HERÉNYI KÁROLY

Teljes szövegű keresés

HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Demokrata Fórum is csak üdvözölni tudja ezt a törekvést; Európa kulturális sokszínűségének akkor van számunkra értelme, ha ebben a magyar kultúra hangsúlyozottan, hangsúlyosan és határozottan megjelenik. Ennek egyik legkézenfekvőbb módja, hogy ezt támogassuk, a magyar nyelv védelme, és ezért a kormány indítványát, a miniszter úr indítványát is támogatni tudjuk. De két dologra hadd hívjam fel a miniszter úr figyelmét.
Az előző ciklus idején, a polgári kormány idején a Magyar Demokrata Fórum hasonló törekvésekről tett tanúbizonyságot, amikor előterjesztette és a parlament elfogadta a magyar nyelv védelméről szóló törvényt. Talán néhányan emlékeznek még rá: ez a törvény azt célozta, hogy köztereinken, útjainkon a cégtáblák, a feliratok magyar nyelvűek legyenek. Az szép dolog, hogy sokan tudunk, sokan tudnak sokféle nyelvet, de azért elvárható, hogy Magyarországon az is tudja, hogy hol mit árulnak, aki véletlenül nem birtokosa ennek a tudásnak. Mintha ez a törvény nem lenne hatályban, úgy tűnik, hiszen a törvény hatását vagy eredményeit nem véljük felfedezni. Kérném a miniszter urat, próbálja meg a szakmai tekintélyét latba vetve elérni, hogy érvényt szerezzünk ennek a törvénynek. Ez az egyik.
A másik: járjunk elöl jó példával. A magyar parlament által elfogadott törvények jó része hemzseg a nyelvtani hibáktól. A múltkori házbizottsági ülésen egy előterjesztést fogalmaztunk meg, amelynek az a célja, hogy a Házszabályt, ha nem is tudjuk politikai szempontból sok vonatkozásban módosítani, legalább ebben az egyben módosítsuk: ne kerüljön ki a parlamentből olyan törvény, amely a magyar helyesírás szabályainak nem felel meg. Kérem a miniszter urat, kérem a frakciókat és a Ház minden képviselőjét, hogy ez irányú törekvéseinket, amely négypárti előterjesztés lesz, támogatni szíveskedjenek.
Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiban.)
(13.20)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem