SZABADOS TAMÁS

Teljes szövegű keresés

SZABADOS TAMÁS
SZABADOS TAMÁS oktatási minisztériumi államtitkár: Elnök Asszony! Képviselő Úr! Kedves Képviselőtársaim! A Fidesz-kormány négy éve alatt nőtt Magyarország lemaradása az információs társadalom kiépítésében a nyugati országok mögött. Hazánk lemaradása a többi csatlakozni kívánó országhoz képest is nőtt.
Amikor Magyarország versenyképessége növelésének szükségességéről beszélünk, többek között az információs társadalom, a tudásalapú gazdaság megteremtésére gondolunk. Ehhez pedig nélkülözhetetlen az, hogy az emberek értsék és használják a számítástechnikát. Érthetetlen, hogy a Fidesz miért támadja ezt a programot, amelynek kedvezményezettjei a pedagógusok és a diákok, azt a programot, amelynek köszönhetően már a bevezetés utáni néhány hónapban az ön által is mondott 13 ezer számítástechnikai terméket vásároltak a magyar polgárok.
A Sulinet Expressz-program 60 ezer forint adókedvezményt biztosít a pedagógusok számára. A programban országosan több mint 1800 értékesítési hely vesz részt, amely lehetővé teszi, hogy a pedagógusok és a diákok a lakóhelyükhöz legközelebb eső helyen vegyék igénybe ezt a szolgáltatást.
A programnak köszönhetően akár az év végére Magyarország valamennyi pedagógusa, valamennyi diák hozzájuthat ingyenes számítógéphez. És eljött az ideje, kedves képviselő úr, hogy színt valljanak, hogy a Fidesz támogatja-e ezt a programot, támogatja-e azt, hogy Magyarország informatikai szempontból is Európa élen járó országai közé tartozzon, vagy pedig nem támogatja, de akkor azt el kell mondani, és nem mondvacsinált ürügyekkel támadni azt a programot, amelyet a pedagógusok, a szülők, diákok nagy-nagy örömmel vettek tudomásul, és nagy-nagy örömmel veszik igénybe. Ha a 60 ezer forintos adókedvezményt nézzük, az pedig egyfajta jövedelemnövelésnek is beillik. Úgyhogy, kedves képviselő úr, várom én is a válaszát ezekre a kérdésekre.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem