GUSZTOS PÉTER
GUSZTOS PÉTER
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk álló vasárnap, október első vasárnapja az állatok világnapja. Ennek apropóján engedjék meg nekem, hogy néhány gondolatot megosszak önökkel az állatkínzással és annak törvényi szabályozásával kapcsolatban. A nyáron két olyan történet is volt, amely nagy közfigyelmet váltott ki, két nagyon brutális, állatkínzásos történet váltott ki nagyon-nagyon komoly közfelháborodást Magyarországon, a média nagy-nagy terjedelemben foglalkozott ezekkel az ügyekkel.
Bizonyára nem én vagyok az egyetlen képviselő, aki nagyon-nagyon sok e-mailt kapott, amelyben választópolgárok az interneten keresztül kérték, követelték azt, hogy a parlament változtassa meg az állatkínzás törvényi szabályozását, és tegye lehetővé ennek szigorúbb büntetését. A nagy társadalmi támogatottságot jelzi az is, hogy a rendszerváltás óta minden bizonnyal a legsikeresebb népi kezdeményezést tudhatják maguk mögött azok az aláírásgyűjtők, akik a Tolna megyei Állat- és Természetvédő Alapítvány kezdeményezésére a nyári hónapokban aláírásokat gyűjtöttek a szigorúbb törvényi szabályozás érdekében. Szeptember 19-én 379 611 aláírást adtak át az aláírást gyűjtők az Országos Választási Irodának.
Most már több törvényjavaslat is fekszik a Ház előtt, rajtam kívül Szili Katalin és Hegyi Gyula, illetve a kormány is elkészített egy törvényjavaslatot, tehát minden remény megvan arra, hogy az ősszel a három javaslat valamelyikéből vagy ezek közös formájából megszületik egy törvénymódosítás, amely lehetővé teszi azt, hogy állatkínzásért akár börtönbüntetést is ki lehessen szabni Magyarországon. Pártom, a Szabad Demokraták Szövetsége nem először veti föl ezt a kérdést, mint ahogy minden parlamenti frakcióban ülnek olyan képviselők, akik korábban már hangoztatták ezt. Például Hankó Faragó Miklós képviselőtársam annak idején, az állatvédelmi törvény vitájában elmondta azt, hogy az SZDSZ meggyőződése szerint az állatkínzásnak a büntető törvénykönyvben van a helye. De még egyszer mondom, ez nem egy pártügy, minden bizonnyal minden parlamenti frakcióban vannak olyan képviselők, akik egyetértenek ezzel a gondolattal.
Azonban az, hogy a törvény megváltozik, egy dolog, és nem jelent mindenre megoldást. Hiszen Magyarországon ma is nagyon-nagyon sok állatmenhely működik nagyon-nagyon nehéz körülmények között. Magam is, aki egy salgótarjáni menhelyről elhozott, kitett kutya gazdája vagyok, tudom, hogy ezeken a menhelyeken sokszor idős emberek a saját pénzükből nagyon-nagyon lelkesen, a szó legszebb és legtisztább értelmében nagyon komoly társadalmi munkát végeznek sokunk helyett, és nagyon-nagyon sokat áldoznak erre időből és pénzből.
Megdöbbentő a szám, tisztelt képviselőtársaim, a legszerényebb becslések szerint is meghaladja az 1 milliót, mások szerint eléri a 2 milliót Magyarországon a kóbor állatok száma. Egy ilyen törvényjavaslat tehát nem jelent végleges megoldást, hiszen ez egy szemléleti kérdés. Nagyon sokan azt mondják, nézve ezeket a híreket, hogy ugyan, miről beszélnek ezek az emberek, ez csak egy állat volt. Ez az a szemlélet, amin változtatnunk kell, hiszen élőlényekről van szó. Ha pedig szemléletről van szó, akkor az oktatás szerepéről kell beszélnünk. Talán önök is tudják, hogy állatvédő civil szervezetek megkeresték Magyar Bálintot, az oktatási minisztert, kérve tőle egy találkozót annak érdekében, hogy az oktatásban is jelenjen meg minél nagyobb hangsúllyal ez a gondolat. Erre a miniszter úr nyitottnak mutatkozott, minden bizonnyal ennek sincsen tehát akadálya.
Remélem, egyszer eljön Magyarországon is az az idő, amikor úgy, ahogy például most Bécsben, minden egyes háziállat kaphat egy csipet, és nyilvántartva lehet, hogy a kóbor állatok visszakerülhessenek a gazdájukhoz, illetve azok az emberek, akik állatok tesznek ki, felelősségre vonhatók legyenek. A felelősségteljes tartást nem győzőm hangsúlyozni, azt gondolom, erről érdemes itt is elmondanunk, mindenkinek felhívni a figyelmét arra, hogy akkor vállalja állat tartását, ha tudja, hogy nem fogja fél év, egy év után megunni és kidobni azt az állatot. Hiszen mi ugyan nem beszéljük, nem értjük a nyelvüket, de ahogy nekünk évente van egy világnapunk, ami az állatok világnapja, ne felejtsük el, hogy minden bizonnyal ezeknek a kutyáknak, macskáknak és más állatoknak, amelyeket hobbiból, kedvtelésből tart az ember, az év minden egyes napja az ember, a gazda világnapja. Az pedig a mi felelősségünk, hogy milyen gazdák vagyunk, és hogyan bánunk az állatokkal.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
