DR. NÉMETH IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. NÉMETH IMRE
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! (Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Az országgyűlési határozati javaslat a nemzeti közép kormányának azon szándékát fejezi ki (Derültség a Fidesz padsoraiból, közbeszólások ugyanonnan: Középbal!), hogy az európai uniós csatlakozást követően az EMOGA-alapból, a garancialapból járó, a mezőgazdasági termelőknek jutó közvetlen kifizetések szintjét, amely az első évben 25 százalékos, 30 százalékkal, tehát maximális mértékben kiegészítse. Teszi ezt annak érdekében, hogy a mezőgazdasági termelők versenyfeltételeit, versenyesélyeit javítsa. A határozati javaslat egybeesik a civil szervezetek kezdeményezésével és szándékával.
A képviselőtársaim által benyújtott módosító javaslatokat megvizsgáltuk. A legtöbb javaslat azonban olyan változtatásokat kíván elérni, amellett természetesen, hogy valós problémákat feszeget, amelyek más jogszabályok keretei között oldhatók meg. A kormány úgy ítéli meg, hogy az általa benyújtott, eredeti javaslat szövege tükrözi leginkább az elérni kívánt célt, ezért azon változtatni nem célszerű.
Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy az országgyűlési határozati javaslatot a kormány által benyújtott formában elfogadni szíveskedjenek.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem