JUHÁSZ FERENC
JUHÁSZ FERENC
JUHÁSZ FERENC honvédelmi miniszter: Igen, köszönöm szépen, elnök úr, elnézést kérek; azt gondoltam, hogy itt a vita lezárásakor talán néhány szót érdemes volna a vitáról magáról mondanom.
Mindenekelőtt szeretném megköszönni valamennyi parlamenti pártnak azt a bölcsességet és az ország érdekében álló magatartást, amelyet itt a vita során az álláspontjuk ismertetésével kifejtettek. Meggyőződésem az, hogy ez a kérdés nem pártpolitikai kérdés, és nem lehet hogy pártpolitikai kérdés legyen. Meggyőződésem az, hogy itt Magyarország sorsáról, Magyarország nemzetközi együttműködéséről, a partnereinkkel való kapcsolattartás formájáról és minőségéről is döntünk akkor, amikor ebben a kérdésben álláspontot fogalmazunk meg.
Teljesen természetesnek és jogosnak tartom azt, hogy egy ilyen kényes kérdésben, amikor mindannyian tudjuk, hogy komoly veszélyeket is rejt egy ilyesfajta akció, akkor megjelenik a parlamenti kontroll fokozott igénye, és megjelennek olyasfajta felvetések, kérdések, észrevételek, amelyek mindenféleképpen vitát gerjeszthetnek. Ezekre a kérdésekre válaszolni kell, én magam most válaszolni próbálok; ugyanakkor pedig, ha annak eredményeképpen van egyfajta együttműködés, azt gondolom, az mindannyiunk hasznára válik. Néhány pontosítást engedjenek meg, képviselőtársaim.
Mindenekelőtt, az 1,5 milliárd forintos NATO-tagdíj hozzájárulásunk valóban pontos szám. Ez a mindenkori forintárfolyamtól függ egyébként, de azt hiszem, és ezt önöknek azért tudniuk kell, hogy nem szabad ezt egy olyan bázisszámként kiemelni, amelyhez képest nekünk valamit is hasonlítani kellene. Tudniillik én erre azt tudnám mondani önöknek, hogy az NSIP-program keretében ennek sokszorosát kaptuk az elmúlt négy esztendőben, NATO-tagságunk kezdete óta, és azt reméljük, hogy az elkövetkezendő időszakban is sokszorosát fogjuk a katonai fejlesztések tekintetében a NATO-tól kapni. Gondoljanak csak a pápai repülőtér fejlesztésére, de sorolhatnék még számos olyan kérdést, amely a képzéssel, a felszereléssel és a haderő szerkezetének átalakításával kapcsolatos NATO-támogatásokat foglalja magában. Nagyon-nagyon komoly programok futnak, hála istennek, éppen ezért mi a NATO-tól nagyon sok támogatást kapunk, arányaiban messze többet, mint amit mi magunk befizetünk.
Ami az 1,5 milliárd forintot illeti, tisztelt képviselőtársaim, ez nagyon sok pénz. 1,5 milliárd forintot kifizetni, az egy tárca költségvetésében is teljesen természetesen jelentős kiadás. Én azonban mégis azt mondom, hogy akkor, amikor a parlament és az Országgyűlés állást foglal abban, hogy a védelmi tárca költségvetése hogyan és miként alakuljon, akkor, amikor egyetértés volt abban, hogy általában egy GDP-hez viszonyított arányhoz kell mérni a védelmi költségvetést, tudomásul kell venni, hogy az a plafon, ez esetben az 1,76, és azt követően mindenfajta költségvetési kiadás, mindenféle plusz ebből a költségből finanszírozandó.
Azt is mondom önöknek, és mindenféle malícia nélkül szeretném ezt mondani, hogy én nem e miatt az 1,5 milliárd forint miatt félek, amit majd jövőre adott esetben bérként ki kell fizetnünk az Irakban szolgálatot teljesítőknek, hanem attól tartok, hogy saját képviselőtársaink lendületét nem tudjuk majd visszafogni, és meggyőzni őket, hogy a védelmi tárca költségvetését hagyják úgy, mint ahogy azt a kormány eredetileg javasolta. Ha ez az aggodalom ilyen mértékű az 1,5 milliárd forint esetében, akkor talán remélhetem azt, hogy Dobó képviselő úrtól is és mindegyik, a területért aggódó képviselőtársamtól megkapjuk azt a támogatást, hogy a saját frakciójában majd lebeszéli azokat a képviselő urakat és hölgyeket, akik adott esetben a mi költségvetési támogatásunkat szűkítenék ilyen-olyan ok miatt. Így kerek a világ; azt gondolom, hogy ebben a kérdésben talán érdemes ilyenfajta segítséget kérni.
Ami a szállítókontingens eddigi működésével és az eddigi tapasztalatokkal kapcsolatos, erről most már különböző fórumokon tájékoztatást adtunk. Talán az még nem volt kellően publikus, hogy megérkezett a magyar szállítókontingensnek felajánlott első szállítójármű-csomag 59 jármű formájában Kuvaitba, amelyet ezen a héten a mi munkatársaink át fognak venni, végrehajtanak rajta egy gyors kiképzést, és azt követően munkába vesszük ezeket az eszközöket, és a következő hetekben várható az összes többi járműnek az átvétele. Én a nemzetközi erők brit főparancsnokával beszéltem, helyesbítek, főparancsnok-helyettesével beszéltem, mert a főparancsnok amerikai, aki azt az ígéretet tette, hogy hamarosan meg fogjuk kapni a további eszközöket is, azaz a létszám, amely a 140 jármű kezelésére vonatkozott, nagy valószínűséggel szükséges lesz a következő időszakban.
Az én személyes tapasztalataim pedig arról szóltak, amit volt szerencsém most szerezni, hogy hasznosan töltik el a feladatot, és jelentős hozzájárulást tudnak nyújtani. 140 ezer kilométert futottunk; ez önmagában is, azt gondolom, olyan mérhető és értékelhető szám, ami azért a nemzetközi műveletekhez való hozzáadott értékünket jelzi. Ugyanakkor teljesen természetesen jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy ebben a nagy kontingensben a magyar részvétel mennyi: 140 ezer ember van jelen, abból 300-an vagyunk mi. 140 ezerhez képest 300 nem sok. Néhányan talán hajlamosak azt mondani, hogy nem is kell akkor ezt csinálni, hiszen elvész a tengerben, ugyanakkor azt kell önöknek mondanom, hogy a konkrét szakmai katonai feladatokon túlmenően ez egy hihetetlenül fontos politikai demonstráció is. Azt hiszem, sőt helyesbítek: biztos vagyok abban, hogy a politikai demonstráció e kérdésben legalább olyan fontos, és a parlament bölcsességét és a politikai pártok bölcsességét is jelzi, hogy ezt a politikai demonstrációs elemet maguk is fontosnak és szükségesnek tartották.
Valóban felvetődhet az, hogy az elkövetkezendő időszakban talán másfajta feladatra kellene majd odaküldeni embereket, vagy másfajta feladatra szólna az igény; ennek határozottan ellen kell állnunk. Azt kell mondani, hogy a magyar parlament egy nehéz, súlyos vita eredményeképpen döntött bizonyos feladatrendszerben, ennek a feladatrendszernek a felkészítését elkezdte, a feltételek kialakítását elkezdte, felkészítette a kollégákat, gyakorlatilag semmi nem indokolja, hogy most már ezen változtassunk. Most már azon a menetrenden kell nekünk haladnunk, amelyet előzetesen megterveztünk, éppen ezért, ha bármelyik partnerünk azt kérné, hogy most már küldjünk lövészeket, nem tudom én, mi mindent, arra azt kell mondani, hogy nem, köszönjük szépen, mi, amit korábban adtunk, azt a későbbiekben is, de legkésőbb 2004 végéig szeretnénk teljesíteni.
Dobó képviselő úr felvetette, hogy hol a vége. Azt kell önöknek mondanom, hogy az én személyes meggyőződésem az, hogy rövid távon iraki demokráciára számítani nem lehet. Tudomásul kell vennie a nemzetközi közösségnek, de a Magyar Köztársaságban élőknek és a politikai közvéleménynek is, hogy egy iszlám országba katonai jelenléttel demokráciát exportálni nem lehet. Lehet kialakítani az önigazgatás alapsejtjeit, amelynek mentén majd egy társadalom működni képes, és előbb-utóbb demokratikus jegyeket is ölt magára, de ez teljesen természetesen katonai erővel nem biztosítható.
A mostani találkozónkkor kiderült, hogy az Egyesült Államok a stratégiai terveit úgy készíti, hogy 2004 vége és 2005 eleje fordulóponttal. Akkor terveznek a létszámban, a fellépésben és minden másban lényeges változást, azaz úgy tervezik, hogy az elkövetkezendő egy esztendő, illetve plusz még egy kicsi, hasonló formában, hasonló körülmények között, mit ne mondjak, hasonló létszámban történik majd Irakban, azaz nem terveznek jelentős kontingens-visszavonást, maximum a csapataik cseréjét, illetve bizonyos képességek kiváltását civilekre, hiszen szolgáltatásokat már most is civil szervezetek és civil cégek végeznek. A németek, a franciák ugyan ténylegesen nem vesznek részt ebben a katonai akcióban - megjegyzem, másutt részt vesznek, és nagyon nehéz helyzetben lennénk, ha mindenüvé akarnánk küldeni, ahol ők ketten ott vannak, mert akkor az azt jelenti, hogy Afrika számos országába kellene nekünk kontingenst küldeni -, de ők ott vannak a BT-ben.
(20.40)
Ez önmagában jelzi azt, hogy noha katonai hozzájárulással most valóban nem járulnak az iraki események rendezéséhez, de mégis politikai értelemben azt a folyamatot támogatják, ami megindult, és megerősítették szavazatukkal az ENSZ BT-ben.
Sok mindent mérlegelni kell, és a mérlegelésben valóban azt is ki kell számoljuk, hogy az elkövetkezendő években mit bírunk el teherként. Amikor terveztük a védelmi felülvizsgálatot, magam is azt az álláspontot foglaltam el, hogy meg kell határozni és meg kell fogalmazni egy felső limitet. Mi a védelmi felülvizsgálat ambíciószintjénél azt mondtuk, hogy ez körülbelül a létszám 6 százaléka lehet. Ez 1500 fő körüli nagyságrend, amiben mi gondolkodtunk, ami lehetőséget biztosít arra, hogy akciókban részt vegyünk, ugyanakkor egy bizonyos idő után kényszer is, hogy visszajöjjünk különböző helyekről. Jöttünk már vissza - visszajöttünk például Boszniából -, de van még néhány olyan hely, ahonnan érdemes volna visszajönni, vagy legalábbis meg kellene fontolni, hogy érdemes-e olyan létszámban ott maradni. Mondok önöknek két példát mindenféleképpen, Sínát és Ciprust, ahol meggondolandó és megfontolandó, hogy meddig maradunk, hiszen már ott vagyunk közel évtizede.
Ami a későbbieket illeti: ennek a limitnek teljesen természetesen egy 5. cikkelyes és 4. cikkelyes akcióban nem lenne szabad érvényesülnie, hiszen az egy helyzet, mert akkor gyakorlatilag megtámadták egy szövetségesünket, háború van. Háborúban nyilvánvalóan a szabályok is másak. Itt mi ezt mindenféleképpen békeidőben terveztük.
Pénzügyi felső korlátot azért nehéz meghatározni, mert nem mindegy, hogy milyen távolságban, milyen feladattal, milyen eszközállománnyal és fegyverzettel veszünk részt, hiszen a fegyver és a személyzet nagyon-nagyon költséges; pláne, ha olyan helyre megyünk, ami messzebb van, akkor még az is megnöveli a költségeinket. Összességében tehát az volna a célszerű és az volna az eredményes, ha valahol a létszámhoz viszonyított arányban állapítanánk meg a felső limitet. Én úgy vélem, úgy hiszem, hogy ez európai átlagban sem lenne rossz dolog.
Ami befejezésül még feltétlenül fontos, képviselőtársaim, az az, hogy ma Magyarországon hajlamosak hisztériát kelteni néhányan a tekintetben, hogy mifajta veszélyek leselkednek a katonákra. Szeretném önöket itt és most is tájékoztatni, hogy mindent elkövetünk annak érdekében, hogy ezek a veszélyek minimálisak legyenek. De szeretném önöket arról is tájékoztatni itt és most is, hogy ez nem egy veszélytelen feladat. Kérem, hogy ennek a kettőnek a tudatában szavazzák meg az előterjesztést, kérem, hogy ennek a kettőnek az ismeretében legyenek kedvesek hozzájárulni ahhoz, hogy ha és amennyiben nem fogalmazódik meg módosító javaslat - márpedig úgy tűnik, hogy módosító javaslat nem fogalmazódik meg -, akkor a következő országgyűlési döntéskor erről szavazhassunk is. Nem azért, mert én akarom nagyon gyorsan fölgyorsítani a döntést, nem azért, mert ez nekem vagy a kormánynak valamiféle presztízskérdés lenne, hanem mindenekelőtt azért, mert akkor elkezdhetjük lényegileg a váltás megszervezését, tájékoztathatjuk a partnereinket időben arról, hogy itt született egy egységes döntés, és mindenféleképpen tudunk azon a rólunk külföldön megjelenő bizonyítványon változtatni, hogy mi itt hezitálunk, mindent úgy elhúzunk, mint a nem tudom én, mit - jó hasonlat ebben a pillanatban nem jutott eszembe, de nagyon húzzuk… (Dr. Veres János: Rétestészta.) köszönöm szépen, rétestészta -, és még sorolhatnám. Ha van egy egységes politikai álláspont ebben a kérdésben, akkor miért ne használnánk ki ezt a lehetőséget?
Köszönöm szépen a figyelmüket, köszönöm szépen a támogatásukat. Remélem, hogy az elkövetkezendő időszakban is a magyar katonák méltóképpen tudják szolgálni hazájukat. Tájékoztatom önöket, hogy minden egyes partnerünk szerint ez idáig ezt méltóképpen tették.
Köszönöm. (Taps.)
