DR. NÉMETH IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. NÉMETH IMRE
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ha ön tisztában lenne ezekkel a kérdésekkel, akkor nem várná el tőlem, hogy két percben válaszoljak rá. Egyébként az elmúlt két hétben három országos regionális fórumot tartottam, ahol 400-600 fő jelent meg a gazdálkodók részéről, és érdekes, hogy ők megértették ezeket a kérdéseket, amelyeket ön hónapok óta nem hajlandó megérteni.
Ön vereségsorozatról beszél, képviselő úr, a költségvetés és sok minden más kapcsán. Óriási tévedésben van, képviselő úr; biztosan még a korábbi időszakban élnek az emlékei. Önök ugyanis a kétéves költségvetés második évében 197 milliárd forintot hagytak jóvá az agrárium számára. Lehet, hogy hihetetlen az ön számára, de ez két évvel később, a Medgyessy-kormány második költségvetésében 297 milliárd forint, tehát csaknem 50 százalékos növekedés.
Az, hogy a képviselő úr nem akar tudomást venni arról, hogy belépünk az Európai Unióba, és az Európai Unióban közös agrárpolitika van, amelyhez minden tagországnak tartania kell magát, kötelezően tagdíjat kell fizetni, és ennek fejében bizonyos támogatásokat adnak - 50 százalékban ezeket a támogatásokat agrár- és vidékfejlesztésre adja az Európai Unió -, ha önnek ez a pénz nulla, akkor ez önt minősíti, tisztelt képviselő úr. A jövő évi agrártámogatásokban az Európai Unió 136 milliárd forintos felhasználási lehetőséget ad. Ennek kétharmad részét normatív alapon, közvetlen kifizetés formájában, a többit pályázati úton lehet elérni, és ehhez hozzátesz a magyar költségvetés 157 milliárd forintot. Ha tehát megnézzük, az agrártermelők lehetőségei ennek kapcsán lényegesen javulnak.
Fölteszi azt a kérdést, hogy léalmára miért nem adunk támogatást. Képviselő úr, önnek is tudnia kéne, hogy a tavalyi árakhoz képest 100 százalékos árnövekedés történt: a 8-10 forintos ár helyett 20 forintért vásárolják a léalmát. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) A piacrajutási támogatások pedig a válságok és a problémák kezelésére valók, amit ezen ágazatokra el is költöttünk.
Köszönöm a figyelmét. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem