Azt gondoltuk, mégis van remény arra, hogy a gyermekek kapjanak tejet, az ország pedig ne essen el az uniós támogatásoktól. Egészen addig reménykedtünk, amíg meg nem láttuk a költségvetést. Az iskolatejprogram jövő évi költségvonzata fél évre kormányzati számítások szerint is 3,5 milliárd forint. A gyermekbarát szocialista kormány a költségvetésben mindössze 800 millió forintot különített el erre a célra.
Kérdezem tehát miniszter urat: hogyan és miből kívánják finanszíroztatni jövőre az iskolatejprogramot? Miért csapják be a gyerekeket? Az ország is veszít ezen, hiszen nem vehetjük igénybe az uniós támogatást. Szándékosan úgy megyünk az Unióba, hogy távolodunk tőle?
Várom szíves válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem