HADHÁZY SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

HADHÁZY SÁNDOR
HADHÁZY SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Részben Gőgös képviselő úr felszólalásához szeretnék néhány gondolatot hozzáfűzni. Talán képviselő úr tudja, hogy az önkormányzatok egy ilyen pótlólagos támogatást, önhikit, önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok támogatását kaphatják egy pályázati rendszerben. Megtanulták ebben az évben a bérhiki kifejezést, és egy nagyon korrekt pályázat keretében a közalkalmazotti bértöbbletre is lehetett pályázni.
Ha a kompenzációt tovább folytatjuk, jövőre lesz energiahiki és egyéb hiki, de a lényeg az, hogy önhibáján kívül. De tisztelt képviselő úr, az önök hibájából jönnek ezek a hikik, az energiahiki, a bérhiki, meg az összes többi. Úgyhogy nem önhibájából, hanem az önök hibájából hátrányos helyzetű kistelepülésekről beszéljünk a jövőben, szeretném javasolni. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Arató Gergely hozzászólásához szeretnék egy gondolatot hozzáfűzni. Tisztelt Képviselő Úr! Ezek szerint különbség van a között a vers között, amely egy antológiában vagy pedig egy folyóiratban jelenik meg. Az egyiket egy 5 százalékos, a másikat pedig egy sokkal nagyobb áfa terheli. Ugyanarról a versről, ugyanarról a darabról van szó, csak máshol jelenik meg, ezért más áfakörbe tartozik. De megvigasztalt bennünket, hogy ezt az adórendszert még továbbfejlesztik. Node azért találták ki ezt az adómódosítást, hogy az 500 milliárd forintot be tudják kasszírozni. Nagyon félünk attól, hogy ezt még továbbfejlesztik, újabb 500 milliárd forintot fognak majd 2005-től esetleg elvenni az emberektől.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem