IVANICS ISTVÁN
IVANICS ISTVÁN
IVANICS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Egy általános észrevétellel kezdeném hozzászólásomat. Törvénykezési gyakorlatunk az egymásra épülés logikája szerint szerveződik általában, lehetővé téve a tapasztalatok halmozódását, a hibás irányok gyakorlatban kikristályosodott, biztos korrekcióját.
Jelen esetben a törvényjavaslat alkotói eltérnek ettől a gyakorlattól. Milyen megfontolások késztették a javaslat készítőit a megelőző építkezés teljes feladására? A kérdést legegyszerűbben a hatályon kívül helyező szakasz vizsgálatával és a teljesen új szabályozási területek, jogforrások beemelésének számbavételével tudjuk vizsgálni vagy megfejteni, és természetesen azoknak a pontoknak a megkeresésével, amelyek teljesen hiányoznak.
Ha megnézzük az átmeneti zárórendelkezéseknél, a 33. §-ban, akkor látjuk, hogy azzal kezdi a (2) bekezdés, hogy a 2001. évi CVII. törvényt teljesen negligálja. De a személyi jövedelemadóról, a Magyar Orvosi Kamaráról, a kötelező egészségbiztosítási ellátásokról szóló törvényt, ezeknek bizonyos szakaszait kiveszi, hatálytalanítja. Ugyanakkor a (3) bekezdésben a hatálybalépéssel egyidejűleg olyan beavatkozást tesz egy sereg törvényben, amelyet öt oldalon keresztül sorol föl a törvénytervezet.
És nézzük meg, hogy valójában ezekkel a kiegészítésekkel milyen törvényt építünk föl! Nyugodtan elmondhatjuk, hogy ugyanaz történik, mint amit 1988-ban a gazdasági törvény megalkotásával hoztunk létre. Ugyanezt az alapképletet fölállítjuk az egészségügyben, és következhet a következő évben, 1989-ben a spontán privatizáció, amely csak a nevében spontán. Az egy nagyon is megtervezett, tudatos akció volt, ahol már Kósa Lajos képviselőtársam és többen elmondtak példákat, hogy mi történt ezzel.
Én is tudok hivatkozni egy ilyen példára, a cementipar privatizációjára, hogy először látszólag megtérülési lehetőségek nélkül privatizáltak egyharmad részt plusz a menedzsmentjogokat, és utána pedig érdekes módon egy csapásra megváltoztak a cementárak. Több mint 100 százalékkal fölment a cement ára, egyszerre megtérültek a dolgok, és teljes tulajdonba, egy úgynevezett homogén termelőterület teljes monopolhelyzetébe kerültek a külföldi befektetők.
Most az egészségügyben ugyanilyen szituáció érzékelhető, hiszen ez a törvény pontosan megkerüli az önkormányzatokat, és olyan lehetőségeket teremt, ami félelmetesen racionális, ha így nézzük, mert a forrásoldalról nagyon is bizton számíthat a magyar állampolgárok pénzére. Az egészségügyi ellátások területén eleve van egy paraszolvencia-rész, amelyet más struktúrában be lehet vonni. És még talán mondhatja azt a magyar választópolgár, hogy igen, helyes törekvés, hogy ne paraszolvencia formájában áramoljon ez a pénz az egészségügybe, hanem legális formában. Nagyon sok külföldi egészségbiztosítási ellátási rendszerben látjuk azt, hogy nyoma sincs a paraszolvenciának. És ugyanígy ezek a nagy menedzsmentek itt, Magyarországon is meg tudják tenni. Nyilvánvaló, nehezebb elvárni ezt egy belső építkezés során.
Ezért hiányzik az egész rendszerből az orvosi tevékenység végzésének formáival kapcsolatos törvénykezés. Tehát itt van egy nagyon súlyos kérdés: kizárjuk a magyar orvostársadalmat, jelen pillanatban nem tudunk mást mondani, kizárjuk ezeknek a működtetési formáknak a lényegéből. Mi lehet a szándék, ha jól mögé nézünk a dolognak, mert jelen törvénytervezet az egészségügyi ellátás orvosi részére nem mond semmit.
Ez tisztán egy közgazdasági alapvetés, egy szabályrendszernek, egy gumiszabálynak a megalkotása; abból is látszik, hogy például még arra is volt figyelem, hogy az egyházaknak a szerepét is teljesen harmadik vonalba tudja visszaszorítani, amelyet elég rafinált módon három szakaszban rendez el. Hiszen a 9. § (5) bekezdése csak annyit jelöl, hogy az egyházak a 13. § (1) bekezdésének a) pontjában foglaltak szerint vesznek részt az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásában, és akkor a 13. §-ban szabályozza, hogy valójában az egyházaknak nem az állammal, hanem az adott önkormányzatokkal kell majd szerződést kötniük.
Így ki vannak szolgáltatva, hogy az önkormányzat vagy köt velük szerződést, vagy nem köt velük szerződést, és mire köt szerződést.
De ugyanígy továbbmegy a rendszer; a következő fő szempont, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár kivel és milyen módon fog szerződni. Kinek milyen jogosítványt ad? Ő határozza meg, illetve kiveszi ezt a jelenlegi meghatározott folyamatot, és teljesen szabad kezet ad arra vonatkozóan, hogy kivel és milyen módon. Tehát az egész eddigi rendszert gumiként kezeli.
Ebből más nem következhet, mint az, hogy a szolidaritási alapon működő biztosítási rendszer is csorbulni fog, mert a forrásbevitel ebben a rendszerben tovább nem növelhető, még akkor sem, ha a paraszolvencia-részt beszámítjuk. Nem növelhető másképp, csak úgy, ha a szolidaritási alapon működő biztosítási rendszert korlátozzuk. Tehát vagy olyan kiegészítő biztosításokat vezetünk be, amelyek kivételezetté teszik bizonyos egészségügyi ellátások elérését, és sorolhatnánk tovább.
Egy nagyon komoly dolog történik e törvényjavaslat elfogadásával, egy olyan pályára állítása a magyar egészségügyi ellátásnak, amely kizárja a magyar orvosi garnitúrát abból, hogy ebben tevőlegesen részt vegyen. Tehát bedolgozóvá, alkalmazottá degradálja, csökkenti az egyházak aktivitását ezen a területen, korlátozza az önkormányzati részvételt, figyelmen kívül hagyja a szakmai szervezetek, tehát a kamara jelenleg meghatározó szerepét, és mindenképpen a magyar állampolgárok számára lényegesen drágábbá teszi az egészségügyi ellátást.
(0.20)
Mi jó akkor ebben a rendszerben? Ez a kérdés. Úgy gondolom, hogy erre is valamilyen módon meg kell adni a választ. Nem tudom jelen pillanatban, csak sejtést tudok megfogalmazni, hogy egy bizonyos kis csoport érdekelt abban, hogy vagy multinacionális cégek előre megfontolt szándékait juttassa érvényre Magyarországon, vagy valamilyen más háttérmegoldást, vagy egyszerűen csak az az egyszerű politikai szándék, mint ami a magyar iparnak és a magyar mezőgazdasági feldolgozóiparnak a privatizációjánál fölmerült, hogy sokkal jobb a külföldi tulajdonos bizonyos politikai eszmeáramlatok megközelítésében, mert kevesebb baj van vele, mint a magyar, belföldi tulajdonossal, aki esetleg önállóvá válik, önjáróvá válik, kormányoktól, pártoktól függetlenné tud válni, és a sajátos magyar érdekek szószólója lehet.
Úgy érzem, hogy ezeket a megfontolásokat is számba kell venni, és hogyha ebből így mérleget állítunk össze, akkor nemcsak hogy nem szerencsés ez a törvény, hanem bűnös dolog ennek az elfogadása és ilyen úton való megközelítése.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)
