PÁL TIBOR

Teljes szövegű keresés

PÁL TIBOR
PÁL TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Én nem tudom, hogy mennyire gyakori, de azért nem egy szokványos esetről van szó. Tehát nem jellemző az, hogy valakit aznap, amikor kihallgatnák ügyészi felügyelet mellett, elviszik, és máshol kihallgatják, utána pedig máshova viszik - ez nem mondható egy szokványos eljárásnak. Mint ahogy nem szokványos az sem, miért végez nyomozást az ügyészség úgy, hogy a rendőrséget valójában megkerüli - megkerüli akkor, amikor szigorú ügyészi felügyelettel folyik a nyomozás. Miért végez nyomozást úgy, hogy nem egyeztet? Hiszen itt a rendőrség és az ügyészség folyamatosan egyeztetnek. Valójában kérdés az is, hogy keveredik-e a felügyeleti és a nyomozási jogkör ebben a kérdésben. Az is érthetetlen, hogy az ügyészségnek joga lenne odamenni a kihallgatásra, kérdést feltenni, és hogy miért nem ezt az eljárást folytatta. Mi indokolja azt, hogy közvetlenül az ügyészség akarta kihallgatni az érintettet?
Én azt gondolom, hogy ezekre a kérdésekre nem a Belügyminisztériumtól, és nem a rendőrségtől kell a választ várni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), hanem inkább az ügyészségtől. Én azt gondolom, ez az eljárás azt a bizalmat nem erősíti, ami a rendőrség és az ügyészség közötti együttműködésről szól. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem