DOBÓ LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DOBÓ LÁSZLÓ
DOBÓ LÁSZLÓ, a honvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A honvédelmi bizottság megvitatta a köztisztviselők jogállásáról szóló, valamint a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról és a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló, továbbá a honvédelmi törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot.
A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselői tartózkodással fejezték ki a törvénycsomag általános vitára való alkalmasságával kapcsolatos fenntartásaikat. Ezzel az álláspontunkkal kifejeztük azt, hogy a törvényjavaslat ténylegesen tartalmaz néhány olyan szakaszt, amelyek törvénybe emelése tárgyszerű, indokolt és időszerű is. Ilyenek például a határőrségről szóló rendelkezések, valamint az állam készfizető kezességvállalásáról szóló, a hivatásos állomány lakásvásárlását támogató fejezet. A jelenlegi időszakban azonban semmi nem indokolja egy olyan átfogó törvénycsomag benyújtását, mint amit most képviselőtársaim maguk előtt látnak. Kiváltképp igaz ez a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állománya jogállásáról szóló törvényre, hiszen most folyik a Magyar Honvédség védelmi felülvizsgálata, amelynek majdani eredménye fogja - reményeink szerint - megszabni a hadsereg új szervezeti modelljét, ami önmagában is korszakos változásokat fog előidézni a katonák életében, amit majdan le kell képezni a róluk szóló törvényekben is.
Mindezeken túl a szocialista kormány - választási ígéretét mindenáron teljesítendő - arra készül, hogy 2004-2005 fordulóján megszünteti, felfüggeszti a sorkatonai szolgálatot. Noha az önkéntes hadseregre történő áttérés messze nem jelent professzionális haderőt, vitán felül áll, hogy lényegi szempontok mentén kell változtatni az immár tisztán hivatásos hadseregben szolgálatot teljesítő katonák jogállásáról szóló törvényen. A gond csak az, hogy ma még sem a kormány, de még a Honvédelmi Minisztérium vezetői sem tudják, hogy milyen lesz az a hadsereg, amelyben fizetésért dolgozó katonák díszelegnek majd a Kossuth téren, adnak őrszolgálatot a katonai létesítményekben, és pucolják a krumplit a legénységi konyhákon. Nem tudják, milyen lesz az a hadsereg, amelyben a jelenleginél több ezerrel több önkéntest várnak olyan élet- és munkakörülmények közé, ami a sorkatonák számára is méltatlan, és amit jóérzésű ember önként nem vállal fel. Nem tudják, hogy milyen lesz az a hadsereg, amelybe további több ezer önkéntest remélnek olyan körülmények között, amikor az önkéntes tartalékos szolgálatra jelentkezők száma az elmúlt évben 60 fő volt.
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a törvényjavaslat számos pontjában a hivatásos állományra nézve a korábbitól kedvezőtlenebb állapotokat kíván a kormány létrehozni. A szerzett jogok csorbítása mindenkor aggályos, de kiváltképp akkor, amikor olyan nagy átalakulás előtt áll a hadsereg, mint most, és amely átalakulást a hivatásos és szerződéses állomány pozitív hozzáállása nélkül nem lehet keresztülvinni. Kiváltképp aggályosnak tartjuk a körültekintő egyeztetés hiányát: a kormány elmulasztotta az ilyen nagy horderejű törvények, köztük kétharmados törvény esetében szokásos és elvárt konzultációt a parlamenti pártokkal, és teljes mértékben figyelmen kívül hagyta az érdekképviseletek egyébként indokolt kifogásait.
Tisztelt Országgyűlés! A frakcióm nevében elmondhatom, hogy mi partnerek vagyunk - értelmes és érdemi párbeszédet követően - javítani úgy a szóban forgó törvényeken, hogy azok valóban jobbítsák azoknak az embereknek a körülményeit, akikről szólnak. Támogatunk minden olyan törekvést, amelyek az állam támaszát jelentő közszolgálati testületek dolgozóit munkájuk jobb végzésére ösztönzik, és amelyek kifejezik a közszolgálati munka megbecsülését. Nem fogjuk azonban támogatni a kormány pótcselekvését kifejező, átgondolatlan, elhamarkodott törvénycsomagot, amely nem veszi figyelembe a közeljövő kihívásait, a törvények által érintett emberek tízezreinek érdekét; összességében: amely törvények a közszolgálati testületekben dolgozókon keresztül negatívan érintik a közállapotokat és az ország biztonságát.
Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps az ellenzék soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem