GAÁL GYULA

Teljes szövegű keresés

GAÁL GYULA
GAÁL GYULA gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Kedves Képviselő Asszony! A vasúti közlekedés színvonalának javítását a közlekedési tárca alapvető fontosságú feladatának tekinti. Ennek érdekében mindenekelőtt egyrészt a vasúti szállítás reformját, másrészt magának a MÁV-nak a reformját készíti elő.
Ugyanakkor addig is, amíg ezek a nagyobb horderejű lépések meg nem történhetnek, fontosnak tartjuk, hogy kulturáltabb, az utazó közönség igényeit méltóbban kiszolgáló szolgáltatás alakuljon ki a vasútnál is. Tájékoztatom képviselő asszonyt, hogy a MÁV Rt. részéről a vasúti kocsik takarítására évente mintegy 2 milliárd forintot költenek. Ugyanakkor a vasúti személykocsik átlagéletkora körülbelül 28 év, ami erősen megnehezíti, hogy egy ilyen átlagéletkorú vasúti parkot érdemben kulturáltan, tisztán, rendben lehessen tartani. Még nagyobb a baj, hogy a rongálások általában gyorsabb üteműek, mint ahogy követni tudja a rendbehozatal.
A MÁV által is tarthatatlannak minősített állapotokat áttekintve a társaság megkezdte a tisztítási tevékenység és az ezzel kapcsolatos feladatok újraértékelését, és a jelenlegi vonatgyakoriságra épülő tisztítási rendszer helyett az utassűrűségen, utasterhelésen alapuló tisztítási rendszert alakítja ki. Ugyanakkor átalakítja a vállalkozók által végzett tisztítási tevékenység minősítési és átvételi rendszerét is.
Ami a konkrét vonalat illeti, a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon mintegy 40 milliárd forint költségvetési támogatással 2006-ig pályarekonstrukciós munkálatok zajlanak, és ezek 2006 után a Szolnok-Karcag-Debrecen vonal felújításával folytatódnak. Az elhasználódott vasúti pályahálózat felújításán túl az elöregedett eszközparkot is korszerűsíti a MÁV, és a koncepció szerint két-három év múlva a szóban forgó vonalon is érzékelhetően javul a személyszállítási szolgáltatás színvonala.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem