DR. SURJÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Egy CD-lemez van a kezemben. (Felmutatja. – Dr. Kis Zoltán: Kitől?) Önök gondolhatják, hogy ez az idei évi költségvetés, de nem az. Ez csak egy költségvetésnek látszó tárgy, mint ahogy a tartalma is csak egy költségvetésnek látszó előterjesztés. Költség van benne, vetés, a valós fejlődés ígérete viszont hiányzik. Nem építés, hanem leépítés!
Az európai uniós tagság új feladat, új kihívás, és a kormány nem volt képes ennek megfelelni. Nézzük a részleteket! A kohéziós alap 2004. évi kerete a 17. táblázat tanúsága szerint 71 milliárd 520 millió forint. Euróban számolva ez 280 millió! Nagy pénz! Az ember elképzeli, hogy ebből a társfinanszírozással együtt megépülhetne jó 50 kilométer autópálya, vagy felgyorsulhatna a vasút rekonstrukciója. De ne örüljünk! Mindez csak álom. A kohéziós alap valós összege a tíz új tagállam részére sincs 58 millió euró. Ennek 11,5-14 százaléka juthat Magyarországnak, ez 2004-ben mindössze 2 milliárd forint. Ebből nem lesz hosszú autópálya!
Az előterjesztő is tudja, hogy becsapja az olvasóit. A részletes indoklásban elárulja magát: „A 16-17. számú mellékletek az uniós értelemben vett kötelezettségvállalási összegeket, valamint a kapcsolódó hazai társfinanszírozást mutatják be.” - eddig az idézet. Uniós értelemben vett kötelezettségvállalás? Mit jelent ez? A már elnyert, de a tárgyévben még fel nem használható összeget. Azaz ennek semmi köze nincs a jövő évi költségvetéshez. Ez az összemosás durva szakmai hiba, közönséges becsapás.
Most a 2004. évi költségvetés készül. A választóknak joguk van tudni, mire számíthatnak jövőre. A kormány azonban nem mer a szűkös 2 milliárdról beszélni, gyáván lapít a távlatos 72 milliárd mögött. A részletes indoklásban azután leépítik az előterjesztéssel felkeltett csalóka reményeket.
De ezzel még nincs vége a 17. táblázat furcsaságainak. Az indoklás szerint e táblázatban ott van a kapcsolódó hazai társfinanszírozás. De nincs ott! Miért nincs? Talán a kormány nem akar pályázni az útépítésre, vasút-korszerűsítésre, környezetvédelemre?
(15.40)
Talán a költségvetésbe rejtett számtalan leépítéshez hasonlóan ezt a lehetőséget is leépítik? De van más gond is. Kötelezettségvállalási keretként igazak-e a közölt számok? Az Európai Unió költségvetése szerint a tíz új tagállam számára a kohéziós alapban közel 2,9 milliárd euró kötelezettségvállalás van. Ez mintegy 739 milliárd forint, amelyből legalább 84 és maximum, legfeljebb 103 milliárd jut hozzánk. Tehát 84 legalább, azaz semmiképpen nem 71,5. A kormány a lehetséges kötelezettségvállalásokból eltüntetett, leépített mintegy 20 milliárdot. Miért? Hogyan lehetne komolyan venni egy olyan előterjesztést, amely össze-vissza dobálódzik a milliárdokkal?
Kedves kormánypárti Képviselőtársaim! Tavaly az önök egyik szavazata szabad kezet adott bizonyos gyanús brókerüzelmekhez. Idén legyenek óvatosabbak! Ne vállalják a balek szerepét! Részletekbe menően vizsgáljanak meg minden szót! Most csak egy egyszerű táblázatot elemeztem, s lám, ebben is mennyi a hiba és a súlyos gyanú.
A 39. § szerint, ha megszavazzák, az Országgyűlés felhatalmazza a kormányt, hogy a központi költségvetés terhére bizonyos nemzetközi bankokkal és a német újjáépítési hitelbankkal kötendő hitelszerződéseknél összegszerű korlátozás nélkül kezességet, kötelezettséget vállaljon. Ez azt jelenti, hogy amennyiben valakinek van egy életképes fejlesztési terve, és elnyeri a bankhitelt, a törlesztésre a magyar állam garanciát vállalhat - ha akar, ha a pályázó kedves neki. Miért törlesztene ezek után a garanciával megtámogatott szerencsefia? Majd fizet a költségvetés! A hálás vállalkozó bizonyára tudja, hogy merre van a Köztársaság tér, sőt az új székházban is ismeri majd az ügyeletes Kulcsár telefonját. Mindezt összeghatár nélkül?!
Hogy ezt a föltételezést rosszindulat szülte? Sajnos, inkább az alapos gyanú. Remélem, a kormánypártok képviselői is átérzik: ilyen szabad kezet felelős parlament nem adhatna még egy Kulcsár-mentes kormánynak sem.
Sok a bizonytalanság az uniós pályázatok lebonyolításához szükséges intézmények körül. Erről Áder János szólt már ma délelőtt, és azt gondolom, hogy a BruxInfoban megjelent fenyegető üzenetek nagyon-nagyon rossz képet vetítenek elő, azt például, hogy a mezőgazdasággal kapcsolatban semmiféle támogatás nem érkezhet be Magyarországra. Reméljük, hogy ez nem így lesz. A kormány mindenesetre arra a feladatra kényszerül, ami a magyarokat általában jellemzi, hogy mögöttünk megy be a forgóajtón, és előttünk jön ki. A magam részéről kívánom, hogy ez neki sikerüljön, de a kormány csak most kap felhatalmazást, hogy rendeletben állapítsa meg a támogatások pénzügyi lebonyolításának szabályait. Október vége van! Januártól már elvben lehetne pályázni. Ébresztő! Figyelmeztetem önöket, hogy 2002-ben megnyerték a választásokat! (Közbeszólás az MSZP soraiból.) El kellene kezdeni kormányozni, legalább néha, két kampányakció között.
A sok zűrzavarnak, felemás lépésnek, homályos rendelkezésnek, át nem látható költségvetési tételeknek az oka részben a tudatlanság. Az egyik bizottsági ülésen a pénzügyminiszter úr nagy átéléssel mondta a költségvetés uniós elemeiről: nehéz terület, a képviselőknek is meg kell tanulniuk. Tanuljuk, pénzügyminiszter úr! A kormánynak még nem sikerült megtanulnia! Tagjai nincsenek tisztában az Európai Unió költségvetési rendjével. Az egyik államtitkár a közrádióban azt találta mondani, hogy Koppenhágában mindent forintra, fillérre elrendeztek. Én az új tagállamoknak járó támogatás növelését szorgalmaztam, ő kijelentette: csak az úgynevezett inflációs növekményről lehet szó. Nem igaz! Az Unió költségvetéséből 58 százalékról az Európai Parlament dönt, véglegesen csak decemberben. Hogyan tudná a kormány ezt kihasználni, ha nem is ismeri a döntési mechanizmusokat?
Egy másik államtitkár az én 600 millió eurós bővítési javaslatomról azt találta mondani, hogy az nem új pénz, csak a 2005-2006-os összegek előrehozása. Ez sem igaz! Az Európai Parlament nem is szokott ilyen módosítást javasolni! A többlet forrása új pénz, a hétéves költségvetésben megszabott elvi lehetőség és a jövőre beállított összegek közti különbség.
Nehéz lesz jó eredményt elérni, ha a kormánynak a témában nyilatkozó államtitkárai az alapismeretekkel sincsenek tisztában. A pénzügyminiszter úr a minap egy kérdésre válaszolva írásba adta, hogy az Unió költségvetése nem felel meg a koppenhágai megegyezésnek. A strukturális alapoknál vagy 200 millió euró hiányzik. Miért? Hogyan? A megállapodás nem kötelező? Szerintem többet lehet ugyan adni, de kevesebbet nem! Hol volt a kormány, amikor a Tanács a kérdést tárgyalta? Mit tett? Mit szólt hozzá? Bambán tűrte? Netán megköszönte, hogy nem kell annyi pénzzel bajlódnia? Így védik a nemzeti érdeket? Ha a Tanácsban nem értek el eredményt, miért nem szóltak nekünk, parlamentben dolgozó képviselőknek?
Nem! Tisztelt Ház! Így nem lehet dolgozni! Így nem lehet országot vezetni! Ez a kormány alkalmatlan arra, hogy az Európai Unió adta körülmények között vezesse az országot! (Közbeszólások.) Ez persze nem csoda. A kormány tagjai számára az Unió évekig ellenség volt, mára barát lett, de ma is összetévesztik a Szovjetunióval. Engedelmeskedni járnak Brüsszelbe, mint hajdan Moszkvába.
Az Európai Unió nem szovjet diktatúra! Európa az érdekek ütköztetéséből megszülető, mindkét fél szempontjait figyelembe vevő megegyezések világa. Önök az ilyen összeütközésekre gyávák! És még a gyengécskén sikerült koppenhágai megegyezést is sikerült leépíteniük. Ha van még önökben a magyar polgárok iránti felelősség, távoznak. Egy gyors lemondás még megmenti a becsületet. (Taps az ellenzéki padsorokban. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Úristen! - Dr. Kis Zoltán: Egyenes beszéd!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem