DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER
DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER
DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Elnök úr felhívásának megfelelően visszafogott leszek, de nem csak azért, mert magam is teljes mértékben kifogásoltam, és rossz érzéssel töltött el, hogy csak tizenöt percet kaptak az alkotmány módosításának a vezérszónokai, és az elnök úr lehetővé tette ezt a mai nap elején, hogy kiigazíttassék, és tovább beszélhettek az alkotmánymódosításról szóló vezérszónokok. Tehát ezt is figyelembe véve leszek rövidebb, de nemcsak ezért, hanem azért is, mert nem vitás, hogy az alkotmányban a nemzetközi szerződések kérdéskörével foglalkozás, új szabályozás történik, amelyről itt már szó volt.
Magam is felvetem azt, amit előttem már több ellenzéki képviselő felvetett, hogy talán szerencsésebb lett volna, ha az alkotmánymódosításról akár külön is dönt a parlament, de feltétlenül el kellett volna menni az általános vita lezárásáig, hogy az alkotmány módosításának a szövege kikristályosodjék. Ugyanis a nemzetközi szerződésekről szóló jogszabály olyan kitételeket tartalmaz, ami valóban szoros összefüggésben áll az alkotmánnyal. Ha most nem tudjuk, hogy annak mi lesz a vége, nem tudjuk, hogy ott erre nézve milyen szövegek fognak még megjelenni a módosítások során, akkor ezekről a kérdésekről nem is igazán lehet beszélni, mert a kérdés változatlanul nyitott marad. Természetesen ezzel nem akarom azt mondani, hogy ne lehessen magáról a törvénytervezetről vagy annak bizonyos részeiről szólni.
Már elhangzott itt a jogalkotás során, hogy igenis, a társadalmi, gazdasági viszonyokhoz megfelelően összhangba kell hozni a jogszabályokat. Itt azután különösen erről van szó, itt az 1989. évi 27. törvényerejű rendeletről beszélgetünk. Óriási módon megváltozott a világ, azt is mondhatnám, időközben felfordult a világ, de nemcsak ezért, hanem azért is, mert ma Magyarország számtalan olyan nemzetközi szerződés részesévé vált, amelyről korábban szó sem volt vagy egyáltalán szó sem lehetett. Tehát ezt a régi törvényerejű rendeletet mindenféleképpen fel kell váltania egy korszerűbb, a mai gyakorlatnak megfelelő szabályozásnak. Ezt mindenki üdvözli, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség is üdvözli.
(16.40)
Olvastam különböző tanulmányokat erre nézve, s mondhatom, hogy a nemzetközi joggal foglalkozók nagy része azt mondja, hogy na végre! - felkiáltásszerűen fogalmazzák meg -, hogy ezt a törvényt új szabályozás követi. Tehát a kezdeményezés mindenképpen pozitív.
Pozitív az is, hogy ez a törvénytervezet - mint ahogy már hallottuk - átveszi az 1969-es bécsi egyezmény szóhasználatát, ami nagyon helyes is, azonban az a baj, hogy nem következetesebben. Egyáltalán az egész törvénytervezeten végigvonul egy következetlenség. Mert ha a bécsi egyezmény szóhasználatát átveszi, akkor végig ezt kellene követnie, de nem ez történik, már magánál a fogalommeghatározásnál sem. Mindössze hat fogalmat fogalmaz meg a fogalommeghatározásnál, a korábbi - nem akarok erre hivatkozni, de mégiscsak el kell hogy hangozzék -, az 1982-es, a jelenleg hatályos törvényerejű rendelet eleve több fogalommal dolgozik. De az még nem lenne baj, hogy ez összesen hat, az a baj, hogy nem viszi végig a bécsi egyezmény egyébként a törvény szövegében használt szóhasználatát, hanem valahogy lerövidíti. Aztán a III. fejezetben már megint alkalmazza a bécsi egyezmény kifejezéseit, szóhasználatát. Itt a nemzetközi szerződés megkötéséről - ami főcím - van szó, a fogalommeghatározásban meghatároz valamit, hogy mi a megkötése, de az alcímben már beszél a megerősítésről, jóváhagyásról, elfogadásról vagy az ahhoz való csatlakozásról, ami tulajdonképpen ugyanaz, de ha a fogalommeghatározásban ez így nem szerepel, akkor mégis azt hisszük, hogy ezek az alcímek valami mást is jelenthetnek. Nem jelentenek mást, de jelenthetnének, ezért gondolok itt a következetlenségre.
Ugyanígy nem viszi következetesen végig a dualista felfogást, bár úgy tűnik, hogy annak az irányába hat. Szó volt már erről is és ismert, hogy a két alapvető felfogás a monista és a dualista, és lényegében arról van szó, hogy a monista úgy tekinti, hogy a belső jog és a nemzetközi jog egy és ugyanaz, csak legfeljebb más része, a dualista pedig ezzel ellentétesen szétválasztja, és azt mondja, hogy van a belső jog és van a nemzetközi jog, és a nemzetközi jog csak akkor válik a belső jog részévé, ha ténylegesen részévé teszik; tehát ezen van a fő hangsúly. A bizottsági vita során, de talán itt is több utalás történt arra, hogy a monista felfogást esetleg helyesebbnek vélnék. Erre még egy példát is mondott az illető előadó, ami úgy hangzott, hogy a dualista felfogás végül is egy látszattevékenység, mert hisz a kormány köti a szerződést, a kormány az előterjesztő, az Országgyűlésben úgyis kormánytöbbség van, tehát nyilvánvalóan el fogják fogadni, akár szervilis egy kormány, akár nem - ez is elhangzott -, tehát játék az egész, miért ne lehetne ezt rögtön a monista felfogás szerint értékelni.
Ezzel szemben én azt mondom, hogy igenis nagy baj. Nagy baj, mert ha az Országgyűlés előtt nincs szó róla, akkor az ellenzéknek még csak az a lehetősége sincs meg, hogy elmondja róla a véleményét. Nyilvánvalóan le fogják szavazni, de mégis valamiféle véleményt alkothat róla. Igaz, hogy a mostani alkotmánymódosításban szerepel az a kitétel, hogy a nemzetközi szerződések ellen akár az Országgyűlés egyötöde is az Alkotmánybírósághoz fordulhat, kikérve egy előzetes normakontrollt, de ez sem gyakorlati dolog, mert hát honnan tudjuk azt, hogy a kormány valamiféle nemzetközi szerződést kíván kötni. Ezt nem tudják a képviselők, vagy csak nagyon ritka esetben, amikor már a sajtó is írja. Szóval nem gyakorlati ez a felvetés, vagyis nem helyettesíti azt, hogy a parlamentben esetleg mégis vita legyen róla. Nem állítom persze, hogy mindig vita van róla, tegnap is három vagy négy ilyen szerződésről szavaztunk, és vita nem volt. Volt azonban az elmúlt tizenkét-tizenhárom évben a parlament történetében példa arra, hogy igenis vita volt ilyen kérdésről. Az persze megint más kérdés, hogy milyen jelentősége van ennek a vitának: egyáltalán az, kérem, hogy az ellenzék elmondhassa a véleményét. Ez a dolog lényege.
Persze a monista és a dualista felfogás összevetésénél nem az a lényeg, hogy melyik a jó és melyik a rossz, lehet jó is, lehet rossz is, ebben nem is kívánok állást foglalni. Az azonban lényeges, hogy ha egyszer egy szempont szerint próbáljuk az intézményeinket és a jogszabályainkat megalkotni, akkor következetesen azt a gondolatmenetet kell végigvinni, mi pedig éppen azt hiányoljuk, hogy ez itt talán nem a legszerencsésebb.
Ugyanilyen hiba van a meghatalmazások esetében is. A meghatalmazásoknál is a bécsi egyezmény bizonyos pontjait kezdi felsorolni, de nem megy végig, nem sorolja fel mindegyiket, hanem egy bizonyos szinten megáll, és aztán nem beszél olyan meghatalmazási formákról, amelyek egyébként a gyakorlatban a legmindennapibbak, amit a bécsi egyezmény alapján alkalmaznak. Ez nem jön ki ebből a törvénytervezetből. Itt kell szólni arról a gyakori szokásról, hogy a meghatalmazást adhatja a külügyminiszter, illetőleg felhatalmazása alapján az adott országba delegált diplomáciai képviselet is igazolhatja. Ez mindennapi szokás, élnek vele a mi külképviseleteinkben is, ez azonban a törvénytervezetben nincs benne.
Ugyancsak itt kell szólni az ad referendum kérdéséről vagy ennek az aláírási formájáról, ami azt jelenti, hogy egy olyan személy jár el az ügyben, akinek erre a kérdésre nincs meghatalmazása, tehát nem járhatna el. A kialakult helyzet azonban mégis szükségessé teszi, hogy ő a saját állama nevében lépjen és aláírjon. Nem gyakori dolog ez, de ismert fogalom a nemzetközi diplomáciában, ezért erről mindenképpen szólni kellene.
Aztán szólni kell - és erről már volt is szó - az ideiglenes végrehajtásról is. Jó, ne beszéljünk magáról a szóról, bár nekem változatlanul vannak fenntartásaim ezzel kapcsolatban, de maga a forma is elismert nemzetközi intézmény. Tehát amikor még nem írta alá minden leendő szerződő fél, de egy adott ország aláírta, ám a saját jogrendszerének még nem tette részévé, akkor ideiglenesen már végrehajtható - van ebben valamiféle életszerűség -, és ezt az ideiglenes végrehajtást a kormány rendelheti el. A törvényjavaslat azt is meghatározza, hogy az ideiglenes végrehajtás egy évig élhet, és esetleg maga mondja ki az ideiglenes végrehajtásnak a megszűntét, de egy év múlva mindenképpen megszűnik, és az Országgyűlésnek kell dönteni róla, hacsak az ideiglenes végrehajtást az Országgyűlés meg nem hosszabbítja. Ezzel vannak nekem fenntartásaim, hiszen ezek szerint az Országgyűlés az ideiglenes végrehajtást az idők végezetéig meghosszabbíthatja, vagyis eltolhatja a végleges döntés meghozatalát, ami azt jelenti, hogy az égvilágon semmi nem fogja késztetni őt a végleges döntés meghozatalára. Ez nem helyes, ezt valamilyen formában kezelni kellene.
De van más is, amit furcsának tartok. Mintegy fél éve van egy új tárca nélküli miniszter, aki az európai uniós kérdésekkel foglalkozik. A logika azt kívánná, hogy a nemzetközi szerződések körében az erre a célra létrehozott tárca nélküli miniszternek valamilyen szerepe legyen, valami feladatot kapjon, de erről ennek a törvénynek a keretein belül egyetlen árva szó sincs. Ezt attól függetlenül hiányolom, hogy most hirtelenjében nem tudnám megmondani, milyen feladatot kell neki ebben adni. De hogy valamit kell, úgy gondolom, ez feltétlenül fontos és ésszerű is lenne.
Összegezve: a tervezet - mint ahogy a legelején mondtam - rendkívül fontos, támogatnánk is, ha nem lennének az imént elmondott apróbb kifogásaink. Ezért tartózkodunk a bizottsági tárgyalás során. Itt a parlamentben viszont módosító indítványokat fogunk beterjeszteni, amelyek természetesen az általunk jelzett hibákat igyekeznek majd kiküszöbölni. Amennyiben a módosító indítványaink elfogadást nyernek, akkor támogatni fogjuk ezt az előterjesztést.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)
(16.50)
