GAZDAG JÁNOS

Teljes szövegű keresés

GAZDAG JÁNOS
GAZDAG JÁNOS, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A költségvetési bizottság április 16-i ülésén tárgyalt a T/3560. számú törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságáról. Az ülésen nagy vita nem alakult ki a javaslatról, aminek részben az az oka, hogy a hozzászóló bizottsági tagok egyetértettek a javaslatban leírtakkal, azokat megszavazhatónak tartották.
A tervezet egyik legjelentősebb módosítása a közhatalmi feladatot ténylegesen ellátókhoz kapcsolódó ügyviteli feladatot ellátók újbóli visszaszervezése. Elhangzott az ülésen, hogy azért is támogatható ez a módosítás, mert a kiszervezések alkalmával sem tudtunk elfogadható indokot felhozni, megmagyarázni, hogy miért is történt ez. Így az elmúlt időszakban előfordulhatott, hogy zárt ülés anyagait eskütétel nélkül kezeltek ügyintézők. Az csak természetes, hogy a közszolgálati jogviszony helyreállítása mindenféle érdek- és jogsérelem nélkül történik. Tehát ugyanolyan állapotot teremtünk, mintha a kiszervezésük meg sem történt volna. Reméljük, hogy ezt majd a végrehajtók is így fogják csinálni.
A juttatások tekintetében nagy változás nincs a javaslatban, de kedvező fogadtatásra talált a ruházati költségtérítés megemelése és az üdülési csekk biztosíthatósága.
A vita folyamán több képviselő aggályát fejezte ki amiatt, hogy az önkormányzatok szűkös anyagi helyzetét figyelembe véve lesz-e pénz a törvényjavaslatban leírtak teljesítésére. A válaszadásban elhangzott, hogy a fedezet biztosított a jelenleg hatályos költségvetési törvény 4. § 1/a pontjában, amikor a köztisztviselői illetményre a kormány céltartalékot képzett. A Pénzügyminisztérium, ahogy elfogadást nyert a jogszabály, konkrétan fel fogja mérni, mibe kerül az, és annak megfelelően kerül leosztásra a pénz.
Helyeslést kapott a nyelvtanulás további ösztönzése, hiszen tudvalevő, hogy nyelvtudásban nem rózsás a helyzet ma Magyarországon.
Szükségesnek tartottuk a polgármesterek jogállását érintő rész megnyitását is, hiszen a közelmúltban történtek is azt erősítik, hogy rendezni szükséges a polgármesterek illetményével kapcsolatos szabályozást.
Szóba került, hogy amennyiben a törvénytervezet elfogadásra kerül, 32 ezer hivatásos állományú rendőr, határőr, vám- és pénzügyőr részére kerül sor tisztek esetében 8 százalékos, tiszthelyettesek esetében 6 százalékos mértékű emelésre.
(19.30)
Ennek kapcsán felvetődött, hogy ez mennyiben felel meg a Parlament előtt demonstrálók követeléseinek. A válasz e tekintetben is megnyugtató volt. A bizottsági ülésen részt vevő belügyminisztériumi vezető a következőket válaszolta erre a kérdésre: “A belügyi ágazatban működő kilenc szakszervezettel szeptembertől kezdődően folyamatosan tárgyalás történt. A belügyminiszter asszony április első napjaiban a kilenc szakszervezet kétharmadával megállapodott. A Belügyminisztérium vállalja, hogy kezdeményezni fogja a költségvetés jövő évi tervezése keretében, hogy 2004. január 1-jétől a veszélyes tűzoltói beosztás pótléka a január 1-jén már jóváhagyott 22,5 százalékos pótlékolás helyett 45 százalékra módosuljon. Vállalja továbbá azt is a Belügyminisztérium, hogy a helyi szerveknél a jelenlegi beterjesztett illetménykiegészítés 8, illetve 6 százalékos mértékű pótlékát 2004. január 1-jétől, tisztek esetében 15 százalékos mértékben, tiszthelyettesek esetében 10 százalékos mértékben kívánja megemelni.”
Mindezek alapján a költségvetési bizottság 14 igen szavazattal, 7 tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartotta.
Köszönöm a szót. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem