ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm, elnök úr, és úgy néz ki, hogy tényleg egy ilyen egész nap után ugyanúgy, mint tegnap délután is, mert akkor is egy hasonló, normális viszonyok között kialakult párbeszéd kezdődött el a tévéközvetítés utáni időszakra... Én szeretném hasonlóképpen mondani, hogy annak idején a mi szövetségünk '93-ban, a társulás '96-ban; mi is nyertünk el PHARE-pályázatokat, tehát az ember az összes társulási térség kapcsán kínnal, gonddal azért elég sűrűn találkozott, és elég ismert ez a kérdés.
Számos alkalommal elmondtuk a decentralizálás szükségességét, a régiók megerősítését, hiszen az uniós forrásokra elsősorban pontosan a régiók és térségi társulások részéről lehet elsősorban majd pályázni, csak itt ma is Szabó úr részéről elhangzott, hogy közigazgatási átalakítás, a területfejlesztési törvény átalakítása. Mi gátol meg bennünket ebben? Mi gátolt meg idáig bennünket ebben, hogy ezek megtörténjenek?
A költségvetés előtt érzésem szerint ezeket a törvényeket már le kellett volna tenni, hisz mihez rendeljük hozzá a forrást, ha utána akarunk majd módosítani a területfejlesztési törvényen. És lehet, hogy a törvény szelleme nem fog úgy visszaköszönni, mint ahogy most a költségvetésben megfogalmaztuk a térségi társulásoknak nyújtandó forrásokat, vagy a regionális tanácsoknak nyújtandó forrásokat. Mert nem tudjuk, hogy mi lesz a döntés a végén, hisz vannak kétharmados részei is.
Ezért vannak nekem félelmeim, hogy bizonyos törvényekben késünk, és egyre jobban késünk azzal szemben, hogy valóban az uniós csatlakozás szempontjából Magyarország számára úgy a törvény, úgy a költségvetés végrehajtása is jogfolytonos és hatályos legyen. Nekem ebben vannak kétségeim.
Még annyit szeretnék elmondani (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy a területfejlesztési törvényben elég sokat dolgoztam én magam is, még talán az újban is.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem