SZŰCS LAJOS

Teljes szövegű keresés

SZŰCS LAJOS
SZŰCS LAJOS, a szociális és családügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! Az április 16-án megtartott szociális és családügyi bizottsági ülésen elmondottakhoz hozzátartozik, hogy a bizottság kormánypárti többsége 12 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 3 tartózkodással fogadta el az általános vitára való alkalmasságot.
Sajnos, nem először hangzik el ebben a Házban az a szó, hogy salátatörvény. Muszáj vagyunk ezt a törvényt is ennek a már anekdotisztikus szövegnek megfelelően jellemezni, hiszen a kormány ahelyett, hogy az egyes törvényeket valóban kicsit mélyenszántóbb módon kezdte volna el megreformálni, ismételten egy olyan javaslatcsomagot nyújtott be részünkre, amelynek több olyan eleme van, amit nem is igazából lehet pontosan egymáshoz hasonlítani.
Nagyon érdekes, hogy a többségi előadó nem is a bizottságot érintő részekről beszélt, elsősorban a rokkantnyugdíj jogosultsági kérdéseit feszegették, valamint a szociális rekreációs szabadságról beszéltek. A bizottság előtt is előkerült a polgármesterek javadalmazása és annak kérdése, amit már régóta több képviselő és önkormányzati ember is mond: a polgármesterek előnyugdíja, vagy ezek feltételeinek kidolgozása.
Nagyon érdekes volt hallani a kormány-előterjesztő szájából, hogy tulajdonképpen ezt a szakaszt azért nyitották ki, hogy ezután majd egy konszenzuson alapuló megállapodás lehessen. Véleményem szerint a polgármesterek és az önkormányzati képviselők jogállásáról szóló törvényt egyben, ennek a javaslatnak megfelelően kellett volna módosítani. Így nem érhette volna az a méltánytalanság őket, hogy jelen pillanatban, a mostani benyújtott javaslatban nagyon sok olyan kérdés van, amit vitatni lehet.
A bizottsági állásfoglalások között, a kérdések között az is szerepelt, hogy milyen költségkihatásai lesznek az önkormányzatok és a közszférában foglalkoztatók részére ennek a kérdésnek. Kértük azt, hogy a kormány juttassa el az erről szóló hatástanulmányokat részünkre.
Azt gondolom, ezek után nem csodálkoznak rajta, hogy a Fidesz-frakció az említett 7 nemmel és 3 tartózkodással úgy tartotta, hogy az előterjesztést nem tartjuk általános vitára alkalmasnak.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem