ELNÖK (Mandur László)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Mandur László)
ELNÖK (Mandur László): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a külföldi fegyveres erők Magyarország területén és légterében való áthaladásának megvizsgálására vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslat zárószavazása. Simicskó István, Fidesz, önálló indítványát H/2546. számon, az egységes javaslatot pedig H/2546/12. számon kapták kézhez.
Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslat nem érkezett, most a zárószavazásra kerül sor. Előtte azonban megadom a szót a kormány képviselőjének, aki a kormány álláspontját ismerteti az előterjesztéssel kapcsolatosan. (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, hogy a honvédelmi miniszter úr nem kíván élni ezzel a lehetőséggel.
Tisztelt Országgyűlés! Akkor most a határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a külföldi fegyveres erők Magyarország területén és légterében való áthaladásának megvizsgálására vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot az egységes javaslat szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 342 igen szavazattal, 2 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett az egységes javaslatot elfogadta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem