ARNÓTH SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

ARNÓTH SÁNDOR
ARNÓTH SÁNDOR, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttem szóló képviselőtársammal nagyon sok mindenben egyetértek, de néhány dolgot azért szeretnék helyre rakni. Egyrészt azért nem volt ennyire viharmentes ez a bizonyos ülés, másrészt pedig igenis megfogalmazódtak komoly aggályok ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban, és ezt szeretném most elmondani.
Addig valóban egyetértünk, hogy április 16-án megtörtént ez a bizonyos ülés, aminek az volt a mottója, hogy ez a törvénymódosítás egy olyan törvényi kötelezettség miatt van, hogy 2003. július 1-jétől a 2001. évi törvénymódosítással megemelt szorzószámok hátralévő 30 százalékos emelését be kell vezetni. Másrészt a közhatalmi feladatot ellátóknál az ügyviteli feladatokat ellátókat újból beemeli a törvény a kedvezményezettek közé, aztán a juttatások terén emel nagyon sokat. Ezek pozitív dolgok, amelyeket támogattunk is.
Ahol vita bontakozott ki köztünk, és nem is sikerült konszenzust kialakítani - ahogy már az előttem szólók is elmondták -, miszerint vajon elég lesz-e az a bizonyos keret, amelyet a Pénzügyminisztérium biztosít. Véleményünk szerint nem. Sajnos a tapasztalataink azt bizonyítják, az az örök kérdés az önkormányzatoknál, hogy az olyan illetményemelések és az olyan egyéb emelések, amelyeknek a forrásait eddig a kormányzatoknak biztosítaniuk kellett volna, ezek nem történnek meg.
Másodsorban hangsúlyozottan szerepel a törvényben a köztisztviselői kar képzési-önképzési lehetősége. Nagyon gyakran ütközik viszont az ambíció a lehetőségekkel. Vajon elég erős-e ez a törvényi védelem ahhoz, hogy ha valakinek tehetsége és lehetősége van, az tanuljon tovább, megvédi-e megfelelőképpen a törvény az alkalmazó önkényével szemben?
Harmadrészt pedig nem látjuk biztosítottnak azt, hogy a Parlament előtt demonstráló fegyveres erők tisztjei és más tisztek megkapják-e az általuk kért juttatásokat. Az elsőkörös vitában alakultak ki ezek a nézetkülönbségek.
A második körben a kőbányai jelenséggel kapcsolatban előtérbe került a polgármesteri illetmények kérdése. Ez megint elég vékony jég, és elég érdekes kérdés. Sajnos én is ismerek olyan helyzetet a választókörzetemben, ahol a jegyző jóval többet keres a polgármesterénél, és ezt megpróbálják valamilyen úton-módon kipótolni. Ez a kőbányai jelenség, amiről szó van, ez a közigazgatás állatorvosi lova; ez is olyan probléma, amit talán erősebben kellene kezelni, és bátrabban kellene hozzányúlni.
Mindezeket összesítve, a polgári oldal képviselői tartózkodással jelezték fenntartásaikat az egyébként kétségtelenül sok pozitív elemet tartalmazó törvényjavaslattal szemben.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem