DR. KONTRÁT KÁROLY

Teljes szövegű keresés

DR. KONTRÁT KÁROLY
DR. KONTRÁT KÁROLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony! Államtitkár Urak! Közel 170 ezer közszolgálatban álló személyt, hivatásos állományú fegyveres és rendvédelmi dolgozót, önkormányzati és államigazgatási köztisztviselőt érint ez a törvényjavaslat. Ezért is lett volna szerencsés, ha ezen törvényjavaslat benyújtását négypárti egyeztetés előzi meg úgy, ahogy a kettővel előttem szóló vezérszónok megemlítette. Nem értem azt sem, aki részt vett a törvényjavaslat kidolgozásában, miért nem kezdeményezte korábban. Úgy gondolom, hogy sokkal jobb törvényjavaslatot tudtunk volna most tárgyalni.
Ez egy nagy terjedelmű módosítás, bármennyire is mondjuk, hogy ez nem egy jelentős, nem egy átfogó módosítás, de mégis 138 szakasz azért egy komoly törvényjavaslat, és a személyi hatály mellett az érintett törvények mennyisége is figyelemre méltó. Négypárti egyeztetés nem volt, ezzel szemben a szocialista kormány hivatalba lépését követően az elmúlt egy esztendőben jelentős politikai tisztogatás volt a köztisztviselők és a fegyveres és rendvédelmi dolgozók vezető állományának körében. Úgy gondolom, hogy ez elmaradhatott volna, és ehelyett a négypárti egyeztetés mindenképpen eredményes lett volna. (Dr. Lamperth Mónika távozni készül.) Sajnálom, hogy miniszter asszony nem hallgatja végig (Dr. Lamperth Mónika: Ezt csak én sajnálom jobban.) az általam elmondottakat. (Dr. Lampert Mónika távozik az ülésteremből.) Úgy gondolom, hogy talán nem lenne hiábavaló. Jelenleg napjainkban úgy, ahogy az előttem szólók közül többen megemlítették, bérharc folyik a fegyveres és rendvédelmi hivatásos állományúak egy részének körében.
(20.20)
Egy része megállapodott a Belügyminisztériummal, egy része nem állapodott meg. Úgy gondoljuk, helyes lett volna, hogyha ez a törvényjavaslat, ez a módosítás ennek a helyzetnek a feloldására orvosságot jelentett volna. Úgy gondolom, hogy összességében nemzeti érdek is, hogy a fegyveres rendvédelmi dolgozók háza táján békesség van, és csak a szolgálatra koncentrálnak, ma pedig, amikor az iraki helyzet ezt különösen indokolttá teszi, úgy gondolom, hogy az előterjesztők hibát követtek el, amikor ezt a lehetőséget kihagyták.
Komoly fenntartásaink vannak a törvényjavaslat anyagi kihatásait tekintve is. Nem hallottunk egyetlen olyan konkrét számot sem, amely megjelölte volna, hogy ez a törvényjavaslat, ennek bevezetése és végrehajtása mennyibe kerül. A miniszter asszony az expozéjában elmondta, hogy a kormány vállalja ennek a következményeit. Reményünket fejezzük ki, hogy ez nem a közalkalmazottak 50 százalékos béremelésének módjára valósul meg, amikor is az önkormányzatok voltak a jelentős kényszerfinanszírozói ennek az egyébként indokolt közalkalmazotti béremelésnek.
A Hszt. hatálya alá tartozók vonatkozásában az illetménykiegészítés javasolt rendszere teljes mértékben szemben áll azzal a kormánypárti kommunikációval, amikor azt mondják, hogy helyben kívánják a rendőrséget megerősíteni. Ezzel egyébként a magunk részéről részben egyet is tudunk érteni, de ezzel szemben a törvényjavaslatban az áll, hogy a felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező hivatásos állományúak javasolt illetménykiegészítésének mértéke a minisztériumokban, központi hivatal szervezeteinél a beosztási illetmény 50 százaléka, a háttérintézményeknél, országos parancsnokságokon 35 százalék, legalább megyei illetékességű középirányító szervnél - főkapitányság, parancsnokság, igazgatóság - a beosztási illetmény 25 százaléka, a helyi szerveknél, alegységeknél a beosztási illetmény 8 százaléka. Úgy gondolom, ha a kormány és az előterjesztő komolyan gondolja, hogy a helyi szerveket kellene megerősíteni, akkor fordítsuk meg a piramist: kapjanak a helyi szerveknél szolgálatot teljesítők 50 százalék illetménykiegészítést, a minisztériumokban dolgozók pedig 8 százalékos illetménykiegészítést. Úgy gondolom, így lehet összhangba hozni azt az egyébként elfogadható érvelést, hogy a helyi egységeket akarják megerősíteni.
Támogatjuk a nyelvpótlék kiterjesztésének és mértékének rendszerét, azt azonban fontosnak tartjuk, hogy összhangban legyen valamennyi szervnél a bevezetett nyelvpótlék mértéke és rendszere. Úgy gondoljuk, hogy az egységesebb és hatékonyabb közszolgálatot ez segíti elő.
A pályakezdők lakáshoz jutásának a Hszt. hatálya alá tartozók vonatkozásában javasolt módja álláspontunk szerint hátrányosan érinti a pályakezdőket, hiszen legalább három év szolgálati időt ír elő a tekintetben, hogy jogosult legyen valaki erre a támogatásra. Helyes lett volna, hogyha jelenleg a köztisztviselőkre vonatkozó eredeti szabályok megtartásával történik meg egyébként a hivatásosok részére való kiterjesztése, mert a kiterjesztéssel önmagában egyetértünk, de mégis ezekre felhívjuk a figyelmet.
Az előbb utaltam már arra, hogy megítélésem szerint kapkodás jellemzi a kormány jogalkotási munkáját e tekintetben, hiszen ez már a harmadik módosítás a szocialista kormány hivatalba lépése óta. Volt 2002 nyarán a Ktv.-módosítás, aztán a diplomás-minimálbér képviselői önálló indítványra, és most pedig ezt a törvényjavaslatot tárgyaljuk.
Szeretném elmondani, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja támogat minden olyan módosítási javaslatot, amelyek a közszolgálatban álló fegyveres és rendvédelmi dolgozók, köztisztviselők élet-, munkakörülményeit, életpályáját kiteljesítik, segítik az egységesebb, hatékonyabb közszolgálat és a polgárbarát közigazgatás kiterjesztését.
Ami a Hjt.-re, tehát a honvédség hivatásos állományára vonatkozó módosításokat illeti, engedjenek meg néhány gondolatot. Ilyen átfogó törvénycsomag benyújtását korainak tartjuk, különösen most, amikor a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állománya jogállásáról szóló törvény tekintetében most folyik a honvédség védelmi felülvizsgálata, amelynek eredménye nagyban befolyásolja és megszabja a hadsereg új szervezeti modelljét, amely önmagában is jelentős változásokat eredményez.
Tisztelt Országgyűlés! Elfogadhatatlannak tartjuk viszont, hogy a törvényjavaslat számos pontjában a hivatásos állományra nézve a korábbitól kedvezőtlenebb állapotokat kíván létrehozni, a szerzett jogok csorbítása mindenkor aggályos, de kiváltképp a jelen állapotban. Szeretném a Hjt.-re vonatkozó módosításoknál itt is kiemelni, hogy támogatjuk viszont azokat a módosító indítványokat, amelyek a hivatásos és szerződéses állomány szolgálati feltételeit, anyagi elismerését, lakáshoz jutási rendszerét, nyelvpótlékát és az egyéb kedvezményeit javítják.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem