HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Néhány nappal ezelőtt, vagy másfél hete sor került egy vitanapra, amikor a kormány szinte teljes létszámban felvonult. Én tegnap napirend előtt arról beszéltem, hogy a kommunikációs teljesítmény és a valós teljesítmény között a kormány esetében milyen különbözőségek vannak. A mai nap ezt meglehetősen fényesen igazolja. A miniszterelnök úr nincs itt, a pénzügyminiszter úr hol itt van, hol nincs. És itt van három és fél igazi államtitkár. Köszönjük szépen. (Közbeszólások a kormánypárti és ellenzéki padsorokból: Ki a fél?)
Meglehetősen nagy bajban van a kormány, amikor ezt a törvényt elő kell terjesztenie, mert ilyenkor a vezérszónoklatokból, különösen a kormánypárti vezérszónoklatokból sok mindent le lehet vonni. Például lehet következtetni a költségvetés tartalmi részére, ha megnézzük, hogy a beszéd hány százaléka volt visszanéző, a múltat idéző és a visszahivatkozó. Sajnos a két kormánypárti vezérszónok meglehetősen nagy részt szentelt arra, hogy az előző polgári kormány hibáira vezesse vissza azokat a gazdasági következményeket, amelynek előidézői pontosan ők.
A költségvetési törvényről csak annyit - mert az előbb elhangzott itt a szerénység szó -, hogy talán néhányan ismerik Churchill esetét, aki ellenzéki pozícióban egyszer egy nagyon hosszú munkáspárti miniszterelnöki expozé után, amelyet sir Attlee tartott, felállt, és a válasza csak ennyi volt: sir Attlee rendkívül szerény ember, és erre minden oka meg is van. Körülbelül így vagyunk mi ezzel a költségvetéssel, mert sajnos meglehetősen középszerű ez a költségvetési törvénytervezet. Én nem mondom, hogy a kormány olyan, mert a tagjai egyébként kitűnő adottságú személyiségek, csak a testület nem képes valami hasonló jellegű és kvalitású produktumra, mert ez sajnos nem ezt tükrözi.
Ez a közepesség sajnos rányomja a bélyegét a kormányzat tavaly július óta végzett gazdaságirányítási tevékenységére. Az irányító és jelentős személyi jövedelemmel járó pozíciók gyors elfoglalását követően az arra jogosítvánnyal, sőt kötelezettséggel rendelkező szocialista és szabad demokrata beállítottságú szakemberek gyakorlatilag semmilyen érdemleges gazdaságpolitikai jelentőségű intézkedést nem tettek. Még nagyobb baj az, hogy semmi jele sincs annak, hogy az államapparátus és a szakértői háttér tétlensége csak látszólagos lenne, valójában pedig a nagy reformokat megelőző információgyűjtési, modellalkotási és hatásvizsgálati munkáikat végzik. A mostani költségvetési törvény szakmai alapjainak gyengesége azt mutatja, hogy nincs érdemleges javulás az előkészítő munkában, az adatoknak, a feldolgozott modellbe rendezett, összefüggéseiben is megvizsgált gazdasági elemzéseknek a politikai lózungokat nem sikerült a kommunikációból kiszorítania. Az állam részére végzett közgazdasági elemző és szintetizáló munka súlyos mennyiségi és minőségi fogyatékossága sajnos nagy baj az ország közelebbi és távolabbi jövőjére nézve.
Amit a költségvetési törvény tartalmaz, azt egy közepes európai vállalat igazgatósága szakmai és informatív megalapozottság hiányában elutasítaná és a készítőknek átdolgozásra visszaadná, valamint kilátásba helyezné a készítők alkalmatlanság címén történő elbocsátását. A gazdasági társaság működésének példáját csak a rosszul végzett munka következményeinek érzékeltetése céljából vetettem fel, mégis egyre gyakrabban az az érzésünk, hogy a gazdaságirányítás parancsnoki posztjain lévők az országot egy vállalatnak tekintik, és úgy is akarják üzemeltetni. Ez nem is lenne baj, de sajnos nem egy jó, hosszú távra tervező, küldetéstudattal, filozófiával és stratégiával rendelkező tulajdonosként teszik ezt, hanem a rá bízott vagyon gyarapításával, az alkalmazottak sorsának alakulásával nem törődő menedzserként.
A szakmai hibák. Az előterjesztés szabályai szerint a 2003. és a 2004. évi költségvetés előirányzatait összehasonlításra alkalmas módon kell a képviselők elé tárni. Ez egy konszolidált szituációban, akkor is, ha a költségvetés terv- és tényszámai között az eltérés számszakilag és szerkezetileg egyaránt kicsi, jó módszer a változások nyomon követésére, a kormányzati szándékok megismerésére. A költségvetések és zárszámadások sorozatából összeállhat a kép arról, hogy egy politika honnan hová akarja irányítani az ország szekerét. A jelenlegi szituáció azonban nem nevezhető konszolidáltnak, a 2003. évi költségvetés teljesülése nagymértékben tér el a tervszámoktól, és az eltérés mind a fejezetek között, mind a fejezeteken belül összegszerűen és szerkezetileg is jelentős. A 2004. évi költségvetés tehát nem a 2003. évi tervvel, hanem a ténnyel összehasonlítva mondana igazán sokat a kormány szakértelméről és valódi szándékairól.
A további problémánk ezzel a költségvetéssel az, hogy a költségvetési előterjesztésnek három olyan alapvető hibája van, ami miatt egy korrekt parlament ezt nem szavazná meg, illetve egy korrekt kormány azt nem is terjesztené a parlament elé. Ezek a hibák a következők. A költségvetés gazdasági környezetének - GDP, GNP, infláció, árfolyam, foglalkoztatottság és egyebek - alakulására vonatkozóan az előterjesztők figyelmen kívül hagyták a szakemberek előrejelzéseit, függetlenül attól, hogy azok MSZP vagy SZDSZ közeliek voltak vagy sem.
(15.20)
Ezek az előrejelzések a tervezetben szereplőnél csak lényegesen kisebb bevétel elérését és nagyobb kiadások felmerülését prognosztizálják. A törvényjavaslat szövege és a számszaki adatok között súlyos ellentmondások feszülnek.
A harmadik: az egyes költségvetési fejezetekhez, illetve azon belül címekhez rendelt összegek - előre nagy biztonsággal láthatóan - nem fedezik a korábban vállalt kötelezettségeket, kötelezettségnek tekintve természetesen a fejezet, illetve a cím által lefedett intézményekben dolgozók javadalmazását is. Nincs megoldási javaslat az alulfinanszírozás következtében előálló helyzet, például fizetésképtelenségi láncreakció elindulására és kezelésére. Ezeket a hibákat a 2003. évi tényszámok tovább fogják súlyosbítani, sőt az elvonások következtében átgondolatlan változások a társadalom széles rétegeit érintő, akár hosszú távon is káros hatású folyamatok elindítói lehetnek.
A gazdaságpolitikai célrendszer bizonytalansága és karakternélkülisége, azaz a cselekvésnek és az intézkedésnek irányt szabó politikai elképzelés hiánya egy olyan költségvetést eredményez, amelyikbe ötvözve tovább folytatódnak a késő kádári idők eladósító helyben járásának és a kártékony, monetarista dogmatizmus bokrosi szélsőségének legrosszabb hagyományai. Így adódhat elő, hogy a megtakarítás ösztönzése helyett a jövőről való saját felelősségű gondoskodást szolgáló, korszerű felhalmozási formákhoz adott kedvezményeket megszüntetik, és ezzel egyidejűleg az adóterheket 25 százalékkal megnövelik. Megjegyzem, hogy a járadék jellegű bérbeadásból - hiszen erről van szó -, osztalékból és egyebekből származó jövedelmek több mint 70 százalékát a nyugdíjas korosztály tagjai kapják meg, ezek adójának megemelése tehát az idősek bevételeit jelentősen csökkenti.
Az EU-csatlakozással járó kötelezettségek ellenére a közlekedés fejlesztésére - és itt nemcsak autópályáról és autóútról, de a vasútfejlesztésről, a kombinált teherfuvarozást szolgáló létesítmények megvalósításáról, a schengeni határ átbocsátó kapacitásának bővítéséről az ország keleti és déli határán - az előző évi összegnél reálértékben kevesebb jut.
Az agrárium részére olyan EU-forrású támogatások kerültek előirányzatba, amelyeknek lehívási feltételei - például táblamélységű termelési nyilvántartás, területi és mennyiségi kvóták meghatározása - teljességgel hiányoznak. Ezek megteremtésére egyetlen fillér sincs előirányozva, de ha lenne is, 2004 végéig technikailag sem teremthetők meg ezek a feltételek.
A közszférában tervezett létszámleépítésből származó jelentős megtakarításokat irányoztak elő, holott szakmailag köztudott, hogy az elbocsátások az első évben nem csökkentik, hanem növelik a kiadásokat. Ez még vállalati szinten is így van, hát még a közszférában, ahol a felmondási idő hosszabb, a végkielégítés mértéke pedig nagyobb, továbbá jelentkeznek az egyéb kiadások is, például a munkanélküli-segély, betegállomány és egyebek.
Az előterjesztésben több helyen is a versenyképességnek mindössze két paraméterét, a béreket és az árfolyamot említik, azokat is hibás kontextusban. Közgazdaságilag és más szakmák szerint is az előterjesztésben foglaltakkal szemben a versenyképesség és a bérszínvonal között nem fordított arányú az összefüggés, hanem a párhuzamosság a jellemző. Általában a magas bérszínvonalú országok az igazán versenyképesek. Az árfolyam esetében sem igaz az, hogy az erős deviza önmagában rontja a versenyképességet. A valóság az, hogy a hazai fizetőeszköz stabilitása és az alacsony kamatszint együttesen versenyképesség-növelő hatású.
A költségvetésnek mint a gazdaságirányítás legfőbb megnyilvánulási formájának a versenyképesség növelésére - a munkaerő költségének alakításán és az árfolyam befolyásolásán túl is - több, jelentős eszköze van. Ezekről az előterjesztésben egy szó nincs. Annál elkeserítőbb, hogy a deklarációkkal ellentétben a tervezett változások az ugyanazon nettó jövedelemhez tartozó növekvő alkalmaztatási költséggel elsősorban a versenyképességet valójában hordozó minőségi munkaerőt drágítják.
Lássunk egy konkrét példát! Az idegenforgalmi bizottság tagjaként természetesen az idegenforgalommal foglalkozó fejezet rendkívül fontos számomra. Az idegenforgalmi bizottság ülésén nem szívesen cseréltem volna - el is mondtam - kormánypárti képviselőkkel. Egészen más volt a helyzet kormánypártinak lenni az előző ciklus idején. Néhány számot hadd soroljak fel! Az első polgári kormányzati évben körülbelül 6 milliárd forint volt a költségvetési finanszírozása, támogatása az idegenforgalomnak. A következő esztendőben ez 8,4 milliárd lett, az utolsó két esztendőben, amikor kétéves költségvetést fogadtunk el, 28,5 milliárd forint jutott évenként idegenforgalmi fejlesztésre. Az első MSZP-szabad demokrata esztendő 19 milliárd forintra csökkentette ezt az összeget, és ebben az esztendőben ezt tovább csökkentették még körülbelül 5 milliárd forinttal, és 14 milliárd forint jut egy olyan ágazat fejlesztésére, ami egyébként a nemzeti jövedelem közel 10 százalékát teremti meg, és ami közel 300 ezer embernek, ha a családjaikat is figyelembe vesszük, egymillió embernek ad megélhetést.
Milyen támogatás, milyen vállalkozásösztönző magatartás ez egy olyan kormánytól, amely így deklarálja magát, és szavakban - de csak szavakban - sokat tesz azért, hogy a vállalkozók hangulata és körülményei javuljanak? Erre azt mondták ott, a bizottsági ülésen is, hogy igen ám, megnyílnak majd az európai uniós források; persze, hogy megnyílnak. Az idegenforgalom részére - amely egyébként kevéssé támogatott Brüsszelben, mert nemzeti feladatként fogalmazzák meg, és kevés olyan lehetőség van, ami európai uniós pénzből hozzáférhető - mindösszesen körülbelül 800 millió forint hívható le, ami 200 millió forint kormányzati hozzátétellel legfeljebb 1 milliárddal növelheti azt az 5 milliárdos csökkenést, illetve a kettő közötti különbséget, még így is 4 milliárdot veszít ez a tárca.
Olyan helyzetben, amikor arra lenne szükség, hogy lehetőleg fejlesszünk, az utolsó esztendőben, ami az európai uniós csatlakozást megelőzi, amikor még lehetőségünk van a lemaradásokat, amikor még lehetőségünk van a versenyhátrányokat valahogy a saját költségvetésünkben kiküszöbölni, akkor ennek a törekvésnek a nyomát sem látjuk, legfeljebb verbális szinten, az előterjesztők szájából hallva azt. A költségvetésben leírva nem nagyon tud olyat mutatni nekem kormánypárti képviselőtársam vagy az előterjesztő, amely a verbálisan elővezetett célokat és szándékokat számszakilag is megalapozná. Különösen igaz ez az idegenforgalom területére, ahonnan nagyon jelentős, két esztendő alatt közel 25 milliárd forint elvonást eszközöltek, ami egyszerűen megengedhetetlen és elfogadhatatlan.
Ahogy a dolgok jelenleg állnak, nem tartom kizártnak egy, a költségvetést is alapjaiban megrázó csődhullám kialakulását. Jó lenne, ha a Pénzügyminisztérium illetékesei a tanácsadókkal együtt az öntömjénezés helyett vetnének néhány pillantást a nagyobb termelő vállalatok mérlegbeszámolóira, a veszteségesség ellenére töretlenül növekvő nettó államháztartási befizetéseire, és a tőkekivonást magyarázva nem hátra és nem a Magyar Nemzeti Bankra mutogatnának, hanem az előidéző okok között felismernék az elvonási rendszer mind tarthatatlanabbá váló fogyatékosságait is.
Az elmondottak alapján, gondolom, mindenki számára világos, hogy a Magyar Demokrata Fórum számára ez a költségvetési törvény még a módosításaival is - mert szerintünk ez módosításokkal nem javítható - elfogadhatatlan, és elfogadását a Magyar Országgyűlés számára nem javasoljuk. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
