DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! A kormány mélyen elkötelezett a mindenkit egyenlően megillető emberi méltóság eszméje iránt, és ebből az elkötelezettségből fakadóan került a tisztelt Ház elé az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvényjavaslat.
Már a javaslat címe is mutatja, hogy az két, egymással összefüggő, ám világosan elhatárolható tárgykör közös jogszabályban történő szabályozására tesz kísérletet. Az egyenlő bánásmódhoz való jog, mint azt neve is mutatja, mindenkit megillető alapjog, amely ugyan kifejezetten nem szerepel az alkotmány emberi jogi fejezetében, mégis az emberi méltóságot elismerő 54. §-ából és az alapjogokat minden megkülönböztetés nélkül biztosító 70/A. §-ból egyértelműen levezethető; annyit jelent, hogy mindenki egyformán igényt formálhat arra, hogy emberi méltóságát mások tiszteletben tartsák.
Amikor erről a jogról törvényt alkotunk, arra kell törekednünk, hogy világosan meghatározzuk a jogosultak és a kötelezettek körét, a jog pontos tartalmát, és megfelelő szabályokat alkossunk a jog megsértőivel szemben igénybe vehető eszközökről. A társadalomban meglévő esélykülönbségek megszüntetése ezzel szemben nem elsősorban jogalkotási kérdés, lévén az esélyegyenlőség nem jog, amelynek megsértőjével szemben fel lehet lépni, hanem társadalmi cél, amely konkrét, elsősorban állami programok végrehajtásával érhető el. A társadalom közös felelőssége az, hogy az objektíve meglévő hátrányok kitartó, az állami és a civil szférát egyaránt megmozgató munkával csökkenthetők legyenek. A törvényjavaslat ezért az esélyegyenlőség tárgykörében arra törekszik, hogy olyan keretszabályozást adjon, amely alkalmas arra, hogy az e célra meglévő és a jövőben rendelkezésre álló források a lehető leghatékonyabban legyenek felhasználhatók.
Tisztelt Országgyűlés! Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvényjavaslat kétéves előkészítői munka eredményeként készült el. A javaslat a hátrányos megkülönböztetés visszaszorítása, valamint az esélyegyenlőség elősegítése érdekében - különös tekintettel a Tanács 2000. június 29-i 2000/43. számú EK-irányelvére a személyek közötti faji vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének végrehajtásáról, valamint a Tanács 2000. november 27-i 2000/78. számú EK-irányelvére a foglalkoztatási és munkahelyi egyenlő bánásmód általános kereteinek a létrehozásáról - egységes elvek szerint szabályozza újra az antidiszkriminációs joganyagot.
A törvényjavaslat kiindulópontja, hogy a hatályos antidiszkriminációs szabályozás nem kellően hatékony, nem szolgálja a kívánt mértékben a hátrányos megkülönböztetés visszaszorítására, valamint az esélyegyenlőség kiterjesztésére való törekvéseket. A kormány álláspontja szerint a jogsértésekkel szembeni fellépés és az állami esélyegyenlőségi programok összehangolása egy új, egységes törvény elfogadásával lehet a legcélravezetőbb. A törvényjavaslat abból indul ki, hogy az egyenlő bánásmód érvényesítési feltételeinek megteremtése, különösen az ehhez szükséges jogszabályok megalkotása, megfelelő intézmény- és szankciórendszer létrehozása és működtetése az állam felelőssége. A közösségi jog vonatkozó irányelvei értelmében nemcsak az állami és önkormányzati szervek és intézmények működése során kell érvényesülnie a hátrányos megkülönböztetés tilalmának, az államnak az is kötelessége, hogy a nyilvános magánjogi jogviszonyokban is kikényszerítse az egyenlő bánásmód követelményét. Ez természetesen nem vezethet az önrendelkezési jog, a személyhez fűződő jogok és a magánszféra sérelméhez.
A törvényjavaslat az egyenlő bánásmód tekintetében kettős célt tűzött maga elé: egyfelől a hatályos ágazati törvényekben örvendetesen nagy számban meglévő antidiszkriminációs rendelkezések koherenciájának megteremtését, mivel meggyőződésünk, hogy a fogalmi tisztázatlanság, az eltérő mélységű és minőségű szabályozás nagyban megnehezíti a jogsértésekkel szembeni fellépést; másfelől ugyanakkor számos életviszonnyal kapcsolatban ma nem írja elő jogszabály a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, ezt a hiányosságot pedig az egységes antidiszkriminációs törvénynek mindenképpen orvosolnia kell.
A javaslat a jelenleg is hatályos antidiszkriminációs joganyag által használt, a diszkrimináció egyes megnyilvánulási formáit felsoroló taxációt kibővíti, és így tiltani javasolja a nem, faji hovatartozás, bőrszín, nemzetiség, nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozás, anyanyelv, fogyatékosság, egészségi állapot, vallási vagy világnézeti meggyőződés, politikai vagy más vélemény, családi állapot, anyaság - vagy terhesség - vagy apaság, szexuális irányultság, nemi identitás, életkor, társadalmi származás, vagyoni helyzet és egyéb helyzet, tulajdonság vagy jellemző alapján történő hátrányos megkülönböztetést.
A törvényjavaslat egyértelmű fogalommeghatározásokat ad a hátrányos megkülönböztetéssel összefüggő társadalmi jelenségekre, és ennek keretében - az irányadó közösségi irányelvekkel összhangban - megkülönbözteti a közvetlen és a közvetett diszkrimináció fogalmát. Ezzel egy igen jelentős probléma, a látszólag semleges, de egyben diszkriminatív magatartások szankcionálása is megoldhatóvá válik. Emellett - az irányelvekre is figyelemmel - a javaslat a jogrendszer egészére kiterjedő igénnyel az egyenlő bánásmód követelményének részelemeként rögzíti a hátrányos megkülönböztetésre adott utasítás, a zaklatás, jogellenes elkülönítés, valamint a megtorlás tilalmát is.
Tisztelt Országgyűlés! Az egyenlő bánásmód követelményével kapcsolatos jogalkotás csak akkor kellően hatékony, ha biztosítja, hogy a jogsérelmet szenvedettek olyan eljárásokat tudjanak indítani, amelyek eredményeként sérelmük ténylegesen orvoslást nyer. Az eljárási rendelkezések kidolgozásakor különösen hasznosak voltak a jogvédő szervezetekkel folytatott konzultációk, és örömünkre szolgált, hogy a civil szervezetek észrevételeit beépíthettük a javaslatba.
A hátrányos megkülönböztetés elleni jogi fellépés egyik sarkalatos pontja a bizonyítási kötelezettség telepítésének kérdése. Éppen ezért tette az európai közösségi jog a tagállamok kötelezettségévé a hagyományos bizonyítási kötelezettség megfordítását akkor, ha a sérelmet szenvedett fél a jogsértést valószínűsíti. A 97/80. számú EK-, a 2000/43. számú EK- és a 2000/78. számú EK-irányelv valamennyi ott felsorolt csoporttal kapcsolatos antidiszkriminációs eljárásban a bizonyítási kötelezettség megfordítását írja elő a tagállamok számára.
(17.10)
A bizonyítási kötelezettség a hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó valamennyi eljárásban megfordulna, azaz a jogaiban sértett fél bizonyítaná, hogy őt hátrány érte, és rendelkezik az antidiszkrimináció alapjául szolgáló tulajdonsággal, a jogsértőt terhelné viszont annak bizonyítása, hogy a törvényben szereplő tilalmakat megtartotta, vagy azokat az adott jogviszonyban nem volt köteles megtartani. A bizonyítási kötelezettség azonban a vonatkozó irányelvekkel összhangban nem fordulna meg természetesen a büntetőeljárásokban, illetve értelemszerűen azon eljárásokban, amelyekben a tényállás feltárása valamely hatóság feladata.
A törvényjavaslat lehetővé teszi a közérdekű igényérvényesítést. Ezt azért tartom különösen jelentősnek, mert a személyeket egy közösséghez való tartozásuk által érő sérelmekkel szemben végre egyértelmű szabályozás által lehet majd fellépni. A hatályos eljárási szabályok szerint csak olyan személy indíthat peres eljárást, akinek jogát vagy jogos érdekét az adott intézkedés sérti. A javaslat szerint a hátrányos megkülönböztetést szenvedett csoport nevében - a sérelmet szenvedett személyek rendelkezési jogának sérelme nélkül - a hatáskörrel rendelkező állami, továbbá társadalmi és érdek-képviseleti szervezetek jogosultak a hátrányos megkülönböztetés megszüntetése vagy az azzal okozott hátrány orvoslása érdekében fellépni. Ezek a szabályok teljes mértékben megfelelnek a 2000/43. EK és a 2000/78. EK irányelvek előírásainak.
Tisztelt Országgyűlés! Az egyenlő bánásmódról és esélyegyenlőségről szóló törvényben foglalt rendelkezések hatékony érvényesítéséhez és az új feladatok ellátásához szükség van az intézményrendszer megerősítésére is. Erre kötelezi a jogalkotót a vonatkozó irányelv is. A 2000/43-as EK irányelv 13. cikke szerint a tagállamok kötelesek létrehozni egy vagy több olyan testületet, amelynek feladata a faji vagy etnikai hovatartozástól független, egyenlő bánásmód elvének megvalósítása. A kormány hosszas mérlegelés után a bírósági és az ombudsmani jogérvényesítés mellett a gyorsabb és egyszerűbb közigazgatási jogérvényesítés megteremtésére és az egyenlő bánásmóddal foglalkozó új központi közigazgatási intézmény létrehozására tett javaslatot. Ebben a szervezeti formában láttuk megoldhatónak azt, hogy gyors és a jogsértőkkel szemben megfelelő szankciókat alkalmazni tudó szerv jöjjön létre. A törvény meghatározná az új közigazgatási szerv - vagy más néven hatóság - feladatait és eljárásának garanciális szabályait, míg jogállását, szervezetének és működésének részletszabályait a kormánynak az alkotmány 40. §-án alapuló szervezetalakítási szabadságával összhangban, hasonlóan több más országos hatáskörű szervhez, a törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendelet rögzítené.
Az új szerv feladatköre igen sokrétű lenne. Egyebek közt a közérdekű igényérvényesítés joga alapján e törvény rendelkezései szerint peres és nemperes eljárásokat kezdeményezne a jogaiban sértett személyek és csoportok jogainak védelmében, továbbá véleményezné az egyenlő bánásmódot érintő jogszabályok tervezeteit, és javaslatot tenne az egyenlő bánásmódot érintő kormányzati döntésekre, programokra, jogi szabályozásra. A hatóság bizonyos körben a jogaiban sérelmet szenvedett fél kérelmére, állami szervek jogsértései esetén pedig hivatalból is vizsgálatot folytatna annak megállapítására, hogy megsértették-e az egyenlő bánásmód követelményét, a vizsgálat alapján határozatot hozna, ügyfélként részt venne az egyenlő bánásmód sérelme miatt indult államigazgatási eljárásokban, beavatkozóként pedig fellépne a közigazgatási perekben.
Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat számot vet azzal a problémával, hogy egy általános diszkriminációs törvény önmagában nem tudja az egyenlő bánásmód követelményének valamennyi esetét megfelelően szabályozni. Ezért egyrészt maga is tartalmaz ágazati antidiszkriminációs szabályokat, másrészt - például az egyenlő bánásmód megsértőivel szembeni szankciók körében - kifejezetten utal az ágazati törvények rendelkezéseire. A foglalkoztatásban megnyilvánuló egyenlő bánásmód erősítése érdekében a javaslat szabályozza az egyenlő bánásmód követelményének munkavállalással összefüggő eseteit; munkához való hozzájutás, különösen a nyilvános álláshirdetésekkel kapcsolatos szabályok, a munkaviszony létesítésében és megszüntetésében, a munkavégzéssel kapcsolatos bármilyen kérdésben és intézkedésben.
Az egyenlő bánásmód szabályozása a szociális biztonság és az egészségügy területén szinte előzmény nélküli a magyar jogban. A közösségi jogi előírásoknak - és itt utalni szeretnék a 79/7. EGK és a 86/378. EGK irányelvekre - megfelelően azonban e szabályozási kör is az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőségről szóló törvény részét képezi. Ezen túlmenően a javaslat elismeri, hogy minden természetes személynek joga van arra, hogy a korának, képességeinek megfelelő más, hasonló adottságú személyekkel azonos színvonalú nevelésben és oktatásban részesüljön valamennyi oktatási, nevelési intézményben. Az egyenlő bánásmód elvét valamennyi állami és magán, egyházi, alapítványi s a többi oktatási intézményben, az oktatási rendszer minden szintjén alkalmazni kell. Mindenkit egyenlő bánásmód illet meg továbbá az áruk forgalmazása, valamint a szolgáltatások nyújtása és igénybevétele során; a törvény hatálya egyaránt kiterjed az állami vagy magánszervezetek által nyújtott szolgáltatásokra is.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztában vagyok azzal, hogy a hétköznapi diszkrimináció felszámolásához nem elegendő önmagában a jogalkotás. A költségvetésből finanszírozott programokra, illetve a már létező programok összehangolására van szükség, amelyek az e törvényben meghatározott célok elérését szolgálják, annak elveit ültetik át a gyakorlatba. Ezt biztosítaná az országos esélyegyenlőségi program, amely az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvényen alapul, és az abban foglalt célok elérését szolgáló részprogramokat foglalja magában. Ezáltal biztosíthatóvá válik, hogy a már meglévő és a jövőben e célra fordítandó források ne folyjanak szét, és azokat világos célkitűzések szerint a leghatékonyabban lehessen felhasználni.
Az országos esélyegyenlőségi program kidolgozása az esélyegyenlőséggel kapcsolatos kormányzati fellépés koordinációjáért felelős miniszter feladata lesz, és azt a kormány javaslatára az Országgyűlés kétévente hagyja jóvá. A program csak akkor érheti el célját, ha épít a civil szervezetek munkájára, ezért a program kidolgozásának fontos elve a kormányzati és a civil szervezetek közötti együttműködés, a civil szféra bevonása a részprogramok kidolgozásába és végrehajtásába.
Tisztelt Országgyűlés! Az önök előtt fekvő törvényjavaslat a magyar társdalom egyik legfontosabb problémáját érinti. Mindannyian naponta szembesülhetünk az állásukból elbocsátott terhes anyák, a negyven év feletti, szinte reménytelen helyzetben lévő munkanélküliek vagy a romák nehéz helyzetével. Ezért különösen szeretném most felhívni az önök figyelmét arra, hogy rendkívül jelentős ügyben fognak majd döntést hozni néhány hét múlva. Kérem, hogy a módosító javaslatok előterjesztése után egy jó törvény elfogadásával járuljunk hozzá mindannyian ahhoz, hogy ez a helyzet Magyarországon megváltozhasson.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.)
