DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A társasházakról tárgyal ma a Ház, és valamennyiünk előtt ismeretes, hogy az 1924. évi társasházi törvény kiválóan működött mindaddig, amíg a háború utáni kommunista rendszer nem államosította az ingatlanokat. Ha nem jött volna egy 40-45 éves államosítási periódus, akkor nem lenne szükség a társasházakról szóló törvény mind gyakoribb módosítására. Az alapvető probléma ugyanis az, hogy a társasházi szabályokat kell visszahúznunk egy államosított ingatlanvagyonra akkor és olyan ütemben, ahogy ez annak idején a szocialista vezető elvtársak érdekében állt meghatározni ezt a menetet. A mindenkori módosítási kísérletek csak felületi kezelést biztosítottak, és nőttön nőtt a káosz a lakosság tulajdonosi és bérlői berkeiben. Most újabb hat év telt el a ’97. évi módosítás óta, és nem találkozunk mással, csak toldozgatással-foldozgatással. Ez van napirenden ma a Házban. Ugyanakkor pedig a magyarországi közállapotok a rendszerváltás óta megerősödtek olyan mértékben, hogy olyan társasházi törvényt hozhassunk, amely legkevesebb ötven évre kiszolgálja a lakosságot.
Ebben az ügyben budapesti képviselőként három témakört szeretnék az általános vitában kiemelni, és ha nem lesz rá idő az első tíz percen belül, akkor engedjék meg - miután Budapesten rengeteg társasházban élő polgártársunk van -, hogy még egyszer, egy ismételt felszólalásban kifejtsem a gondolataimat.
Általánosságban megállapítható, hogy a társasházi törvényjavaslat nem önkormányzatbarát. Ezzel nem azt mondom, hogy a törvénynek önkormányzatbarátnak kell lennie, de mindenesetre arról van szó - és Lezsák képviselőtársam már jól rámutatott -, hogy az önkormányzati tulajdon képviseletének és az önkormányzati érdekérvényesítési lehetőségeknek további romlásával kell számolnunk. Abban, hogy mind kisebb arányban lehet majd kötelező érvényű határozatokat hozni egy közpénzzel gazdálkodó, önkormányzati tulajdont képviselő önkormányzattal szemben, komoly veszélyek vannak. Igencsak el kell gondolkodni az önkormányzatokban mindenütt, a fővárosban és vidéken egyaránt, hogy kivonuljanak-e az önkormányzatok azokból az épületekből, ahol jelenleg minoritásban vannak, azaz kis tulajdoni hányaddal rendelkeznek, de mindenképpen 50 mínusz alatt vannak. A többségi tulajdonosok ugyanis az önkormányzatokra nézve bármikor hozhatnak olyan kötelező erejű, de a közpénzekkel gazdálkodó önkormányzatokra nézve kedvezőtlen döntést, ami befolyásolja menet közben, év közben tervezhetetlenül az önkormányzati gazdálkodást.
Annak, hogy eddig ilyen tapasztalataink nem voltak tömegesen, az volt az oka, hogy az alapító okirat szerint valóban nem működött megfelelően a társasház. Nem tudom, hogy az előterjesztők a Belügyminisztériumban miért gondolják, hogy ha most az alapító okiratból kiemeljük az eddig ott sem betartott szabályozást, és azt egy szervezeti-működési szabályzatban tesszük kötelezővé - akkor majd a szabályokat az emberek, a tulajdonostársak, a polgárok jobban fogják érteni, jobban fogják érezni, hogy az az érdekükben áll? Nem hiszem, hogy ez így lenne.
Elfogadhatatlan számunkra az, hogy az alapító okiratot, ami most már kristálytisztán csak tulajdoni viszonyokat tartalmaz - egyszerű, egyoldalas vagy féloldalas lesz egy alapító okirat, ha különösebb szolgalmi jogok meg hasonlók nem állnak fenn az épülettel kapcsolatosan -, az ügyvédi ellenjegyzés, illetve közokirat foglalja magában. Megint az ügyvédek fognak jól járni, mert egy sima alapító okirat ellenjegyzéséért fogják felvenni az ügyvédi munkadíjat, ugyanakkor pedig a szervezeti-működési szabályzathoz, ami a társasházi együttélés lényege, ahhoz nem kell szakértelem.
A többek között beadott javaslatainkban az szerepel, hogy a szervezeti-működési szabályzathoz is kelljen ügyvéd vagy kelljen az a jogtanácsosi belső rendelkezés, vagy közokiratba kelljen foglalni, hiszen a szakértelemnek híján vannak a társasházak. Budapesten nagyon sok önkormányzat évek óta tanfolyamokon képzi, segíti a közös képviselők munkáját, külön kiadványokat jelentetnek meg, a valamikori IKV-ból átalakult vagyonkezelő társaságok elvállalják a társasházi közös képviseletet, és mégsem működnek jól a dolgok.
(17.40)
Ha most az a szándék, hogy ahány ház, annyi szervezeti és működési szabályzat, akkor attól tartok - és azt hiszem, joggal -, hogy a szervezeti és működési szabályzat kidolgozása is az önkormányzatokra fog maradni, hiszen nekik fog majd érdekükben állni.
Az, hogy nem önkormányzatbarát, ezen azért érdemes elgondolkodnunk, mert emlékezzünk vissza arra, hogy az önkormányzatok nem önként adták el a tulajdonukba került bérlakásokat. Az 1994-es lakástörvényig alanyi jogon kellett, hogy a bérlők részére elidegenítsék a lakásokat, és az Alkotmánybíróság akkor a visszavásárlási jog kiírását sem fogadta el, azt mondta, hogy az önkormányzatok lakásgazdálkodása gyakorlatilag megszűnhet, hiszen nincs visszavásárlási jog, és eladási kényszer van. Tehát az önkormányzatokat azért kellene még mindig egy kicsit pozitívan diszkriminálni ebben az ügyben, mert nem önként lettek a társasházak többségi vagy kisebbségi tulajdonosai.
Különösen érvényes ez a nem lakás céljára szolgáló helyiségre. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az önkormányzatoknak közellátási alapfeladataik vannak. A nem lakás céljára szolgáló helyiségek használata, tulajdonlása és az azok fölötti mindenkori rendelkezés a kerületeknek, Budapestnek és a városokban mindenütt elementárisan fontos érdek.
Fontos érdek fűződhet ahhoz, hogy egy rövid utcában ne legyen öt kocsma, hanem különböző használatú helyiségek legyenek az utcában. Az én választókörzetemben van olyan jól ismert utca, ahol öt borkimérés működik egymás mellett, de nem lehet mit tenni, hiszen az önkormányzatoknak nincs beleszólási joguk abba, hogy milyen funkciót kapjon ez a nem lakáscélú ingatlan.
Éppen ezért igen fontos lenne, ha eljutnánk odáig, hogy a tulajdonostársaknak elővásárlási jogot kell a törvénynél fogva biztosítani. Ez a legfontosabb és a leglényegesebb módosítási javaslat, illetve az egyik. Ugyanis a tulajdonnak az a természete - és a társasházi tulajdonnak is az a természete -, hogy az a célszerű, ha a tulajdonosok száma mindinkább csökken, annál jobb tulajdonosok lesznek azok, akik potenciálisan, ténylegesen a szabad forgalomban veszik meg ezeket a tulajdoni részeket. Tehát az önkormányzatnak érdekében áll az, hogy ha adott esetben rendelkezik albetétként egy bérházban a második emelet kettőben egy komfort nélküli szoba-konyhával, a mellette lévő lakás egy szintén komfort nélküli szoba-konyha, elővásárlási joga legyen legalább a szomszéd lakásra annak érdekében, hogy utána műszakilag összenyissa, és egy megfelelő, kulturált elhelyezést biztosítson a jövőbeni bérlője számára.
Két megoldást javasolunk, egyrészt egy általános törvényi előírást, hogy minden tulajdonostársnak mindenre elővásárlási jogot kell biztosítani, és ha ez nem működik vagy ez nehézségbe ütközik, akkor maradjunk annál, amit Szalay képviselő úr is nagyon helyesen említett, hogy erősítsük a szomszédjogokat.
Számomra az előírás természetesen problematikus, de a módosítással ezt úgy lehet megoldani, hogy aki bármilyen felülettel érintkezik a szomszéd külön tulajdonnal; és ez az érintkezés természetesen lehet egy szobafal, de lehet födém is, ahonnan általában le szokott ázni az alatta lakó, és lehet egy alsó padló is, ami alatt ott működik az az étterem, ami 15 év óta megfelelően odaégett olajszaggal árasztja el a lakásokat, amelyek fölötte vannak.
Tehát az elővásárlási jog törvénybe foglalása, még ha szűkített formában is, mert még azt is elfogadjuk, de széles körű szomszédjogokat biztosítva, mindenképpen azzal az előnnyel jár, hogy a tulajdonostársak száma csökken, a használat, az együttélés, a jogbiztonság és a tulajdoni védelem fokozódik és erősödni fog.
Sajnos, egy perc alatt nem fogom tudni elmondani a másik legfontosabb észrevételt, ami viszont a legnagyobb hibája is egyben ennek a törvényjavaslatnak. Az elmúlt hat év tapasztalatait úgy, ahogy a javaslattevők összesöpörték, azt iderakták a Ház elé, de megkerülték azt az alapvető kérdést - és a következő felszólalásomban erről szeretnék beszélni -, hogy meg kell adni a társasházaknak a régen várt, elvárt és jogosan követelt jogi személyi státust. Ez oldaná meg Magyarországon a problémát, ha végre egy társasház jogi személyiségű lenne és azzá válhatna. Itt csak arra szeretnék utalni, hogy ha lehet egy ügyvédi iroda jogi személy, ha lehetnek jogi személyek befektetővédelmi alapok, erdőbirtokossági társulások, sportági szakszövetségek, akkor a kft.-knél mindenkor nagyobb vagyonnal rendelkező társasházak jogi személyiségének a tulajdonosi oldalról, a vagyon oldaláról mindenképpen létjogosultsága van.
Köszönöm a szót, elnök úr, szeretném majd a következőkben folytatni. (Taps a Fidesz soraiban.)
