DR. OROSZ SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Végtelenül örülök ennek a válasznak. Személyesen, mint a környezetvédelmi bizottság alelnöke úgy tartom, hogy a magyar agrárgazdálkodók egyik legfontosabb, legelőremutatóbb támogatása; az idén még a nemzeti agrár-környezetvédelmi programban és jövőre a nemzeti vidékfejlesztési terv keretei között kapható ilyen jellegű támogatás.
Igazán fontos dolog az a sommás értékítélet, miszerint kedvezőbb feltételek és növelt források állnak majd a gazdák rendelkezésére. Ez azonban egy-egy gazdálkodó számára igazából csak a lehetőségek bővülését jelenti, arra azonban nem teremt lehetőséget, hogy ő a személyes, konkrét programját beazonosítsa és behelyettesítse. Ezért rendkívül fontos, hogy a nyilvánosság minden eszközét a tárca ragadja meg, hogy a gazdák megnyugodhassanak, hogy most is rendelkezésre áll a pénz, és valóban, az ő programjuk jövőre is több pénzhez fog jutni. Azt gondolom, ez jól szolgálja mind az ország, mind a gazdálkodók, mind pedig a természet érdekeit, bízom benne, hogy hasonló szellemben folyik a szerződések megkötése is.
Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem