DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ, az MDF képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Televíziónézők és Rádióhallgatók! Mindenekelőtt szeretném megköszönni a Fidesz-Magyar Polgári Pártnak, illetve képviselőinek, akik aláírták a kezdeményezést, és segítettek abban, hogy a Magyar Demokrata Fórum kezdeményezése vitanapként valósuljon meg, hiszen tudjuk, a Házszabály szerint csak megfelelő számú aláírással tudtuk ezt kezdeményezni. Köszönöm szépen.
Azon, hogy ezt a vitanapot kezdeményeztük, aki ismeri a Magyar Demokrata Fórum természetrajzát, az nem csodálkozik. Szerintünk a mezőgazdaság mindig is, de különösen most, az uniós csatlakozás idején kicsit sorskérdés. Súlyos ez a szó, hogy sorskérdés, de ha belegondolunk abba, hogy a mezőgazdaság milyen jelentőségű a nemzetgazdaságban, a vidék lakosságmegtartó képességében, akkor valóban sorskérdésnek kell tekintenünk azt, hogy milyen lesz az ebből élők sorsa az Unión belül.
Figyelemfelkeltésnek szántuk a kezdeményezést, és közös gondolkodásra hívtuk a pártokat, a közvéleményt. Nagyon örülök annak, hogy Glattfelder Béla, a Fidesz vezérszónoka és a szabad demokraták vezérszónokai, Kis Zoltán és Szent-Iványi István is túlnyomó többségben nem a múlttal foglalkoztak, hanem megértették a konstruktív hívó szót. Amire Szent-Iványi képviselő úr visszatekintett, az jogos volt és tanulságos. Nagyon remélem, hogy a kormány és a Szocialista Párt nemcsak szavakban törekszik konszenzusra, hanem indokolatlan visszamutogatások helyett a közös gondolkodást fogják elősegíteni; ez a közös célunk, ez volt a célunk.
Az, hogy az időzítés pont a referendum utánra került, nem volt véletlen. Ennek megvannak a Házszabály szerinti lehetőségei, és úgy gondoltuk, éppen a referendum után indokolt a mezőgazdaságról a parlamentben elsőként beszélni. Nagy ügyeink vannak, és nemcsak a mezőgazdaság jelent gondot a csatlakozás során, nagyon sok egyéb megoldandó probléma is van és lesz is, de nagyon jó - és örülök, hogy ezt mindenki megerősítette -, hogy az első ilyen jellegű vitanap, ami, remélem, higgadt lesz, a mezőgazdaságról szól. Azt is hozzá kell tennem, a Magyar Demokrata Fórum egyetlen politikusa sem mondta soha, hogy mi a zsebünkben hordjuk a bölcsek kövét, de ha problémát látunk, azt fel kell vetni.
Most már kissé a humor kategóriájába tartozik az a polémia, hogy most csatavesztés vagy mi - hogy a cím miért ilyen. Örülök, hogy ezt a címet adtuk, mert mindenki felfigyelt rá. Kicsit blikkfangos a cím, de elgondolkoztatta a politikusokat és a közszereplőket is. Nem hiszem, hogy úgy kellene megközelíteni, hogy ha csatavesztés, akkor háború - kérem, küzdelem! A szavakon lehet lovagolni, lehet azokon változtatni, de nagyon szomorú lennék, ha a csatlakozás után a magyar képviselet Brüsszelben nem küzdene az érdekeinkért.
(10.00)
Ezt lehet küzdelemnek, harcnak mondani, de hogy a csatavesztés szót tettük bele, ez nem a kudarcot igyekezett jelezni, hanem azt, hogy a győzelem előttünk áll, és azzal a közös gondolkodással, ami kezd kibontakozni, ha van ész, erő és akarat, akkor valóban győztese lehet az agrárágazat többsége a csatlakozásnak.
Tisztelt Ház! Már Salamon király is tudta, a Bibliából idézek: az ország haszna mindenekfelett a mezőgazdaságot kedvelő király. A mi hatalmi berendezkedésünkre alkalmazva ezt a bölcs mondatot, így mondhatnánk: az ország haszna mindenekfelett a mezőgazdaságot kedvelő miniszterelnök, akinek a hatalma, döntési lehetősége, tudjuk, elég nagy.
Itt eszembe jutott, hogy egy héttel ezelőtt, születésnapja alkalmával nagyon sokan tisztelettel emlékeztek meg Antall Józsefről, olyanok is, akik egy időben, annak idején másként vélekedtek. Azt nem tudhatom, hogy ha Antall József vezeti a koppenhágai delegációt, mi az eredmény, ez fikció lehetne csak. De azt tudom, hogy személyében olyan miniszterelnököt tisztelhettünk, aki nemcsak kedvelte a vidéket, hanem tenni próbált, akart, és tettekkel is bizonyította, hogy a mezőgazdaság, a vidék, a vidéki emberek élete a számára nagyon fontos. Amikor a gazdasági összeomlás bekövetkezett - hiszen azt mindig el szoktuk felejteni, mindig emlékeztetem önmagamat is és mindenkit, aki ebben az országban él, hogy a rendszerváltozás azért történt, mert egy gazdasági világrendszer összeomlott, tehát gazdasági csődbe kerültünk -, a romeltakarítás első egy-két éve után, amikor '93-ban kicsit levegőt kaptunk, emlékezzenek, kedves képviselőtársaim, az érintettek legalábbis emlékeznek még ma is, ha járom a vidéket: jégkár, aszály, húsembargó, alma, és sorolhatnám a válságtüneteket, illetve eseményeket, amelyeket Antall József miniszterelnök úr mindig pozitívan kezelt, és ha odamentem hozzá, mindig külön támogatást adott. Az ő támogatása indította el tulajdonképpen azt a '94-ben megvalósult két akciónkat, a falugazdász-hálózatot és a tőkejuttatást, tehát a szellemi és az anyagi segítséget a gazdálkodóknak.
Ne haragudjanak, hogy kitértem erre, de nagyon fontosnak tartom, hogy vegyünk példát azokról az emberekről, akiket most már mindannyian tisztelünk, hogy hogyan kell a mezőgazdasághoz viszonyulnia Magyarország mindenkori miniszterelnökének. Hiszen a kezében nagyon komoly döntési lehetőség van, amikor a kormányon belül például a földművelésügyi tárca vezetője éppen harcot vív, nem háborút, küzdelmet vív az agrárgazdaság érdekeiért. Nagyon jól tudjuk, ezt Kis Zoltán államtitkár úr is tudja, hogy egy kormányon belül is meg kell vívni a csatáinkat, amikor egy szféráért, egy ágazatért küzdünk.
Tisztelt Ház! Mindazonáltal el kell ismernünk, hogy minden erőfeszítésünk ellenére - most '90-94-re utalok -, a mezőgazdasági termelés gyakorlata rendkívül nehezen találta meg a helyét a rendszerváltozáskor újraformálódó gazdasági-társadalmi közegben. Az első ciklusban megszerzett földek mellé az új gazdák, régi-új gazdák számára felszerelést, tőkét és szakmai segítséget, ahogy említettem, csak '94 elején tudtunk nyújtani azzal a bizonyos géptámogatással és a falugazdász-hálózatok megszervezésével.
A második ciklus - engedjenek meg egy ellenzékitől ennyi kis vitriolt -, egy bágyadt nagyüzem-konszolidációs gyakorlat mellett, kitűzött fejlődési irány nélkül, igazi hosszú távú struktúrát nem eredményezett. Emlékszem, amikor '94-ben azt kellett mondanom, hogy a kormány programjával 90 százalékban egyetértek. És emlékszem, amikor '96-ban azt kellett kérdeznem Orosz Sándortól - most nincs itt -, hogy hol a program megvalósítása. '94-ben, ha a kormány programját elolvassuk újra, az egy elfogadható program volt. Csak nem valósult meg belőle jóformán semmi, bakfitty.
No, utána jött a polgári kormány, és el kell ismernünk, hogy az első három esztendeje az illúzióvesztésen kívül bizony nem sokat hozott a gazdáknak. A valódi struktúraváltás, egy úgynevezett eurokonform, sokfunkciós mezőgazdaság kialakulásának és főleg feltőkésítésének az esélye a ciklus utolsó évében látszott a családi gazdaságok vonatkozásában, amelynek a törekvése sajnos az új kormánynál nem talált támogatásra, és bizony azok a pozitív megkülönböztetések - és most nem akarok elkezdeni vitatkozni, hogy az esélyegyenlőség mit jelent az agrárszektorban a kicsik és nagyok között, és miért kell a kicsiket, a kezdőket pozitívan támogatni - megszűntek sajnos.
Összegezve azt mondhatjuk, hogy ennek a hazai mezőgazdaság történetében példa nélkül álló, rendkívül hosszú és negatív előjelű folyamatnak, amelyet én már '85-től kezdek eredeztetni, az az eredménye, hogy a mezőgazdaság mint termelő ágazat a rendszerváltás egyértelmű vesztese. És nagyon kell törekednünk arra, hogy az uniós csatlakozásnak is ne a vesztese legyen.
Milyen helyzetet alakított ki az elmúlt 12 év? Ez nem önkritika, ez egy ténymegállapítás, benne van a 12 év minden keserve, gondja. Rendezetlen, vagy legalábbis még mindig átalakulás előtt áll az ágazat termelő struktúrája, beleértve a földtulajdon, földbirtok-politika, haszonbérlet problémakörét, amelyekből jó néhány a magyar agrárjövőt alapjaiban fenyegető helyzetet eredményezhet.
Hihetetlen mértékű az ismeretkülönbség az ágazat azonos szintű szereplői között. És különösen, ezt mindannyian tudjuk, dermesztő szinte a csatlakozásra való felkészülés idején az ezzel kapcsolatos ismeretanyag nagy hiánya. Megváltozott és nagyon súlyos probléma a magyar feldolgozó- és élelmiszeripar szerkezeti struktúrája és tulajdonosi szerkezete is, ebből kifolyólag a termelők hátrányára megváltozott érdekeltségi és kapcsolati rendszere.
A forgalmazói igény néhány év alatt diktátummá változott, a növekvő mértékben külföldi érdekeltségű áruházláncok saját hazájukban szinte ismeretlen keménységgel lépnek fel termelőinkkel és a honi érdekeltségű feldolgozókkal szemben. A magyar mezőgazdasági termelő kiszolgáltatott helyzetében egyelőre legtöbbször nem ad helyes választ a nagy számú kihívásra. A beszerzésben, értékesítésben, műszaki-technikai ellátásban, a mezőgazdasági bürokráciában és a várhatóan tovább növekvő adminisztrációjában a gazdák nagy többsége magára utalt.
Az együttműködés hiánya azonban mára újabb csapást is jelenthet, a piacvesztést. És ami nagyon fontos, és erről már szó volt, az EU-kompatibilis intézményrendszer kialakítása még csak a kezdeteknél tart. Sorolhatnók még az elmúlt évekből eredeztethető problémákat, de még egyet hadd emeljek ki: a fiatal pályakezdő gazdálkodók nem tolakodnak a föld túrására és a mezőgazdasági művelés folytatására. Elgondolkodtató, hogy a vidéki életforma, a gazdálkodás életformája nem vonzó a fiatalok számára. S ez az ismert okok miatt nem is olyan csodálatos.
Tehát az ágazatot uraló tőkehiány, az ismeretanyag hiánya, a feldolgozó- és élelmiszer-ipari, kereskedői struktúra állapota, a termelői szövetkezésekre irányuló felkészületlenség komoly gondokat jelenthet a csatlakozás előszobájában. Ugyanakkor a magyar agrárgazdaságnak számottevő előnyei és erősségei is vannak. Az idő spórolása érdekében ebből csak egyet-kettőt ragadnék ki.
Az ország agrárgazdasága a hagyományokból és ökológiai adottságokból adódóan sokoldalú, tehát rugalmas, változékony, alkalmazkodóképes. Az ágazatban többségében versenyképes növény- és állatfajták állnak rendelkezésre, széles választéka van a termelési eljárásoknak, és ami nagyon fontos, a mezőgazdasági környezetterhelés a fejlett nyugat-európai országokhoz képest alacsony, emiatt a fejlesztésnek sok irányú és tág tere nyílhat a fenntartható fejlődés garanciájával; s mindig meg szoktam említeni a magyar agrárértelmiség, a szakemberek kiváló, európai szintű képességét.
Mindazonáltal az elmúlt hetekben úgy éreztem, hogy az Európai Unió olyan csodaszerhez kezd hasonlítani, tetten érhető számos propagandaanyagban, amelynek az emlegetése is elég ahhoz, hogy bajaink megszűnjenek, a beteg meggyógyuljon. A gond az, hogy ezt az optimizmust nem kísérte eddig megfelelő, alapos előkészület, függetlenül attól, hogy ez most az elmúlt négy évre vagy az elmúlt egy évre vonatkozik. Az elmúlt egy évben sem történtek meg azok, mint ami elvárható lett volna.
A referendumot megelőző kampány sokszor így állította be az Uniót, és akik próbáltunk más hangot megütni, azok kicsit elutasításra találtak. Pedig szembe kell nézni azzal, hogy a csatlakozásnak is lesznek vesztesei. Ezt senki nem vitatja. És szerintem a döntéshozóknak elsősorban ővelük kell foglalkozni, nem a nyertesekkel. Ezzel mi nem vitatjuk azt, hogy a mezőgazdaság egésze nyertese lehet - hangsúlyozom: a “lehet” szón van a hangsúly -, ha ehhez ész, erő, akarat és a főníciaiak által kitalált fizetőeszköz rendelkezésre áll.
(10.10)
Amikor a lemaradás és a gondok veszélyére a parlamentben felhívtam a figyelmet az elmúlt hetekben - mert a Magyar Demokrata Fórum számára nem volt kétséges a referendum igenje, mi azzal foglalkozunk hetek óta, hogy hogyan csatlakozzunk, milyen problémákat látunk -, nagyon sajnálom, hogy a miniszter úr egyszer szinte Janus-arcúsággal vádolt, nem így fejezte ki magát, de ez volt a lényege; másszor az államtitkár úr, csodálkoztam, hogy hogyan söpörte le az én higgadt felvetéseimet. Remélem, hogy most, a sikeres referendum után a kormány is higgadtan és nyugodtabban hallgatja meg észrevételeinket, és nem utolsósorban őszintén néz szembe az általunk felvetett problémákkal. Mi a megoldásra is próbálunk javaslatot tenni, remélem, hogy ezek a javaslatok nem találnak süket fülekre most már, mindenesetre a szakembereink segítségét, az MDF együttműködését felajánljuk. Csak, tisztelt miniszter úr, amikor konszenzusról tetszik beszélni, és a múltat tetszik emlegetni, akkor az a kérésem, hogy a múltat is korrekten elemezzük. Van most már annyi visszatekintésünk a 12 évre, hogy meg kell vizsgálnunk: az adott politikai körülmények, adott politikai, parlamenti erőviszonyok között, az adott alkotmányos helyzetben, az adott gazdasági körülmények között mi, hogyan és miért történt úgy, ahogy történt. Soha nem tagadtam, hogy lehetett volna jobb is, lehetett volna más is a változás, de ezt tudtuk tenni. A lényeg az, hogy nem követtünk el olyan bűnt, mert minden kormány, ahogy mondta Boross Péter, arra van kárhoztatva, hogy bűnöket követ el, mert naponta döntések előtt áll. Döntések közben lehetnek hibás döntések is. Csak az a kérdés, hogy ez a bűn bocsánatos vagy nem. Amin lehet javítani, az bocsánatos. Nem hiszem, hogy olyan bűnt követtünk volna el az országgal és a mezőgazdasággal szemben; és utaltak itt a lelkiismeretemre, tisztelt miniszter úr, mert rám nézett. Nyugodt lelkiismerettel állíthatom, hogy nem követtünk el olyat, amit nem lehetne kijavítani, és ahogy a gazdasági helyzet alakul, azt jobbá tenni.
Azt pedig egyenesen furcsállom, hogy sokszor azok oktatnak ki ezekről a dolgokról, akik 1985-től, amikor a romlás megkezdődött a mezőgazdaságban, ott voltak, asszisztáltak, és nem tudtak semmit tenni a romlás ellen. Mert én benne éltem, ott voltam, tudom, hogy hány téesz ment tönkre, csak akkor nem csődeljárás volt, hanem szanálás. Ahol én dolgoztam, az a szövetkezet '84-ben még kiváló volt, én is kiváló dolgozó voltam, '89-ben pedig már szanáltuk, szanálni kellett a szövetkezetet. Nem azért, mert ott dolgoztam, bocsánat, hanem azért, mert melléküzemágak szűntek meg. Akik az agráriumban dolgoztak, tudják, hogy milyen hanyatlás indult meg '85-től. Tehát aki kioktat, erre is legyen szíves visszafigyelni majd, hogy akkor mit tett ő.
Az elmondott problémákat, azt hiszem, nemcsak felsorolni kell, hanem néhány megoldási javaslatot is kell adni. Csak megismétlem, amit elmondtam az elmúlt hetekben itt a parlamentben. A büdzsé állapota nem olyan, hogy a tőkejuttatást grátisz meg tudná tenni a mezőgazdaság szereplőinek. Sokszor emlegetem azt a hitelkonstrukciót, amit már úgy várnék, hogy egyszer látnám, hogy egy komoly kamattámogatással, állami garanciával, jól kidolgozott, akár tájegységekre lebontott lehetőségek kidolgozásával a kormány meghirdetné. Tegnap egy beszélgetésen voltam a tévében, és ott Benedek Fülöp államtitkár úr mondta, hogy a 23 milliárd elfogyott már a géptámogatásra. Óriási a vállalkozó kedv, az optimizmus még mindig, minden probléma ellenére a mezőgazdaságban, de kevés ez a pénz, mondta Glattfelder Béla is, úgy emlékszem. Kérem, tessék hozzájárulni a hitellehetőséghez! A bankok örömmel adják a hitelt, ha van állami garancia, 15-20 évre. Miniszter úr, nem kell aggódni a következő kormányoknál, hogy áthárítjuk, tetszett mondani, amikor felszólaltam. Vállaljuk ezt mi, csak 2006 után tudjuk vállalni; most is vállalnánk, de majd amikor a következőnél ott leszünk, mi vállaljuk azt, hogy húsz évre tetszett adni hitelt a gazdáknak, emiatt nem kell aggódni.
Az intézményrendszerről már szóltam; ezt a témát inkább meghagyom Font Sándor barátomnak, mert az idő nagyon halad, és azt ígértem, hogy 15 perc alatt befejezem. Egy nagyon fontos kérdésről, a földről azonban muszáj beszélnem, mert akkor nem is lennék Medgyasszay László, ha ebben a vezérszónoklatban a termőföld sorsáért nem aggódnék.
Miért aggódom? Azt mindenki tudja, 1996-97 óta többször kifejtettem és elmondtam: a törekvésünk az, hogy a termőföld tulajdona és használata az úgynevezett helyben lakók kezébe kerüljön, persze mindig az adott helyzetből kiindulva; ami most van, az van, ettől kezdve törekedjünk arra - ez nem egyezik azzal a szlogennel, hogy a föld azé, aki megműveli, pedig igaz. Annak kellene lenni, de hát a szlogen célja ma más, mint ezelőtt negyven vagy ötven éve, gyerekkoromban, de mindenképpen ez a törekvésünk. Ezért kezdeményeztünk népszavazást, ezért terjesztettünk be hárompárti törvényjavaslatot '99-ben, ezért a Nemzeti Földalap önálló indítványát 2000-ben beterjesztettem. Mindezek a tények bizonyítják azt, hogy az MDF-nek ez volt a törekvése, és ne tessék azt mondani, hogy miért nem csináltuk meg ezt '90 és '94 között! Az akkori viszonyok között ezt nem tudtuk megtenni. Egyszerűen nem tudtuk akkor ezt így megtenni, ahogyan kikristályosodott az idők folyamán, hogy ezt meg lehet és meg kell tenni.
Igen ám, de ezt a kizárólagos tulajdonszerzési jogot az EU mai szabályozása már nem teszi lehetővé a termőföld vonatkozásában. Az én nemzetközi jogászaim szerint legalábbis ez nem lehetséges ma, hogy a derogáció megszűnte után elérjük azt, hogy a föld tulajdonszerzésére és a használatára az úgynevezett helyben lakók kizárólagos jogát állapítsuk meg. Hogy ki a helyben lakó, az egy másik kérdés, szakmai kérdés. Hál' istennek a hatéves küzdelmem után a politika és a jog is elfogadta a helyben lakó fogalmát, de a helyben lakó fogalmának meghatározásával, azt hiszem, nincs is nagy vitánk egymás között. De van egy lehetőség, és nagyon örülök annak - most megint a kormányra hivatkozom -, hogy a tegnapi beszélgetésben Benedek Fülöp államtitkár úr elmondta, hogy ő is tanulmányozza az európai gyakorlatot, és nagy örömmel hallottam tőle vissza azt, amit már tudunk régóta, hogy minden európai ország védi a termőföldet a társországokkal szemben. Nem hiszem tehát, hogy nagy szavakat mondok, ha azt mondom, hogy akkor leszünk igazán európaiak, ha az európaiakhoz méltó módon mi is védjük a termőföldünket a saját gazdálkodóink és saját állampolgáraink javára.
Van viszont egy lehetőség, és ezt is már többször elmondtam, de szeretném itt megint hangsúlyosan elmondani. Ahogy a családi gazdaság mint jogi kategória megfogalmazásra került, és ez ma is él, ugyanígy minden mezőgazdálkodási formációt meg kellene jogi kategóriaként fogalmazni, tehát megszabni, hogy mit értünk üzem alatt. Ha az üzem fogalmát megszabtuk mint új fogalmat, ez nem egyenlő a betéti társasággal, a termelőszövetkezettel, gazdasági társasággal, ez egy új fogalom (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), amelyet ha meghatározunk, akkor az üzem forgalmazásának a szabályait tudjuk már úgy alakítani, ahogy az a magyar érdekeknek megfelel.
Tisztelt Ház! Lehet, hogy erről még kétpercesben fogok beszélni. Köszönöm türelmüket. (Taps.)
