SZABADOS TAMÁS

Teljes szövegű keresés

SZABADOS TAMÁS
SZABADOS TAMÁS oktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, az első kérdésre nem én válaszoltam, de hadd mondjam el, hogy Mosonmagyaróvár önkormányzata, éppúgy, mint hazánk összes önkormányzata, a törvény keretei között önállóan szabályozhatja, illetve egyedi ügyekben szabadon igazgathatja a feladat- és hatáskörébe tartozó helyi közügyeket. Döntését az Alkotmánybíróság, illetve bíróság, kizárólag jogszabálysértés esetén bírálhatja felül. Ezért akár azt is mondhatnánk, hogy a hét kérdésre nehezen értelmezhetően tudunk választ adni, de megkíséreljük.
Az első kérdésre a válasz: amennyiben törvény nem írja elő hatástanulmány elkészítését, úgy anélkül is bezárható egy intézmény.
2. Az intézmény megszüntetésének nem feltétele az iskola úgynevezett mutatóinak a vizsgálata, s előfordulhat, hogy egy városrész hátrányos helyzetbe kerül, például romlik az iskola megközelítésének a lehetősége.
3. Ha kétségkívül bebizonyosodna, hogy a költségvetési hiányt egyértelműen és egyedül a kormány döntése okozta, akkor a kormány megtenné a szükséges lépéseket Az ön állításai azonban nem tekinthetők bizonyítottnak, hiszen a közoktatási normatívák átlagosan 25-30-35 százalékkal nőttek 2003-ban, ezáltal a béremelés fedezetének jelentős részét biztosították. Azok a fenntartók, amelyeknél a megemelt normatívák és az önkormányzat egyéb bevételei nem fedezték a béremelés költségeit, további támogatást kaphattak.
4. Kizárólag anyagi javak szerzése miatt nem zárható be iskola.
5. A jövőben létrejövő intézmény működtetésének gazdaságossága kérdésében nem szakmai feladatom nyilatkozni. Hogy gazdaságos lesz-e a tervezett intézmény működése a jövőben, ez csak később fog kiderülni.
(18.00)
6. Amennyiben Mosonmagyaróvár város polgármestere és önkormányzata nem akarta bezárni az iskolát, akkor nem kellett volna megtennie. Úgy gondolom, azt mondani, hogy a kormány nem tette meg a kötelességét, a hatáskör áthárítását jelenti. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Köszönöm szépen. Bár képviselő úr is túllépte… (Derültség.)
Köszönöm szépen, a hetedik kérdésére majd a folyosón válaszolok.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem