DR. NÉMETH IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. NÉMETH IMRE
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Képviselő úr, működőképes hálózatot akarunk fenntartani a következőkben is. Önök úgy működtették a falugazdász-hálózatot, hogy megduplázták a létszámát az elmúlt négy esztendőben. Hogy milyen alapon válogatták ki az embereket, természetesen ezt nem kívánom visszaidézni. Amikor gazdajegyzőként működött ez a hálózat, 550-en látták el azt a feladatot, amelyet most 1087-en látnak el. Ebből 376-an vállalkozóként működtek, amit a munka törvénykönyve jelenleg sem tesz lehetővé.
Mi szeretnénk, ha minden egyes falugazdász köztisztviselő lehetne, szeretnénk, ha minden egyes gazdálkodó eldönthetné, hogy hova forduljon segítségért, az állami szervezethez vagy a gazdasági önkormányzathoz, és természetesen szeretnénk, hogy azt a funkcionális tisztánlátást, amelyet az Európai Unió megkövetel, teljesíteni tudjuk, mert egyébként úgy járunk, mint önök a SAPARD-hivatali rendszerrel: belebukunk.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem