DR. LÉVAI KATALIN
DR. LÉVAI KATALIN
DR. LÉVAI KATALIN tárca nélküli miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy egy olyan területről beszéljek, amely ennek a kormányzatnak a kitüntetett figyelmét élvezi, és ez az esélyegyenlőség területe.
A 2004. évi költségvetési törvény lesz az első a Magyar Köztársaság történetében, amely önálló esélyegyenlőségi címet tartalmaz. A nemzeti civil alapprogram révén első alkalommal jönnek létre a költségvetési feltételei a civil szervezetek valóban érzékelhető nagyságú működési támogatásának. A takarékosság érdekében minden fejezeti kezelésű előirányzatnál érvényesülő csökkentések ellenére sikerült megőrizni olyan fontos források előző évi összegét, mint a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány támogatása.
Az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal a szakmai programokat tekinti elsőrendű feladatának, és éppen ezért a működésére a rendelkezésére álló forrásoknak a 6,7 százalékát fordítja. Mielőtt részletesen is bemutatnám a programjainkat, szeretném ismertetni azt, hogy az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal a jövő évben közel 13 milliárd, pontosan 12,6 milliárd forinttal gazdálkodik, ami az önálló költségvetése, de ez csak egy része mindannak a kormányzati esélyegyenlőségi programnak, amely az összkormányzatot jellemzi.
A jövő évi tevékenységüknek az egyik fő vonulatát a köztársasági esélyegyenlőségi program képezi, amely 3,7 milliárd forintból fogja megvalósítani a célkitűzéseit. Ennek öt alappillére van, amelyek, azt hiszem, azért különösen fontosak, mert egy új intézményrendszer és a már meglévő intézményrendszer megerősítését szolgálják, a közvélemény formálását szolgálják, és olyan célok melletti elkötelezettséget fejeznek ki, amelyek a korábbi években kevesebb szerepet kaptak a kormányzat politikájában.
Egyik elsődleges célunk a nemzeti esélyegyenlőségi hálózatnak a kiépítése. Tudjuk jól, hogy a már meglévő szociális intézmények egyik legfőbb hiányossága az, hogy nem összehangoltan működnek, hogy gyakran hiányoznak azok a civil tudások és azok a civil ismeretek, amelyek gazdagíthatják a szociális szektor működését. Ezekhez szeretnénk mi különböző módon segítséget nyújtani: egyrészt a már meglévő infrastruktúrát, a már meglévő civil és szociális önkormányzati intézményeket erősítenénk tovább új szempontok alapján működő rendszerként, az esélyegyenlőség szempontjait érvényesítő rendszerként, és ezt a törekvésünket a meglévő intézmények támogatásával vidéken és a fővárosban egyaránt elősegítjük. Hogy ez megtörténhessen, ehhez képzésre is szükség van, de mindenekelőtt összehangolt munkára van szükség, hiszen hiába rögzítik a törvényeink az együttműködési kötelezettséget, ha ez nem valósul meg a gyakorlatban. Tehát a hálózatnak az lenne éppen az egyik célja, hogy az intézmények közötti együttműködést segítse.
Előkészítő tanulmányok készülnek, elemzések készülnek, szociális térképek ott, ahol eddig még nem, és ebben nagyon számítunk a polgármesterek támogatására, számítunk az önkormányzatokra, számítunk a kistelepülésekre, számítunk a falvakra, mindazokra a szociális intézményekre, állami intézményekre, nonprofit szervezetekre, amelyek szerepet játszhatnak az esélyegyenlőség erősítésében. Egy ilyen hálózat kiépítése az európai uniós normáknak is igen megfelel, hiszen csak ilyen módon lehet eljuttatni minden állampolgárhoz azt a tudást és azokat a szolgáltatásokat, amelyeknek jelenleg még híján vannak.
Tudjuk jól, hogy a törvényeink EU-konformok, EU-kompatibilisek, a törvények megvalósítása azonban még nagyon sokszor nagyon súlyos hiányosságokat mutat fel. Nagyon komoly demokráciadeficitre hívja fel a figyelmet az a joggyakorlat, ami gyakran érvényesül, szemben azokkal a törvényekkel, amelyek kimondják az egyenlő bánásmód elvét és az esélyegyenlőség biztosításának a kötelezettségét. Ezek az intézmények, az új, megújuló, szakmai képzéssel megerősített, szakemberekkel megerősített intézmények segíthetnék az állampolgári jogtudat erősítését, segíthetnének az állampolgárok a szolgáltatásokhoz való eljutásban, a szó legszélesebb értelmében. Nagyon szorosan kapcsolódik tehát ezen intézményrendszer kiépítéséhez az a képzési és közvélemény-formáló program, amelyet a jövő évben szeretnénk megvalósítani, illetve amelynek már nagyon sok elemét idén is elkezdtük.
Úgy gondoljuk, hogy fontos lenne az, hogy minden hátrányos helyzetű kisebbség méltó reprezentációt kapjon a médiában. Ezt mi olyan műsorokkal szeretnénk támogatni, amely például a romák, a nők, a fogyatékosok, általában a szegény emberek kérdéseivel és problémáival foglalkozik. Szeretnénk, ha lenne egy esélyegyenlőségi műsorsáv, de azt is szeretnénk, hogyha ezek a kérdések, hogy úgy mondjam, normális módon beépülnének a műsorszerkezetbe. Örülnénk annak, és támogatjuk az olyan programokat, a tévészerkesztőségek olyan törekvéseit, amelyek a fogyatékkal élők és a romák alkalmazását vállalják. Miért ne lehetne több roma bemondó? Miért ne lehetnének olyan fogyatékkal élők, akik kitűnő műsorszerkesztők és műsorvezetők? Miért nincsen az ő reprezentációjuk méltó módon megvalósítva egy demokratikus országban?
A közvélemény-formáláshoz a médiával való folyamatos kapcsolattartás is hozzátartozik, és folyamatosan felhívjuk a figyelmet mindazokra a jelenségekre, amelyekkel nem értünk egyet. Ilyen például az a sokféle erőszakos, szimbolikus és fizikai erőszak-megnyilvánulás, amelyet a televízióban, különböző elektronikus és írott sajtóban nap mint nap láthatunk. Ezek az emberi méltóságot sértik. Nagyon gyakran jól meghatározható, hogy mely csoportok méltóságát sértik: nagyon ártalmasak a gyerekekre, nagyon ártalmasak különösen a nők csoportjaira, a védtelenebb, kiszolgáltatottabb emberekre.
Tehát úgy gondoljuk, hogy ezek ellen fel kell lépnünk, és már ott el kell kezdeni a közvélemény-formálást, amikor még egész fiatal korban védtelen fiatalok vannak kitéve az erőszak különböző megnyilvánulási formáinak. Ezért olyan tananyagok készítését támogatjuk, amelyek az erőszakmentességre biztatnak, amelyek a megelőzés, a prostitúció, emberkereskedelem megelőzésében segíthetik a fiatal lányokat és fiúkat.
Az Esélyegyenlőségi Kormányhivatalnak fontos feladata és törekvése az, hogy más minisztériumokkal együttműködve alakítsa ki a programját, éppen ezért nagyon sok olyan programunk van, amelyek sajátos szempontot érvényesítenek, és csak együttesen valósíthatók meg. Néhány példát engedjenek meg: az Oktatási Minisztériummal és az Informatikai Minisztériummal közösen digitális középiskolát támogatunk, amely olyan, az iskolai rendszerből kiszorult, elsősorban roma embereknek segít, akik érettségihez szeretnének jutni, és informatikai tudást, korszerű informatikai tudást is akarnak kapni.
Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériummal elindítottuk a “Tolerancia az egészségügyben” programunkat. Ennek az a lényege, hogy a túlterhelt kórházakba olyan szolgáltatásokat juttasson el, elsősorban olyan szociális szolgáltatásokat, amelyek a kiszolgáltatott betegek helyzetén segítenek. Egyrészt abban, hogy bizonyos szolgáltatásokat nyújtanak nekik, amelyekhez ők betegségük miatt képtelenek lennének hozzájutni, másrészt az előítéletek oldásában is segít, hiszen nagyon gyakran előítéletekkel állnak szemben, nagyon sokszor információt ad, hiszen nem biztos, hogy a kevésbé képzett emberek pontosan megértik azt, hogy milyen kezelésben részesítik őket, és nagyon nagy szükség van arra, hogy tisztában legyenek a jogaikkal, kiszolgáltatott helyzetüket minél inkább kompenzálni tudják.
Szolgáltatást nyújtunk a gyerekeknek is: nagyon sok gyerek kórházban fekszik, a szülei nem tudják meglátogatni, mert vidéken élnek. Elindítunk egy önkéntes mozgalmat, támogatjuk az önkéntesek szervezett kórházi látogatását a gyerekek számára. Azt hiszem, hogy ebben az országban nagyon nagy az igény arra az emberekben, hogy segítsenek, és nagyon sokszor a szolidaritásnak nagyon szép formáival lehet találkozni. Szeretnénk megerősíteni ezeket a szolidaritási láncokat, szeretnénk, hogyha minden nehéz helyzetben élő embernek a társadalmi szolidaritás is segítene, és ezeket mi programokkal, pénzzel, ötletekkel támogatjuk.
(11.10)
A hátrányos helyzetű csoportok közül ki kell emelnünk a nők bizonyos csoportjait. A nők körében azok között nagyon nagy a szegénység kockázata, akik egyedülálló, idős emberek és vidéken élnek; azok között, akik fiatalok és sok gyermeket nevelnek; azok között, akik egyedülállók, elváltak, egyszülős családban nevelik a gyermekeiket. Azoknál a munkavállaló nőknél, akik 40 éves koruk felett újra szeretnének alkalmazásba kerülni, ugyancsak nagy a munkanélküliség kockázata. Az ő számukra olyan, sokszor európai uniós pénzekkel támogatott programokat indítunk, amelyek egyrészt a reintegrációjukat, vagyis a munkaerő-piacra történő visszatérésüket segíti, másrészt abban segít nekik, hogy bekapcsolódhassanak különböző képzési programokba. Úgy gondoljuk - ahogyan ezt az Európai Unió irányelvei is nagyon gyakran előírják a számunkra -, hogy a képzés és a foglalkoztatás lehet a teljes társadalmi integráció két alapvető pillére.
A másik fontos súlypont a nők esetében a képzés, amely a közéleti szerepvállalást segíti. Sajnálatos módon a nők közéleti szerepvállalása ma még mindig meglehetősen alacsony, és ez alatt én nemcsak a politikai részvételüket értem, hanem a döntéshozó testületekben való részvételüket is. Ezért országszerte olyan képzési programokat indítunk, amelyek abban segítenek a nőknek, hogy bátrabban és aktívabban vállaljanak közéleti szerepet a szó legtágabb értelmében.
A harmadik súlyponti területünk ebben az ügyben az erőszak kezelése. Nagyon sok fiatal nő, fiatal lány esik áldozatul a prostitúciónak és az emberkereskedelemnek. Nagyon sok nő és gyermek esik áldozatul a családon belüli erőszaknak. Olyan programokat indítunk együttesen más minisztériumokkal, amelyek elsősorban a megelőzésre épülnek, de egy egészen új intézménytípust is szeretnénk meghonosítani Magyarországon: ez a krízisintervenciós központok rendszere. Olyan hálózatról van megint csak szó, olyan új intézményekről, amelyek komplex jogi, szociális, mentális, pszichológiai segítséget nyújtanak az erőszakot elszenvedett embereknek.
De ahhoz, hogy ez a rendszer jól működhessen, olyanoknak a képzését is el kell végeznünk, akik az áldozatokkal valamilyen módon kapcsolatba kerülnek: így például a bírák, a rendőrök, akik olyan módon hoznak ítéletet, hogy az nagyon gyakran a régi sztereotípiákat erősíti meg, és az áldozatok újabb viktimizációjához járul hozzá.
Ezen a területen, tehát a nők érdekeinek és teljes jogegyenlőségének a területén az áldozatvédelem, a megelőzés, a prostitúció elleni küzdelem, a munka világába történő visszavezetés, a nők és gyermekek védelme és a képzés azok a súlypontok, amelyekre programokat találtunk ki.
Egy másik nagy csoportról kell még beszélnem: a fogyatékosok csoportjairól, akik számára elsősorban a hozzáférhető környezet megteremtése a feladat. A szó legtágabb értelmében értve, nemcsak a fizikai akadályokat kell lebontani, hanem a fejben lévő előítéleteket is. Éppen ezért, mivel úgy gondoljuk, hogy a fizikai környezet átalakítása, a fogyatékosok számára egy élhető világ megteremtése még nagyon távoli cél, a saját költségvetésünkben egy közel egymilliárdos keretet különítettünk el erre a célra, hogy a fizikai hozzáférhetőséget és az információhoz való hozzáférhetőséget is segítsük. Vakbarát honlapot dolgozunk ki, amely minden minisztériumban elérhetővé teszi a vak emberek számára is, hogy információhoz jussanak. Az akadálymentesítéshez pedig nemcsak állami erőforrásokat szeretnénk felhasználni, hanem ahogyan említettem, használni szeretnénk a társadalmi szolidaritás intézményeit is. Gazdasági szervezetekkel vettük fel a kapcsolatot, akikkel közösen elindítottunk olyan programot, amely az akadálymentesítést segíti.
Nem egyeztünk bele abba, hogy a fogyatékosszervezetek támogatása csökkenjen. A fogyatékosszervezetek meg fogják kapni azt a támogatást, amire eredetileg az ő elképzeléseik szerint szükségük van. De hozzá kell tenni azt, hogy nemcsak a fogyatékosszervezetek foglalkoznak a fogyatékosok érdekvédelmével, nagyon sok olyan más támogatás is van az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumnál, amely a fogyatékkal élőket segíti; ilyen például a járműpark alkalmassá tétele. De ugyancsak fontosak azok a kutatások is, amelyek végre fölmérnék egészen pontosan azt, hogy milyen állapotban, milyen helyzetben élnek azok az emberek, akik számára egyáltalán nem evidencia ebben a világban közlekedni.
A harmadik nagy csoport, amelyről itt most szólni szeretnék, az a romák csoportja. Azt hiszem, sokan őket tartjuk - jogosan - a rendszerváltás legfőbb veszteseinek. Ők azok, akiknek a körében a legmagasabb a munkanélküliség aránya, ők azok, akik a leggyakrabban élnek olyan feltételek között, ami egy modern demokráciában megengedhetetlen.
Olyan térségek keletkeztek ebben az országban, amelyek régiókként őrzik a szegénységet, és nem mutatnak kijutást, nem mutatnak kimeneteli utakat: zsákfalvak többségéből áll össze egy-egy ilyen mikrorégió. Az a célunk, hogy ezeket a mikrorégiókat, ahol a szegénység a cigányság helyzetével párosul, és amely falvakat alapvetően az elöregedés jellemez, a fejlesztés útjára állítsuk. Olyan mintaprogramot dolgoztunk ki elsősorban a Cserehát régióban, amely reményeink szerint a későbbiekben elterjeszthető lesz, és más ilyen, hasonló helyzetű, tragikus sorsú mikrorégiók számára is kiutat jelent. Ehhez szintén európai uniós pénzeket használunk fel.
Természetesen az esélyegyenlőség mint filozófia és mint gyakorlati politika nem állhat meg annál, hogy csak bizonyos társadalmi csoportokra koncentrálunk. Az esélyegyenlőség akkor érvényesül igazán, ha valamennyi kormányzati döntésben érvényesül, ha valamennyi fontos döntésben szempontként szerepel; ha valamennyi minisztérium éves költségvetésének a kialakításakor ott lebeg a döntéshozók szeme előtt ez a szempont. Vagyis keresztbemetszi a hagyományos logikát, horizontális együttműködést tesz szükségessé. Angol szóval kifejezve ez a mainstreaming-politika, amelyet nagyon régóta minden fejlett demokrácia követ. Azt szeretném, ha Magyarország is rövid időn belül magáévá tenné ezt a szemléletet, és minden döntésében, minden fontos politikai lépésében és gyakorlatában alkalmazná.
Nem kell megijedni az előnyben részesítés gyakorlatától. Az új, készülő antidiszkriminációs törvény pontosan megmondja, hogy melyek azok az esetek, amelyek meglétekor alkalmazható az előnyben részesítés, a pozitív politikák, a súlyosan hátrányos helyzetű embereknek nyújtandó, speciális, egyénre szabott, illetve társadalmi csoportokra szabott politika, ez azonban tényleg csak akkor lehet sikeres, ha a döntések lent keletkeznek, ott, ahol a problémák is keletkeznek, és nem föntről jutnak el az érintettekhez.
Vagyis az együttműködés borzasztóan fontos, kulcsfontosságú; nemcsak azért, mert ez olyan demokratikus alapérték, amelyet, azt hiszem, mindannyian vallunk, hanem azért is, mert a gyakorlati politika is csak akkor lehet jó, akkor lehet hatékony és akkor lehet eredményes, ha ezt a szempontot követi. A nemzeti civil alapprogram reményeim szerint a lehető legnagyobb összefogással és a civilek aktív részvételével fogja megvalósítani ezeket a szempontokat.
Végül megnéztük azt, hogy az összkormányzati költségvetésnek mekkora hányadát fordítjuk úgynevezett esélyegyenlőségi programokra, és ezek nem keverendők össze a jóléti programokkal, nem keverendők össze szociális programokkal. Ezek kifejezetten olyan speciális, esélyegyenlőséget segítő programok, amelyek a leghátrányosabb helyzetű csoportok társadalmi integrációját, illetve társadalmi mobilitását segítik.
(11.20)
Én ugyanis nem látok ellentmondást a kettő között. Sok vita folyik most arról, hogy a jóléti államot hogyan határozzuk meg, hogy az esélyegyenlőség politikája mit jelent. Azt gondolom, nagyon jól összeegyeztethető az a törekvés, hogy a leghátrányosabb helyzetűeket kell segíteni, azzal a törekvéssel, hogy a középosztály mobilizációját is segíteni kell. A kettő nem mond egymásnak ellent. Vannak erre jó példák más országokban is, de azt hiszem, hogy nekünk magunknak is, saját magunktól is lehetnek ilyen gondolataink.
Tehát az a 321 milliárd forint, amelyet mi most még egy ilyen első megközelítésben találtunk a különböző minisztériumok költségvetésében, nem azt mondom, hogy a legfőbb tétel, de mindenesetre nagyon határozottan jelzi azt a szándékot, hogy egyre nagyobb figyelem kerül az esélyegyenlőség szempontjaira, és én minden erőmmel ezt fogom képviselni, ahogyan eddig is tettem, a jövőben is.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
