KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 2003. szeptember 9-én napirend utáni felszólalásomban tolmácsoltam Cún község lakóinak miniszterelnök úrhoz intézett kérését. Idézem a kérést: „Községünk örvendetes módon rendelkezik egy nyilvános telefonkészülékkel. Üröm azonban az örömben, hogy a készüléket csak telefonkártyával lehet üzemeltetni, a telefonkártya-vétel pedig számunkra olyan elérhetetlen pénzügyi nagyságrendű beruházás, mintha például az államadósságot kellene a falunknak egy összegben kifizetnie. Így jelenleg van is telefonunk a faluban, meg nincs is.
(21.00)
Ezért kérjük miniszterelnök urat - jóllehet a kormány modernizációs programjának némiképp ellentmond a kérésünk -, községünkben a kártyás rendszerű nyilvános telefonkészüléket pénzérmés készülékre szíveskedjék kicserélni.”
A felszólalás végén még elnézést kértem a község nevében, hogy “az ország miniszterelnökét egy ilyen pimfli kéréssel zavarja”. Akkor még nem is sejtettem, hogy ennek a pimfli kérésnek a teljesítése milyen megoldhatatlan feladatot jelent a kormány számára. A kormány nevében válaszoló Pál Tibor belügyminisztériumi államtitkár úr szavai elhangzásakor még egyszerűnek tűnt minden. Idézem a választ: “Teljes mértékben egyetértek képviselő úrral abban, hogy amennyiben egy nyilvános készüléke van a községnek, akkor az legyen olyan, amely a lakosság elvárásainak valóban megfelel, és a legtöbben tudják használni. Tájékoztatom is a képviselő urat arról, hogy a szolgáltatótól kapott tájékoztatás alapján az ott lévő nyilvánoskészülék-cserének nincs különösebb akadálya. Amennyiben az önkormányzat kezdeményezi, akkor a társaság rövid határidőn belül le fogja cserélni ezt a készüléket annak megfelelően, ahogy azt az ott lakók kívánják.”
Úgy jártak el a község elöljárói, ahogyan az államtitkár úr tájékoztatott minket. A község polgármestere szeptember 16-án kelt levelében kérte az üzemeltető Matávot, hogy a községben üzemelő, 73-as körzetszámú, 495-025 kapcsolási számú állomást érmével működőre cseréljék ki. És ekkor következett a meglepetés. A Matáv műszerészei helyett egy szeptember 25-én kelt kérést elutasító levél érkezett a Matáv megfelelő divíziójától. Pedig hogyan is mondta államtitkár úr? “A szolgáltatótól kapott tájékoztatás alapján az ott lévő nyilvánoskészülék-cserének nincs különösebb akadálya.” A készülékcserét elutasító Matáv levelében sincs szó különösebb akadályról. Az érmés készülék visszaállítását azért nem tartják indokoltnak, mivel - idézem -: “A nyilvános távbeszélő-állomás forgalma nagyon alacsony, ami azt jelzi, hogy a készüléket csak nagyon kevesen és nagyon ritkán használják.”
Erre szokták mondani, hogy a kör bezárult. A lakosok azért kérték a kártyás készülék lecserélését, mert nem volt pénzük annak használatához. A Matáv pedig azért utasítja el a cserét, mivel nem használták a készüléket. Itt a cúni lakosok be is fejeznék a süketek párbeszédét, hiszen hasonló magvas, demagóg érvelésekkel indokolták annak idején a több évtizedes határsávba internálásuk szükségességét is.
Ami miatt mégsem nyugodnak most bele az elutasításba, annak oka, hogy a magyar parlamentben elhangzott kormányígéretet kaptak a telefoncserére. Igaz, az utóbbi időben nem teljesített ígéretekről is hallottak, amelyek teljesítését állítólag nem bírja el a költségvetés. Azonban nagyon ijesztő lenne, ha a cúni telefoncsere is meghaladná már az ország gazdasági erejét. Jelenleg a magyar kormány adott szava forog kockán egy kis vidéki falu telefonjának a kicserélésében. A kapott válaszlevélből úgy tűnik, hogy egy multinacionális vállalatnak nagyobb hatalma van ma Magyarországon, mint a magyar kormánynak. Pedig kormányzati hatalmat csak demokratikus választások keretében lehet elnyerni.
Joggal merül fel a kérdés: végeredményben kik nyertek legitimált hatalmat a 2002-es választásokon, az MSZP vagy a multinacionális cégek? Cún község példája ez utóbbit látszik alátámasztani.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
