DR. SZABÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Ritka ünnepi pillanat ez a magyar parlamentben, amikor azt kell bejelentenem, hogy egyetértek Halász János képviselőtársammal, legalábbis az első mondatát illetően, miszerint a miniszter urat jó volt hallgatni.
Én úgy gondolom, hogy az a kezdeményezés, amit a miniszter úr meghirdetett, mindenképpen egyfajta koncepcióra vall, amely koncepcióval összeköti Magyarország kulturális értékeken keresztül történő bemutatását és népszerűsítését, illetve a hazai kulturális életnek, ezen belül is a nemzeti jelleghez leginkább kötődő nyelvi kultúrának az ösztönzését, előmozdítását.
Örömmel jelenthetem be, hogy a miniszter úr felfogása a kulturális sokszínűségről vagy kulturális diverzitásról messzemenően találkozik az Európai Unióban vallott felfogással. Jele ennek az a kezdeményezés, amelyet az Európai Parlamentben részint a kisebbségi nyelvekről nemrégiben elfogadott jelentés, részint pedig a jelenleg elfogadás alatt álló, a kulturális sokszínűség előmozdításával és támogatásával kapcsolatos jelentés mutat.
Szeretném felhívni a miniszter úr figyelmét arra, hogy az általa felvázolt koncepció két elemét össze lehetne talán kötni egy később belépő harmadik elemmel, amely lerombolni hivatott annak a kulturális gettónak a falát, amelybe a magyar nyelv sajnálatos okokból be van zárva, magyarán, hogy a magyar nyelvi kultúrához kötődő kincsek és alkotások megismertethetőek legyenek Európa más anyanyelvű nemzeteivel és népeivel. Erre nézve az Európai Unióban már most is és reményeink szerint az általam említett jelentés elfogadása után további források fognak rendelkezésre állni.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem