KOVÁCS KÁLMÁN

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS KÁLMÁN
KOVÁCS KÁLMÁN informatikai és hírközlési miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! 1990-ben, ha visszaemlékszünk rá, még úgy álltunk Európában, hogy az utolsó előttiek voltunk a telefonszolgáltatás területén. Akkor valóban egyszerűbb volt a rendszer: egy telefonszolgáltató, egy tarifa, és nem volt nehéz eligazodni. Ma kicsit bonyolultabb, de nem akarom ezzel elütni a kérdés élét, azt hiszem, jobb, hogy ma a választék szélesebb, hogy ma nagyon sok szolgáltató közül lehet választani. Azonban kétségtelen, hogy az elmúlt két-három esztendő a piacnyitás és a sokféle szolgáltató közötti vetélkedés területén a fogyasztóra nem nagyon volt tekintettel, bár állítólag érte folyt a verseny. Ezért a fogyasztókkal, mondhatjuk úgy is, többet kellett volna törődni.
A most benyújtott törvény, amelyet majd a parlament fog tárgyalni, éppen ezt a változtatást kívánja az egész törvény szellemiségén keresztülvinni, fogyasztói szemszögből vizsgálni a szolgáltatást, hiszen hiába lépünk előre technológiai szinten, hiába lépünk előre nagyon sok kínálati szinten, ha a fogyasztó úgy érzi, hogy be van csapva, végül is nem azt kapja, amit választott.
A jelenlegi hírközlési törvény csak a jelentős piaci erővel, meghatározó erővel rendelkező szolgáltató számára maximálja például a távbeszélő tarifát, és csak az egyetemes szolgáltatónak köti ki, hogy neki kell egy lakossági kedvezményes csomagot is és egy normál csomagot is biztosítani. Az új törvényben éppen ezért arra törekszünk, hogy a nagyobb verseny mentén normákat is írjunk elő a szolgáltatások számára. Ezek a normák elsősorban a szerződés kötelező elemeire, illetve a fogyasztók érdekében a tájékoztatás kötelező elemeire fognak majd kitérni.
Szeretnék említeni négy olyan dolgot, amitől azt reméljük, hogy épp a vizsgált kérdéskörben segít majd, tudniillik, hogyan igazodhat el egy fogyasztó, és ne érezze magát becsapva a szolgáltatók által. Az első mindenképpen a verseny. Azok a fogyasztók igenis el fognak menni a szolgáltatótól, akiket a szolgáltató becsap. De hogyan menjen el, amikor a telefonszámát szeretné megtartani, amikor ragaszkodik - hogy így mondjam - egy sor olyan költség elkerüléséhez, ami azzal jár, ha szolgáltatót váltunk? Ezért a törvény egyik nagyon fontos eleme a számhordozhatóság lesz és következménye: megőrizhetjük a számot akkor is, ha egy másik szolgáltatót választunk. Ez az alapja a szolgáltatóváltásnak.
A második, hogy beépül a törvénybe egy fogyasztóvédelmi fejezet. Létrehozzuk a hírközlési fogyasztói jogok képviselőjét, éppen azzal a céllal, hogy ellenőrizhessen, vagy hozzá lehessen fordulni közvetlenül az ilyen fogyasztói panaszokkal; nemcsak a megtévesztő reklámmal, hanem mindazokkal a panaszokkal, amikor a szolgáltatás minősége vagy éppen az ígért szolgáltatás nem áll összhangban azzal, amit a fogyasztó kapott. Hogy egyszerű példát mondjak: az internet percenként leold, az internet nem olyan tempóval, nem olyan átviteli sebességgel érkezik, mint ahogy azt ígérték a szerződésben és így tovább. Ilyenkor ma nagyon kiszolgáltatott a fogyasztó, ebben a törvényben pont arra törekszünk, hogy igenis ebben az esetben lehessen közvetlenül fordulni a fogyasztóvédelemhez, egy speciális fogyasztóvédelemhez, és az pedig intézkedési joggal legyen felruházva, tehát módjában álljon, ha kell, büntetést kiróni a szolgáltatóra.
(14.30)
Azt hiszem, hogy ezeknek az intézkedéseknek a következtében egyértelmű, hogy a fogyasztók megtartása érdekében vagy az új fogyasztók bekapcsolása érdekében azok a lépések, amelyeket javasol a törvény, de nem tesz kötelezővé egy piacgazdaságban, hogy tudniillik legyenek ingyenesen hívható ügyfélszolgálati számok, hogy az internetes honlapjukon lehessen ilyen kalkulációt ingyenesen elvégezni, amit ön is mondott, hogy a fogyasztói szokáshoz illően, ha azokat a fogyasztói szokásokat az ember kitölti, akkor maga a szolgáltató mutassa meg, hogy melyik az a csomag, és mekkora megtakarítással, amelyet érdemes lesz a fogyasztónak választania.
Addig is azt szeretném javasolni, hogy mivel ebben az átmeneti időszakban is több olyan szolgáltató van már, akinek a honlapján vagy az ingyenes ügyfélszolgálatán elérhetők ezek az úgynevezett díjcsomag-kalkulátorok (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), tessék azt a szolgáltatót választani.
Köszönöm szépen, tisztelt képviselő úr. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem