FONT SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

FONT SÁNDOR
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Remélem, azt már sokan észrevették, hogy László Csabát gyakorlatilag kivonták a forgalomból, nem láttuk az adótörvények kapcsán, nem látjuk a hozzá intézett kérdések kapcsán. A kérdés is nem annyira az államtitkár úrhoz szólt volna, mint a pénzügyminiszter úrhoz, de tudomásul veszem, hogy őt jelölték ki válaszadónak, hiszen az az időszak, a kormány másfél évi tétlenkedése, ami László Csaba vezetésével megtörtént, nagyon súlyos gazdasági helyzetbe hozta Magyarországot.
A benyújtott adótörvény sem szól másról, mint hogy mindenkitől nagyon nagy mennyiségű pénz elvenni, a tőkejövedelmeket elfelejtik adóztatni, a munkajövedelmeket súlyosan megadóztatják, és ehhez a szocialista koncepcióhoz társul egy nagyon súlyos szakmai tévedés, egy hiányosság, amelyet még László Csaba akkor követett el, amikor az államtitkár úr még nem volt államtitkár.
(15.50)
Ez pedig a minimálbér adómentessé tétele, amelyet önök megoldottak ugyan, csak elfelejtették kiszámolni, hogy mennyi lesz ennek a következménye. Önök utólag rájöttek, hogy nem 105 milliárd forint, hanem 240 milliárd forint, erről elfelejtették tájékoztatni a szocialista frakciót. Még Lendvai Ildikó is végig azzal ment minden egyes műsorba és nyilatkozott, hogy 105 milliárd forintba került az adójóváírás következtében a minimálbér adómentesítése. Nem annyiba került, 240 milliárd forintba fog kerülni, mert nemcsak a minimálbér került adómentesítés alá, hanem a felette levő jövedelmek is. De önök még a költségvetésben is mintegy 110 milliárd forinttal számolnak. Ez azt eredményezte, hogy a szakmai hibájuk következtében mintegy 15 százalékos azonnali költségvetési hiányt okoztak.
Természetesen nem azoktól irigylem a pénzt, szó se essék arról, akik megkapták ezt a pénzt; ők egy törvény alapján megkapták. Hanem arról a felelőtlenségről szeretnék beszélni, amit a kormány itt és ezen belül László Csaba miniszter úr elkövet (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és minden felelőtlenség következményét a társadalommal szeretné megfizettetni.
Kérdezem, melyik számrendszerben számolnak önök (Az elnök ismét csenget.), a 105 milliárd vagy a 240 milliárd a valós szám.
Köszönöm. (Taps az MDF padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem