DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm, elnök úr. A géppel volt valami probléma, vagy éppen én nem jó gombot nyomtam meg, de köszönöm szépen a lehetőséget.
Nagyon örülök annak, hogy a miniszter úr adott egy tájékoztatást a csatlakozással kapcsolatos intézményrendszerről. Meg kell jegyeznem, hogy amikor visszafelé mutogatunk, hogy hány év állt rendelkezésre, akkor két dolgot kell itt elmondani. A kormány másfél éve vezeti az országot, másfél év bőven elegendő nagyon sok cselekedetre. Csak úgy visszatekintek, 1994-ben négy hét alatt 1500 falugazdász állt csatasorba, tehát olyan intézményrendszert állítottunk fel négy hét alatt, amely ma is életképes és korszerű. Azonkívül azt is tudnunk kell, hogy 2002 szeptemberében vált véglegessé, hogy mikor csatlakozunk az Unióhoz. De kétségkívül, rohamléptekben kellene még most is az intézményrendszert tökéletesíteni.
Ami az alrendszereket illeti, az állategészségügy már évek óta készen van, és évek óta az uniós színvonalat meghaladó. Csak egy példát hozok, és más alrendszerekre is ez vonatkozik: a szarvasmarha, juh vonatkozásában az egyedi állatnyilvántartás már tízéves múltra tekint vissza, tehát itt már egy gyakorlat történt.
Azt viszont, amit a miniszter úr nem mondott el, és amit a Magyar Demokrata Fórum folyamatosan mint ellenzék egy nagyon konstruktív javaslattal kritizál, ez a Vidékfejlesztési Intézet, az új intézet, amelyet most felállítottak, ezt egyszerűbben és olcsóbban kellett volna felállítani - ezt sokszor elmondtuk -, és nagyon sajnáljuk, hogy az FM-hivatalok rendszere labilissá vált, és a falugazdász-hálózatért is küzdeni kell. Tehát a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal felállítása körülményesen és lassan történt, ez tény.
Nagyon reméljük azt, hogy kevesebb kárt okoztak ezzel az átszervezéssel, mint amennyit mi láttunk, de sajnos itt a tanácsadási rendszer kiépítése még nagyon sokat várat magára, és érdeklődéssel várjuk, hogy mi történik az FM-hivatalok rendszerével és a falugazdász-hálózattal, és mi lesz konkrétan a sorsuk, hiszen erre a nemzeti közigazgatási rendszerre nagyon nagy szükség lesz a továbbiakban is.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem