KOVÁCS KÁLMÁN

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS KÁLMÁN
KOVÁCS KÁLMÁN informatikai és hírközlési miniszter, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Egyetemes Postaegyesület 120 éves. Magyarország ennek alapító tagja volt; jelenleg 190 ország tagja.
Az Egyetemes Postaegyesület alapításának a célja az volt, hogy kialakítsák a földön, az egész glóbuszon az első egyetemes szolgáltatást, ha tetszik, ez volt az első globális szolgáltatás, amely a közösségek számára a földön létezik. Ennek évről évre vagy időről időre történik a módosítása. 1964-ben volt egy nagy módosítás, amely a XX. század igényeinek megfelelően, már a XXI. századra készülve igazította a postaszolgálatot. Ennek az 1964-ben elfogadott új alapokmánynak a 6. módosítása 1999-ben Pekingben történt. Ott a csomagküldésre vonatkozó új, az európai uniós szabályokkal egyébként összhangban levő szabályozást alakították ki. Miután Magyarországon is ezt kívánjuk bevezetni, ezért kérjük a tisztelt Házat, hogy a '99-ben már a meghatalmazott által aláírt pótjegyzőkönyvet a parlament ezen döntésével erősítse meg.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem