DEMETER ERVIN

Teljes szövegű keresés

DEMETER ERVIN
DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ismét támadja a Szocialista Párt a demokratikus intézményeket. Az előző percekben is ennek lehettünk fültanúi itt, az ülésteremben is. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Úgy van! - Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Haha!)
De emellett még a hét végén is újabb mérföldkövet sikerült átlépnie a szocialisták frakcióvezető-helyettesének, aki immár az ügyészség konkrét nyomozati cselekményeivel szemben fogalmazta meg a kritikáját, az elvárásait, sőt az igényeit is. Úgy látszik, egyesek eltévedtek kicsit az időben, és a köztársaság helyett a népköztársaság idejébe képzelik magukat. (Derültség a Fidesz padsoraiból.) Tehát az elmúlt hét végén a Szocialista Párt egyik vezetője kétségbe vonta, hogy az ügyészség a bankbotrány vizsgálata során kizárólag a törvény előírásainak és nem a Szocialista Párt elvárásainak tartozik megfelelni. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Így van!) Márpedig egy köztársaságban - zárójelben jegyzem meg: ez nem tévesztendő össze a népköztársasággal - az ügyészség munkájának kereteit a törvények, nem pedig a Szocialista Párt utasításai és megrendelései határozzák meg.
De ha már a képviselő úr mindenáron kutakodni akar, akkor vajon miért nem szembesíti Medgyessy Péter miniszterelnököt a valótlan állításaival, ami szerint az ő bankja a gyanús akciót jelentette a rendőrségnek. Mert ezzel szemben az a valóság, hogy az elmúlt héten az Inter-Európa Bank két pénztárosát gyanúsítottként hallgatták meg, mert nem tettek eleget bejelentési kötelezettségüknek. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Úgy van!)
(15.30)
Tisztelt Miniszter Úr! Úgy látszik, a Szocialista Pártnak komoly félnivalója van Rejtő E. Tibor vallomásától, csak ezzel magyarázható, hogy most már nemcsak interpellációkkal akarnak nyomást gyakorolni az ügyészségre, hanem napi szinten kívánnak beavatkozni az ügyészség munkájába.
Mindezek alapján tisztelettel kérdezem a miniszterelnök úrtól, féken tudja és kívánja-e tartani azokat a szocialista vezetőket, akik arra törekednek, hogy napi beavatkozást próbáljanak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) tenni az ügyészség munkájába.
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem