BECSÓ ZSOLT

Teljes szövegű keresés

BECSÓ ZSOLT
BECSÓ ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A szocialista kormány, hasonlóan a polgári kormányhoz, szintén fontosnak tartotta, hogy az egy főre jutó bruttó hazai termék tekintetében legkedvezőtlenebb helyzetben lévő megyék, így Nógrád megye fejlesztése és kiemelten az elmaradott kistérségek felzárkóztatása érdekében érzékelhető mértékű támogatási lehetőséget különítsen el.
Az elkülönített keretek összegéről, felhasználásának feltételeiről és módozatairól az érintett miniszterek és a megyei területfejlesztési tanácsok elnökei, többek között a regionális, a megyei és kistérségi fejlesztési programok figyelembevételével, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter koordinációjával 2003. február 28-áig kellett volna a megállapodást megkössék. Sajnálattal kell megállapítani, hogy a megállapodások február 28-áig nem jöttek létre. A döbbenet hangján kell azonban felvetni, hogy további több mint 60 nap sem volt elegendő idő arra, hogy a megállapodások aláírásra kerüljenek.
Bizonyára államtitkár úr is tisztában van azzal, hogy amíg a megállapodások realizálása nem valósul meg, a legkedvezőtlenebb helyzetben lévő megyék, így Nógrád megye területfejlesztési tanácsa a pályázati felhívást nem tudja megjelentetni. A megállapodások létrejöttének hiánya az adott megyékben élő vállalkozásokat, civil szervezeteket, önkormányzatokat, illetve a befektetni szándékozókat hozza hátrányos helyzetbe. A több mint 60 napos csúszás azt jelenti, hogy az eredeti terveket felborítva csak május közepére vagy május végén tudják majd az érintettek a pályázati felhívást közzétenni.
Tisztelt Államtitkár Úr! A pályázati rendszerbe bekapcsolódni szándékozó vállalkozások, civil szervezetek, önkormányzatok és befektetők érdekében az alábbi kérdéseket fogalmazom meg ön felé:
1. A megállapodás aláírására mikor kerül sor?
2. A jövőben kíván-e olyan változtatásokat eszközölni, amelyek lehetővé teszik a törvény által rögzített határidők betartását?
Magyarország többet érdemel! Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem