DR. TÓTH JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TÓTH JÓZSEF
DR. TÓTH JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! A nyár elsősorban a pihenés, a nyaralás, a feltöltődés időszaka, ha hagyják. Mert a nyár a szórakozás, az önfeledt kikapcsolódás időszaka is - ilyenkor hangosabbak a szórakozóhelyek. Hajók dübörögnek a folyókon, és ebben az időszakban legaktívabbak a magán-tűzijátékszervezők is. Ennek következményeként a nyáron megszaporodtak az ezzel kapcsolatos lakossági észrevételek. Mindkét fél úgy érzi, hogy amit ő tesz, az helyénvaló, aminek ő örül, az jólesik másoknak is, és nem érti a többiek aggályait. Mindkét félnek vannak elfogadható érvei; hiszen mikor durrogtasson a szórakozni vágyó, ha nem a tervezett szabadsága alatt?
Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy a pihenni vágyók, a dolgozni indulók álmát, a nyugodt pihenéshez való jogát megzavarják, különösen az előre be nem jelentett petárdalövöldözéssel. Sok idősebb honfitársunk számára idegborzoló lehet az éjszaka közepén arra ébredni, hogy lőnek.
Valóban megoldhatatlan, hogy egymás jogainak korlátozása nélkül érezzük jól magunkat? Feltettem magamnak a kérdést, hogy az ellentétek feloldhatók-e, a jelenlegi rendelkezések alkalmasak-e a helyzet kezelésére. Örülök, hogy az ígéretet megtartva, a pirotechnikai termékekkel, a tűzijátékokkal kapcsolatos normák újraszabályozása megtörtént egy új, kormányrendelet szintű szabályozással. A téma aktualitását sajnos a közelmúltban egy látását elvesztő kislány esete is példázza.
Tisztelt Miniszter Asszony! Mindezekre tekintettel kérdezem, mivel a tűzijáték nem játék: hatékonyan van-e szabályozva – és különösen: ellenőrizve - a tűzijáték?
Tisztelettel várom válaszát. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem