DR. CSILLAG ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. CSILLAG ISTVÁN
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Magam is egyetértek a konzultáció szükségességével, tehát ezt kezdeményezzük természetesen a taxis szakmai szervezetekkel, elsősorban az etikai kódex elsajátítása és megvalósítása lehet ennek a konzultációnak a tárgya. Azokat a példákat, amelyeket a képviselő úr felsorol, azért nem tekinthetjük mérvadónak, mert a magyarországi szabályozás, piacszabályozás körülményei között az ártörvény meghatározza azokat a tárgyköröket, amelyekben indokolt és célszerű az állampolgárok érdekében történő beavatkozás, mint például a gyógyszerek ármegállapításába történő hatósági beavatkozás, és semmiképpen nem tekinthetjük az elsődleges személyi szolgáltatások körébe tartozónak a taxis szolgáltatásokat.
Ami pedig a számmeghatározást illeti, úgy gondolom, hogy itt az önkormányzati hatáskörelvonás esete forogna fenn, amit nem tekinthetünk célunknak, még a konzultáció megtörténte esetén sem.
Köszönöm szépen. Kérem a válaszom elfogadását. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem