KOVÁCS FERENC

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS FERENC
KOVÁCS FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A májusi siófoki autóbusz-baleset rámutatott, hogy milyen komoly probléma az, ha szintbeni kereszteződés létezik magas forgalmú és nagy leterheltségű utakon. Ez azt hozta, ahogy önök, a kormány, a miniszterelnök úr megígérte, hogy sorompókat építenek, és megpróbálják a legmagasabb forgalmú utakat szintbeni kereszteződéssel megoldani, hogy ha lehet, ne legyenek ilyenek.
Érthető, hogy ez nagyon nagy költség, és pár év alatt nem lehet kivitelezni, ez természetesnek is tűnik, azonban számomra elfogadhatatlan, hogy a közelmúlt egyik legfontosabb és legnagyobb vasúti beruházása, a szlovén vasútvonal, amely összeköti Szlovéniát Bobán keresztül, Veszprémen át Budapesttel, elkészült, és felújítása során az első számú sorjeggyel ellátott főútvonalak közül a 8-as számú úton úgy kereszteződik, hogy nem oldották meg, illetve nem lesz megoldva, a tervek szerint sem, a szintbeni vasúti kereszteződés. Ez a probléma szerintem azért is könnyebben megoldható lenne, ugyanis ez a beruházás európai uniós forrásokból lett kivitelezve, és lesz befejezve a közeljövőben a villamosítása is, és az időközben létrejött árfolyam-módosítás kapcsán szerintem még a kerete is megtalálható lenne a magyar kivitelezők által ezeknek a munkáknak.
Ezért tisztelettel kérdezem, hogy a nagy forgalmú, ma már - vasutasoktól szerzett információim szerint - a vasúti teherforgalom 10 százalékát lebonyolító őrségi vasútvonalnak a 8-as út kereszteződésénél épülő új nyomvonalán meg lehet-e oldani azt, hogy szintben legyen eltolva egymástól a közúti és a vasúti közlekedés. Erre azért is nagy szükség lenne, ugyanis a 8-as főút a hosszú távú tervek szerint is az európai 5-ös számú (Az elnök jelzi az idő leteltét.) autós korridort képviseli.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem